„Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van, ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” (Jn 14,11)
Higgyetek! Higgyetek nekem! Olyan alázattal teli kérés ez Megváltónktól, ami megdöbbentő, ugyanakkor teljesen értelmetlenné teszi az önmagukat keresztyénnek valló emberek gőgjét.
No, de mi is ez a hit? Hinni Jézusnak, hinni Jézusban valami, ami először velünk történik, és attól kezdve mi tesszük. A hit személyes találkozás Megváltónkkal, olyan találkozás, ami kizökkent addigi életemből, ami átformál, ami után teljesen más emberré válok. Ekkor Krisztus jön hozzám. Attól kezdve pedig én megyek Krisztushoz. A hit életet ad nekünk – és ami életet teremt körülöttünk is, vigaszt ad a szenvedésekben, útmutatást a tévelygőnek, megelégíti a szomjúhozót, ami a lelki böjt lényege.
Ha nem másért, akkor a cselekedetekért higgyetek! No, de az Őt követőknek vannak-e olyan cselekedetei, ami által mások el kezdenek hinni? Az, aki hisz, ugyanis olyan, mint az őrtorony: fel lehet nézni rá, és a közelében távolabbra lehet látni: el egészen Istenig, mindenen túllát Megváltójáig, és mindenkor túl is mutat Megváltójára.
A hit sóvá és világossággá tesz, valami pluszt, mennyeit ad ebbe a világba. – Van-e nekünk ilyen hitünk? Ilyen-e a mi hitünk? Higgyetek! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka