Velünk az Isten – 2021. április 22.

,,Az apostolok keze által pedig sok jel és csoda történt, és mindnyájan egy akarattal a Salamon csarnokában voltak. Az Úrban hívők száma férfiak és nők sokaságával egyre növekedett. (ApCsel 5, 12.14)

A mai igénk sok irigylésre méltó dolgot tartalmaz. Csodatörténések, növekvő közösség, ki ne akarna egy ilyen közösséghez tartozni? Ki ne vágyna arra, hogy Isten Lelkének cselekvése kézzelfogható valóság legyen a saját gyülekezetében? Ennek viszont van egy számunkra megkerülhetetlen feltétele. Igénk ezt is elénk hozza ,, …mindnyájan egy akarattal (…) voltak.” Más fordítás szerint egy szívvel egy lélekkel. Hogy van az, hogy különböző kifejezésekkel fordítjuk ugyanazt a görög szót? Azért van ez így mert ezek elválaszthatatlanok. A szív, a lélek, és az akarat együttese írja le a teljes embert. Mi rendszerint készek vagyunk szívvel lélekkel dicsérni az Urat, de az akaratunkkal önmagunkat dicsőítjük. Életünk akarati részébe nem szívesen engedünk be se Istent se embert. Ez sajnos a legintimebb kapcsolatainkra is érvényes. Nemcsoda hát, ha elmaradnak a gyökeres megújulások mind személyes, mind közösségi életünkből. Figyeljük meg Jézust hogyan imádkozott a Gecsemáné kertben: ,,Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.Mt 26,39 Jézus saját akaratát alárendelte az Atya akaratának, így lett a mi Szabadítónkká. Az Ő Lelke által mi is meg tudjuk ezt tenni. Akarjuk hinni ebben. Ne várjunk addig se nagy csodákat, se növekvő gyülekezeteket ameddig közösségeinkben egymásnak feszülő emberi akaratok nyilvánulnak meg.

Tegye Isten kegyelme, hogy Jézushoz hasonlóan mi is az Atya akaratának tudjuk alárendelni a mi akaratunkat. Ezt éljük meg mind személyes kapcsolatainkban, mind az Isten népe között, mert így válik vonzóvá az Isten ügye valamennyi ember előtt.

Törő Attila Miklós slp.,

Szatmár-Németi

Vélemény, hozzászólás?