“Tudom a te dolgaidat…” (Jel. 2,2-a)
Isten szeme mindent lát- szokták mondani. Ennek kifejezésére régi templomfestményeken nagy szemek figyelhetők meg, amelyek az “Isten szemei”. Tegyük hozzá azt is, hogy Isten mindent tud, tehát ismer bennünket annyira, hogy titkosnak vélt érzéseinket, gondolatainkat még el nem gondolt vágyainkat is számon tartja. Sokan éppen erre hivatkoznak, amikor ki akarják kerülni az imádkozás fontosságát, azt mondják, ha Isten mindent tud, azt is tudnia kell, mire van szükségünk, ezért feleslegesnek tartják az imádságban feltárandó kéréseiket is.
Az idős János Pálhoz hasonlóan leveleket ír azokhoz a gyülekezeti vezetőkhöz, akiket személyesen ismer. Névlegesen nem szólítja meg ezeket a vezetőket, csak a gyülekezeteket jelöli meg, bizonyára arra gondolván, hogy idővel változnak a személyek, de a gyülekezetek megmaradnak.
Pozitívumok és negatívumok összességében látja és láttatja ezeket a közösségeket.
Az efézusi gyülekezet (amelyhez Pál apostol is intéz egy levelet) egyrészt nagy türelmű, béketűrő, Krisztus nevéért sokat fáradozó, felismeri a hamis prófétákat, ellene áll a tévtanításoknak (lásd: a Nikolaitákat), másrészt viszont meglanyhult a szeretete (az Ige szavával: “az első szereteted elhagytad”), ezért van szükség a megtérésre, vagyis korrigálásra.
Személyesen, ha megélem a Krisztus- tagságomat, együtt láthatom az elém tett tükörben erényeimet és hibáimat (bűneimet) egyaránt és beismerem, hogy mindig van korrigálni való és lesz, ameddig csak élek.
Előle nem bújhatok el,
ha szégyellem is bűneimet,
odaviszem az érettem
áldozó Krisztus elé.
Ámen.
Fodor Lajos