„És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é őket? De ő nem felelt néki azon a napon.” (1Sám 14,37)
Ábrahám esetében, miután Istentől kapott ígérete ellenére saját maga igyekszik gyermeket „biztosítani” magának, akkor Isten ezt követően hosszú ideig hallgat. Jákób cselszövéseit Mezopotámiában Isten hallgatása követi. Sámson életében, miután odalett nazireussága, Isten nem szól hozzá. Sámuel kisgyermek, megszólítja őt az Úr Isten, de Éli főpap számára néma marad. Saul a maga türelmetlensége, és állhatatlansága miatt nem kap feleletet Istentől. (…) Az újszövetségben Jézus nem felelt azoknak, akik hit nélkül akartak valami (ön)kijelentést hallani. Nem szólt a farizeusokhoz, főpapokhoz, ajka néma maradt kihallgatásakor, nem válaszolt a negyedes fejedelemnek, nem szólt Pilátusnak, nem válaszolt gúnyolóinak. Maga Isten is hallgatott, mikor Krisztust keresztre feszítették. (…) És végül a jelenések könyve azt mondja, hogy az elkövetett emberi gonoszságok után a hetedik pecsét felszakítása után nagy csendesség lett mind a földön, mind a mennyben.
Kétirányú hallgatás az ilyen.
Egyrészt az Úr Isten valami miatt haragszik, és büntet hallgatással. Szörnyű ez a büntetés, nagyon jól tudjuk, milyen gyötrő tud az lenni, amikor valaki azzal büntet bennünket, hogy nem szól hozzánk, mintegy megszakítja a velünk való kapcsolatát. Isten is hallgat amikor az ember vétkezik, és a fenti szemelvényes példák is mutatják, hogy bizony nemcsak testi, de lelki büntetése is létezik a bűnnek. Természetesen ez csak az olyan ember számára büntetés, akinek fontos az Isten szava, hiszen ellenkező esetben fel sem venné. Nem jelentene semmit az, hogy Isten nem szól Hozzá. Sokan mondják ma: „Miért nem szól Isten úgy a világhoz, ahogy a bibliai időkben?” de miért is szóljon, hiszen régen sem fogadták meg szavát, ma sem teszik. (Mellesleg szól ma, de nem közvetlenül, noha arra is van hatalma, de Szentlelke és Igéje által.)
Másrészt Isten hallgatása valamit megelőz. Azt is mondhatnánk, hogy olyan, mint a vihar előtti csend, hiszen minden esetben vagy egy büntetés, vagy egy próbatétel, vagy egy kihívás következik. A fent említett példák mindegyikében a hallgatást követi a megpróbáltatás. Nem hallgat örökké az Úr Isten. Ha sokan kérdezik: „Meddig tűri el még az Úr a sok gonoszságot?!, akkor a válasz, hogy nem sokáig. Nem tart örökké a hallgatás. Ebben az esetben a csend lehetőséget ad az elcsendesedésre, önvizsgálatra, számadásra, megtérésre. Ilyen értelemben kegyelmi idő lesz azoknak, akik azt kihasználják. Mert eljön az idő, amikor majd elnémul a zajos világ, és amikor nem mi fogunk beszélni, hanem Isten. Akkor majd meghalljuk szavát, de vajon nem lesz-e már késő?
Saul kérdése a felolvasott igében természetesnek, helyesnek, egy kegyes ember Isten akaratát tudakoló kérdésnek tűnik. Azt mondhatnánk, helyesen cselekszik, hogy döntése előtt az Úr akaratát keresi. A probléma csak az, hogy azután teszi ezt, miután Isten akarata ellenére már cselekedett. Sokszor mi is előbb cselekszünk, és utána kérdezünk. Elkövetjük a bűnt, és utána rimánkodunk Isten segítségéért. Úgy tűnik, Saul úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Ma is úgy él a világ, mintha mi sem történt volna. Mintha nem lett volna bűneset, mintha nem számítanának az elkövetett bűnök, mintha elég volna felületesen, felszínesen megélni a hitet, és akkor csodálkozunk, hogy Isten nem válaszol. Isten néma marad, mert az ember nem akarja hallani az Ő szavát. Jézust is addig hallgatták szívesen, amíg olyat mondott, ami tetszett nekik. Mi vajon akarjuk-e hallani az Isten szavát igazán? Mert ha életünk nem erről tanúskodik, akkor következik majd a hallgatás, ami gyötrőbb mindennél.
Adja Isten, hogy mi egyrészt meghalljuk az Ő szavát, másrészt pedig meg is hallgassuk, azaz megfogadjuk és aszerint cselekedjünk addig, amíg még nem lesz túl késő. Ámen!
Kürti Tamás,
Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes.