Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2020. november 6.

Velünk az Isten – 2020. november 6.

„Ezek pedig a Dávid erős vitézeinek nevei:…” (2Sám 23,8)

Ha tovább olvassuk a megkezdett verset a fejezet végéig, sok férfi nevével találkozunk majd, s néhány történet is elénk kerül mely arról is beszámol milyen hőstetteket hajtottak végre, hogy bekerüljenek ebbe a csapatba. A fenti ige azt mondja el ezek, Dávid vitézei, erős vitézei voltak. Ha még valamit meg kellene jegyeznem róluk, hogy mindannyian halottak.

Néha mikor temetőkben járok csak olvasom a faragott köveken a neveket. Nekem általában ismeretlen emberek, akik viselték őket, mármint a márványba vésett, vagy bádogra festett neveket. Rácsodálkozom arra, hogy milyen gyakori vagy ritka volt egy-egy keresztnév, vagy arra mennyi nem túl magyarosan hangzó vezetéknév gazdája élt együtt eleinkkel. Éltek, annyit amennyit de már nincsenek. Hogy mit tettek, mennyit értek nem tudhatom. Díszes sírkertek földjébe, mint a Házsongárdi vagy a Fiumei úti temető vannak tán ismerőseim, költők, művészek, híres emberek de kisebb temetők nem vigyáznak senkire aki számít. Persze mind valakinek gyermekei, esetleg szülei, nagyszülei, ma is élők rokonai lehetnek. Egy csomó le élt boldog élet, vagy hirtelen leszakadó tragédia van már mögöttük. Nekem tán semmi de másnak öröm és könnyek, boldog emlékezet vagy felkavaró árnyék. Van, akit már csak a faragott kövek tartanak számon s hány kisimult hant alatt porlanak csendben a névtelenek sárguló csontjai. Ősök, gyávák és hősök… Tettek, vágyak, álmok, akarat voltak s ma sokszor már emlékezet sem.

Nem tudjuk Dávidnak hány vitéze volt… Nem tudjuk hányan öltek s haltak érte… De én hiszem, hogy Dávid fia, aki halott volt de él, ismer minden embert, azt is aki volt, azt is aki él és azt is aki még meg sem fogant.

Hiszem, hogy Isten Fia az egész emberi nemzetségből, (Szentlelke és beszéde által) magának az igaz hitben való örök életre, elválasztott sereget gyűjt, azt oltalmazza és megtartja s hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és mindörökké az maradok. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Szóljon hozzá