Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2021. július 11.

Velünk az Isten – 2021. július 11.

„Adj azért szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja igazgatni népedet, és választást tudjon tenni a jó és a gonosz között. Mert ki tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?” (1Kir 3,9)

Olvasandó: 1Királyok 3

Mit kérnél Istentől, ha most azt mondaná: kérj, amit csak akarsz, mert megadom? Sok mindent kérhetnénk. Salamon bölcsességet kért, legalább is ezt így tanultuk. A kilencedik versben értelmes szívről olvasunk, ami „halló szívnek” is fordítható. Azt kéri valójában a bölcs király, hogy szívével értse az Úr törvényét, és így vezethesse a reábízottakat.

Isten gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál, az Ő tervei nagyobbak, mint amit mi szemeinkkel beláthatnánk. Azért van szükségünk értelmes, halló szívre, hogy bízzunk benne és az Ő vezetésében. Ne csak értelmünkkel próbáljuk jelenlétét, gondoskodását felfogni, hanem teljes szívűnkkel, egész bensőnkkel értsük akaratát. Szentlelke teheti érthetővé és élhetővé az Igét, ha ezt engedelmesen szüntelenül kérjük.

Salamon alázattal járult Isten elé. Beismerte alkalmatlanságát, gyermeki tapasztalatlanságát, majd kérése után hálaáldozatot mutatott be. Az igaz hit ismerettel és szívbéli bizalommal teljes. Megélni azt a hitet, amely választani tud jó és gonosz között, csak Isten előtti alázattal, vezetésében bízva és hálatelt élettel lehet. „Vezess Jézusunk s véled indulunk…

Kiss Szabolcs,

Apa

Szóljon hozzá