Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2019. február 22.

Velünk az Isten – 2019. február 22.

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Jn.8,44)

 Nem csoda, hogy a kegyes főpapok, farizeus vezetők, írástudók meg a többi vallásos mázzal bekent hallgató kiakadt Jézus fenti sorain, nem nagy teljesítmény, hogy enyhén szólva bepöccentek: hiszen Jézus az ördögtől eredezteti őket. Nem vér szerint de gondolat s cselekedet szerint mondja ki róluk, az ördög atyától származtok. Ők meg azt hitték a jó oldalon állnak. Te hol állsz?

Sokszor a mai templomba járó, ember is felháborodik mikor eredendő bűnről hall, mert hát milyen gonoszt hordoz egy újszülött csecsemő vagy apró gyerkőc, pedig mindünkbe bele van kódolva mint a szemünk, hajunk vagy bőrünk színe a bűn. A bűn zsoldja pedig halál. Attól mert tagadjuk még ott van, attól mert felháborodunk Istenre még nem kerüljük el az örök halált.

A fenti igében a Megváltó, leírja tulajdonképpen ez az ördög akarata, mármint a halál! Ember gyilkos volt kezdettől fogva… Hazugságaival, mesterkedéseivel azon volt, van és míg végképp el nem töröltetik azon lesz, hogy minél több embert pusztítson el, háborúkkal, dögvészekkel, járványokkal, drogokkal, egyedülléttel, szeretetlenséggel. Milyen jó tudni, hogy Jézus a világ világossága s a sötétség szűnni kezd míg el nem tűnik.

Jézus nem azért mondja el az igazságot hogy bántson, hanem mert tudnia kell a páciensnek, hogy halálos beteg. S tudnia kell azt is hogy Jézus orvosság minden nyavalyára és örökélet a halállal szemben. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Szóljon hozzá