Velünk az Isten – 2020. január 30.

“És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni? Az pedig táblát vévén, ezt írá, mondván : János a neve.” (Lukács 1,62-63)

A jövendőbeli szülők előre meg szoktak egyezni abban, hogy a megszületendő gyermeknek milyen nevet adnak.  Az ősök iránti tiszteletből szokták választani az apa vagy az anya vagy valamelyik nagyszülő vagy ükszülő nevét, elővéve a naptárt olyan neveket is keresnek, amelyek kevésbé ismertek, de az sem ritka, hogy egy-egy filmsztár nevét szánják a gyermeknek, csak azért, mert az a színész híres lett. A legjobb esetben utána néznek annak , hogy mit jelent az általuk kiválasztott név. Bizonyára arra is gondolnak, hogy a gyermek majd ne szégyellje a saját nevét. Eléggé bőséges az a szempont, amelyet figyelembe vesznek a név vagy a nevek kiválasztásánál.
Amikor Zakariásnak és Erzsébetnek megszületik a fia, a rokonok arra gondolnak, hogy bizonyára az elsőszülött gyermeket apja után Zakariásnak fogják hívni, azonban Erzsébet azt mondja, hogy János legyen a neve, ezt erősíti meg az édesapa is: csakis János lehet fiának neve. Miért ragaszkodnak mindketten ehhez a gyakori névhez? Azt akarják, hogy a gyermek neve kifejezze és példázza mindazt, amit megéltek: AZ ÚR KEGYELMES! Valóban az Úr kegyelme hajlott le hozzájuk, akárcsak Ábrahám és Sára életében, sőt egy olyan gyermeket kaptak az Atyától, aki maga is részt vett az üdvkészítésben, aki nem “hajladozó nádszál” lett, hanem Isten üzenetének szószólója, a KERESZTELŐ, a MEGTÉRÉST SÜRGETŐ, ISTEN ORSZÁGÁNAK HIRDETŐJE, Jézus előtt. Nemcsak szavakkal adtak hálát ezért a testet öltött kegyelemért, tettel is: lemondtak saját nevükről, önmagukról is a nagy ajándékért.
A név kötelez. Neked is neved van. Nevezzenek bárhogy, Krisztus után keresztyén vagy, magyar református, Isten gyermeke lehetsz. Légy méltó hozzá.
“Az a neved, hogy élsz”,
ne fogjon rajtad az élc:
nem is vagy igazán az,
akinek lenni akarsz,
de Krisztusban te vagy,
akitől távol él a félsz.
Ámen.
Fodor Lajos

Vélemény, hozzászólás?