“Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot. Mások így szóltak: Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket? És meghasonlás támadt köztük.” (Jn 9,16)
Beteg a világ, kétezer évvel ezelőtt is az volt. Egy ember meggyógyul, a vakon született újra lát. Öröm helyett pedig irigység, értetlenség, vádaskodás és gyűlölet lesz úrra az embereken.
A farizeusok fölöttébb gonosz viselkedése mögött értelmet és logikát találni, főként együttérzően, nehéz. Lehetne bennünk szánalom is, hogy nem tudnak örülni az örülőkkel, a törvényre és a hagyományra hivatkozva.
No, de mielőtt kétezer év távlatában ítélkeznénk a farizeusok fölött, nézzünk egy kicsit magunkba, mitől fosztjuk meg magunkat és egymást a törvényre, a magunk igazára, vagy éppen a hagyományokra hivatkozva.
Figyelem! – nem a hagyományok ellen vagyok! De, amikor könnyűzene által szól az Isten Igéje, azért, mert a mai fiatal csak olyan módon hallhatja meg, másképpen nem is figyel oda, de ezáltal befogadja az Igét, és elkezd a szívével látni, nem ugyanezt tesszük, amit a farizeusok? Bűnös stílusú zene gyógyított? Ráadásul a „szombatot”, a hagyományt sem tartják meg?
Persze a farizeusi magatartás azokra is jellemző lehet, akik éppen a keresztyén könnyűzenét favorizálják azokkal szemben, akiket viszont a hagyományosabbhoz ragaszkodnak. Bonyolult téma, meghasonlás támadhat itt is, de ha a szívünkre hallgatunk, nem is annyira.
Sokszor hezitálunk, ugyancsak egyfajta igazságra alapozva, hogy kell-e segíteni a szegény sorsú, hajléktalan, lecsúszott embereken. És jönnek az érvek, a magunk igazságai: saját magának köszönheti, úgy kell neki, ha nem törődött magával, menjen el dolgozni, segítsenek mások… A nagy igazságunkkal pedig elérjük, hogy inkább semmit sem csinálunk értük, és éppen magunkat fosztjuk meg az örömadás örömétől.
A farizeusok Jézusra, az Isten Fiára azt mondták: nem Istentől való. Makacsságunk, megrögzöttségünk, fásultságunk, rugalmatlanságunk miatt vajon nem a jézusi dolgokra mondunk nemet? Ne fosszuk meg magunkat ettől az örömtől! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka