Jób imádkozott
Olvasandó: Jób 42
„Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imdákozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt” (Jób 42, 10)
Jób könyve több olyan igazságot is érzékeltetett velünk, amelyek megértése csupán akkor lehetséges, ha igazán meg tudjuk érteni, szívünkbe tudjuk zárni az Úr Jézus Krisztus szenvedését is. Jób az Úr szolgája, itt e fejezetben elmond egy csodálatosan szép imádságot a barátaiért. Nagyon mély, gazdag teológiai mondanivaló rejtőzik Jób szavaiban. Istennek nem a feddés, nem az ítélet az utolsó szava. S akár ezzel Áment is mondhatnánk, s lezárhatnánk a mai Ige központi üzenetét. Azonban tudom, érzem, hogy ez így önmagában hiányos volna. A XXI. század posztmodern, felvilágosult embere kérdések sokaságát teheti fel ezen ószövetségi Ige kapcsán.
- Miért kell arról hallanunk/olvasnunk, hogy miként nyerte vissza Jób a gazdagságát?
- Mi közöm van nekem ma mindezekhez?
- Talán nekem is szenvednem kell, hogy Isten áldása jelenvaló valósággá váljék az életemben?
- Mennyire emberközeliek, hétköznapok ezek az Igék?
Éppen az teszi e felolvasott/elolvasott bibliai verseket hétköznapivá, számunkra is érthetővé, hogy maga a főszereplő Jób minden reménye is arra irányult, hogy valamikor ez élet bevégzése után, egy másik világban valaki majd igazságot szolgáltat neki. Isten kegyelme, szeretetének csúcspontja azonban most teljesedik ki. Jób a hit nem valami távoli országban, nem az ideák világában, nem az eszmék szintjén, nem elviekben, hanem a kézzel fogható és tapasztalható világban nyeri el Isten kegyelmét és áldását. Ez lesz az a gazdag Isteni ajándék, amely még 140 évig beragyogja Jób életét.
Nagyon mély és gazdag üzenetet hordoznak e szavak ma is számunkra. Sokszor hallottam már akár a Láncos-i akár a Németi- i szolgálatom idejére gondolok, hogy „Óh tiszteletes úr, majd egyszer talán én is boldog leszek” „Majd ott fent a „Jóistennél…””Isten szeretetét fel lehet és kell ismernünk a „kedvünk ellenére való dolgokban” is. A kegyelmet valós élethelyzeteink közepette hús – vér emberként tapasztalhatjuk meg. Itt és most, ma és holnap, e világ alakulásában rejtezik ez az Isteni áldás. Benne van a kicsi fűszálban, az óriási tölgyben, a kismadár kellemetes hangjában, a tenger morajában, az élet megannyi lehetőségében. Jób egy percig sem marad egyedül szenvedésében. Nem marad egyedül gondjaival. Ő mindvégig kitart. Sokszor lázad, sokszor perel, de mindvégig hűséges marad Istenhez.
Aki hittel és erős bizalommal a szívében tud feldolgozni veszteségeket, gyászt és fájdalmat, aki el meri hinni, hogy e földi élet nem csak arról szól, hogy sírunk és szomorkodunk, annak már e földi élete is, Isten gyógyító kegyelme által gyógyul, megváltottá válik.
Jób könyve nem a prédikációról, nem a teológiai eszmefuttatásról, hanem a hitünk szemével fellelt, és megtapasztalt isteni valóságról szól. Beszél az állandó személyes kapcsolatról, az Istennel való járásról és arról is, hogy a vele való közösség ajándék, amelynek köszönhetően sokszor a legnagyobb, legelviselhetetlenebb szenvedések is az üdvösségünket munkálják.
Jób a remény szavát szólja mindenkinek. Azoknak, akik félelmek sokasága és bizonytalanságok közepette vesztegelnek, s azoknak is az életébe kiáltja vigasztaló szavait akik kételkednek Isten jelenlétében e világban. Isten megmutatja Jézus Krisztusban milyen messzire képes elmenni érted és értem. A golgotai kereszten szenvedő Jézus a mi új életünk és reménységünk ajándéka és záloga.
Isten nem ígéri, hogy ebben a földi életben mentesülni fogunk miden szenvedés alól – Jób példája ezt igazolja – de kegyelmet, életet, örök életet és reménységet ígér a benne hívőknek.
A 474.-ik énekünk soraival zárom a mai áhítatunk gondolatsorát mely úgy érzem nagyon találóan összegzi ez ige üzenetét.
Siessetek, hamar lejár
Kegyelme már régóta vár
Ma még lehet, ma még szabad
Borulj le a kereszt alatt.
Ámen!
Elek Arnold Zoltán
Szatmárnémeti – Németi