Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? ( Máté 16:26 )
Kedves barátaim! Talán még ti is emlékeztek a gyermekkorotokban elmondott mesékre, ahol a szegény parasztlegényből daliás vitéz lesz, aki megmenti a királykisasszonyt, és elnyeri a fele királyságot. Sokáig azt gondoltam, hogy ilyen csak a mesében létezik, de ahogy teltek – múltak az évek, rájöttem, hogy mai modern világunkban ez már nem mese, hanem sokak számára a globalizáció elérhető ígérete. Olyan ígéret, amiért az embernek le kell mondania előbbi életéről, és hátra kell hagynia a számára kedves lelkeket. Vállára kell vennie batyuját, és el kell indulnia. Vannak, akik a faluból csak a legközelebbi nagyvárosig jutnak el, de vannak olyanok is, akik hetedhét országon túlra mennek, hogy beváltsák az ígértet, mit sem törődve azzal, hogy mi lesz a már egyre gyengébb idős szülőkkel, a családi házzal, és a ház körüli teendőkkel. Sokakat annyira elvakít a gondtalan jólét igérete, hogy feladnak mindent ami addig kedves és értékes volt számukra. S kihalnak a falvak, és lakat kerül a templomok és iskolák kapujára. Talán első olvasásra különösnek tünhet számunkra, hogy vannak emberek, akik szinte holdkóros állapotban kergetnek valami délibábot nem gondolva arra, hogy mit nyerhetnek és mit veszíthetnek. Pedig ha jól meggondoljuk, mi sem vagyunk különbek. Minket is ugyanúgy vonz egy jobb jövő, vagy a gondtalan jólét és kényelem igérete. És meg is teszünk érte mindent amit csak lehet. Egész életünk rohanással telik el, és mindennapjainkat a szerzés, a gyűjtés, a meggazdagodás köti le. Bele sem gondolunk, hogy nem feltétlenül az a gazdag akinek sok van, hanem az aki azzal a kevéssel is beéri amije van. Jézus azt mondja, hogy „ Akinek van annak adatik és bővölködik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik amije van.” ( Máté 25:29 ) Mert amíg álmainkat hajszoljuk, az évek tovább peregnek, és amikor céljainkat elérjük, már mi is öregek és fáradtak vagyunk. S visszatekintve a megtett útra azt látjuk, hogy sorra elmaradoztak mellőlünk a számunkra kedves személyek. Az éjszakákat mellettünk virrasztó, kivánságainkat mindig leső immáron remegő kezű drága édesanya és az éjt nappallá téve dolgozó, orcája verítékével kenyeret kereső drága édesapa. Talán elmarad mellőlünk szerető szívű hitvesünk, társunk, s csak ekkor értjük meg igazán mit is akar tanítani nekünk Jézus amikor azt mondja hogy: „…mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Az élet filmje hamar lepereg, a koporsón pedig nincsen zseb, hogy magunkkal vihetnénk bármit is abból, amit egy élet munkájával összegyűjtöttünk. Nem azt akarom mondani, hogy ne iparkodjunk azért, hogy családunk, gyermekeink jövőjét megalapozzuk, sőt távol legyen. Én csak azt szeretném, hogy több figyelmet fordítsunk szeretteinkre és kevesebbet a világ ígéreteire. Sok fiatal eljut külföldre, de az árvaság érzése sokkal nyomasztóbb számukra, mint a gazdagság és a jólét kecsegtetése. Találkoztam olyannal is aki mérhetetlenül gazdag volt, de ugyanakkor gyógyíthatatlan beteg is mivel leukémiás volt. Ő mondta azt, hogy a gazdagság mit sem ér, ha az ember nem élvezheti azokkal akiket szeret, és hogy mindenét odaadná csakazért, hogy még néhágy évet élhessen. Igaza van Jézusnak. Valóban hiábavaló, ha az ember az egész világot megnyeri is, de rámegy a lelke. Ha a külföldre elszármazott gyermek, már csak a koporsó mellett állva találkozhat újra az évekig egyedül tengő szülővel. Ha valaki elvesziti feleségét vagy férjét, gyermekeit, mert nem szán rájuk időt a mindennapi rohanásban.
Ha barátok nélkül marad egy nagy palotában ülve. Ha mindent megvehet és megszerezhet amire csak vágyik, de az életét nem hosszabbíthatja meg akár csak egy héttel sem. Ha elveszíti becsületét, ha kihal szívéből a szeretet, ha elfelejti azt, hogy ki is ő valójában, és hogy kinek köszönheti az életét, szeretteit, egészségét. Amikor Jézust megkísértette a Sátán, és azt mondta, hogy a világ minden gazdagságát neki adja, ha leborul előtte és imádja őt, akkor Jézus elutasította mert tudta hogy a világban minden múlandó, végül mindent megemészt a rozsda és a moly. A mennyek országa és boldogsága pedig örök. Jó lenne, ha mi is ellene tudnánk állani a világ csábításának, és elgondolkodnánk azon, mi is az igazi kincs, és hogy hol lehet azt megtalálni. Nem kell az óperenciás tengeren túlra menni, mert ott van a közvetlen közeledben. A templomban, ahol minden vasárnap megpihenhetsz, kifujhatod magad, és jól lakathatod lelkedet mennyei táplálékkal. A családodban, ahol az őszinte és képmutatás nélküli szeretet csillan meg gyermeked szemében, ahol a világ minden gazdagsága jelentéktelenné válik kedvesed forró ölelésében és ajkadra lehellt csókjában. A kicsiny hajlékban, ahol őszülő és remegő kezű édesanyád még mindig meleg étellel vár rád, és édesapád még erős karjainak ölelésében úgy olvadsz el mint jég a tavaszi napsugárban. Ez az igazi kincs és ezért érdemes élni és munkálkodni. Ne felejtsük el, hogy kik vagyunk és hogy hova tartozunk. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? A választ neked kell megadnod Jézus kérdésére, de hiszem, hogy ha lelkedbe nézel, már tudod mit kell felelned. Ne feledd, hogy jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan. Ámen.
Varga Szilárd
Józsefháza