2024. május 27-én, hétfő délután a Kakszentmártoni Gyógyír Levendulásba hívták rendkívüli vezetőségi találkozóra az egyházmegye nőszövetségi elnökségét. Azt megelőző héten, szerdán egyházmegyei vizitáció volt a kicsiny, alig 45 lelket számláló gyülekezetben, ahová Kürti Tamás szatmárgörbedi lelkipásztor szolgál be – tudtuk meg Nagy Erika nőszövetségi elnöktől.
A vizitáció alkalmával született meg a gondolat, hogy a nőszövetségi vezetőket a templomkert levendulával beültetett kertjébe hívjuk találkozóra! A levendulaszüret nyitó ünnepsége jó alkalom asszonyok számára, közösségépítő és jótékonysági jellegű. Találkozásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre alkalmas. A presbitérium 5 tagjából 4 nő végez szolgálatot a gyülekezetben, a főgondnoki tisztséget is egy hölgy tölti be, mint, ahogyan egyre több gyülekezetben találkozunk női gondnokokkal is. A beszolgáló lelkipásztor hitvestársa: Kürti Boglárka diakónus, szép összhangban egészíti ki férje szolgálatát mindkét gyülekezetükben. A levendulás telepítésének ötlete Tihanyban fogalmazódott meg a gyülekezet tagjaiban kirándulás alkalmával. A levendulát a nőszövetség tagjai többféleképpen hasznosítják. Illatos ajándéktárgyakat, szörpöt készítve jótékonysági céllal értékesítik a gyülekezet anyagi támogatására. 2023-ban egyházmegyei nőszövetségi találkozóra szerettek volna hívni bennünket a kakszentmártoniak , de a 100 férőhelyes templom kicsi egy nagyszámú rendezvény befogadására, viszont egy vezetőségi találkozónak nem. A meghívásnak eleget téve az 5 szatmári gyülekezeten kívül Apa, Patóháza, Egri, Szamoskóród, Szatmárgörbed, Józsefháza, Túrterebes, Nagytarna, Sárközújlak képviseltette magát. 8 lelkipásztor, közöttük 3 lelkésznő, lelkészfeleségek, diakónusok és az egyházmegyei intézmények óvónői is jelen voltak.
A nyitó istentisztelet, köszöntések és helybeli gyermekek, fiatalok ünnepi műsora után levendulás süteménnyel, közöttük a „pap süteményével” kínálták a vendégeket, megkóstolhattuk a híres vasalós kenyeret is. Természetesen a szép környezetben a közös fotózás sem maradhatott el! A nőszövetségi vezetőkkel, jelenlévő nőtestvérekkel levendula szüret közben beszélgetett Szilágyi Noémi és Nagy Erika társelnök az idei nőszövetségi alkalmak szervezéséről:
- Június 4-én tarisznyaátadás lesz a Református Gimnázium ballagói részére, melyeket kézzel hímeztek asszonyaink.
- Június végén Kakszentmártonba szervezünk lelkész-feleség találkozót az újabb levendulaszüretre.
- Június 23-án Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozót szervezünk Lázáriba, délután 5 órától.
- Június 28-án, pénteken Debrecenbe várják nőszövetségeink tagjait, a Tiszántúli Református Egyházkerület XXX. jubileumi konferenciájára.
- Szeptember 7-én Egyházmegyei Egységnap alkalmából nőszövetségi továbbképzőt tartunk Szatmárnémetiben.
- Szeptember 14-én Bihardiószegen Egyházkerületi Nőszövetségi Konferencia lesz.
- Szeptember 21-én Nagyecseden a 2 szomszédos szatmári egyházmegye találkozója.
Ezekre az alkalmakra szeretettel hívjuk és várjuk gyülekezeteink nőszövetségeit, lelkészfeleségeket, lelkésznőket! A debreceni és lázári konferenciákra a jelentkezési határidő június 15. Kérjük mindenki a saját lelkipásztoránál jelentkezzen! Minden eseményre külön meghívó is készül. A Kakszentmártoni gyülekezetünk életére Isten gazdag áldását kívánjuk! Köszönjük a meghívást!