“De mit mondjak? Csak az számít, hogy bármi módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik, és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.” (Fil 1,18)
Jó ha az embernek a munkája örömöt okoz, ha kedvét leli abban amit csinál, ha hitelesen farag, tanít, gyógyít vagy vezet és közben élvezi is. Azért jó mert nem szakad bele, viszi előre emeli föl a lendület, azért is jó mert ha örömmel tudja csinálni az öröm az mindenkor plusz s nem is kis többlet, ami átragad másokra is, akikkel foglalkozik akiknek készít valamit.
Az EVANGÉLIUM, Jézus Krisztus igéjének hirdetése már önmagában is öröm. Ezért jó igehirdetőnek lenni. Ajánlom is!
Persze igazából szubjektív, hogy amit a lelkész „művel” az milye értéket képvisel mert lehet egy prédikáció briliáns s lepereg a falakról s lehet valami gyengécske előadás és tartalom de akár egy gondolat vagy mondat is Szentlélek által kifejtheti a hatását. Itt számít a szív és nem, csak a prédikátor de a hallgató oldalán is.
Tény, hogy nemcsak megélhetési politikusok vannak de megélhetési prédikátorok, papok, és lelkészek is. Akik belevágtak de nem ilyen lovat akartak, és váltani képtelenek mert kapálni nem tudnak koldulni szégyellnek, végzik a szolgálatot immel-ámmal. Erre utal Pál, hogy van aki meggyőződés nélkül, személyes isten-kapcsolat nélkül, elhívás nélkül prédikál, hirdet igét, tanít…
De mit mondjak? – kérdi Pál. Ha valaki nem is szívből teszi, de Krisztust hirdeti annak örülni kell. S ki tudja talán úgy lesz mind az egyszeri legátus, aki húsvét után azt mondja a barátjának, mostanában annyit prédikáltam a feltámadásról, hogy már-már én is elhiszem…
Kívánnám Istentől, hogy ne csak majdnem, hanem nagyon is, és ne csak te, hanem mindazok is, akik ma engem hallgatnak, olyanok lennének, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül. (Ap. Csel 26, 29)
Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod