Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2021. július 15.

Velünk az Isten – 2021. július 15.

“Azután a saját házát építé, melyben ő maga lakott,… és építe egy házat a Faraó leányának is, akit feleségül vett Salamon...” (1Kir 7,8).

A sorrend a királyhoz méltó: Először az Úrnak háza, azután a közigazgatási paloták és végül a saját lakosztálya, ahol lakott. Bizonyára futotta a költségvetésből erre is, jól gazdálkodott az anyagiakkal, nem kellett kölcsön kérnie, hitelt sem vett fel, országa az ő idejében anyagilag felvirágzott.
Aki végig olvassa ezeket a részeket, az a kérdés foglalkoztatja, hogy minek ez a nagy pompa, mire való az sok értékes anyag, amelyet felhasználtak az előkelő épületekhez. Mondjuk, lehetett volna szerényebben is. Az ember mindig nagyra vágyott és ma is nagyra vágyik. Szereti magát megmutatni. Az ember keze munkáját dícsérik azok az építmények, amelyek eltervezett és megalkotott. Nemcsak önmaguknak építettek csodás palotákat, hidakat, aranyba öltöztetett épületeket, a jövő nemzedéknek is, még ma is csodájára járhatunk ezeknek az épületeknek. Ma is építenek és építünk, mindenki tehetsége szerint. Olyanok is vannak, akik kérkedésből, kivagyokságból építenek. Legújabban az elhunytak sírjai is olyan díszesek, hogy vagyonokat ér egy-egy sírkő.
Nem folytatom, mindenki gondolja tovább, de vegyünk példát Salamon királyról, aki először az Istennek emelt méltó hajlékot, azután önmagának és háza népének. Azt se feledjük  el, hogy Isten bennünket is fel akar használni, élő téglaként épüljünk bele a mi Atyánk csodálatos világába. A fundámentum adott: Jézus Krisztus.
Bele épülve Isten világába
alkalmas eszköz lehetek,
engedjem, Isten formáljon
azzá, amivé tenni akar.
Ámen.
Fodor Lajos

Szóljon hozzá