Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Szenvedés és vigasztalás

Szenvedés és vigasztalás

„A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésben, ugyanúgy a vigasztalásban is.” (2Kor.1,7)

Krisztus Jézus bevonulása Jeruzsálembe drámai feszültséggel teljes. A kétarcú város ellentmondásai érzékelhetően szélsőséges elemek csatái. Pogányok, farizeusok, ünneplők, kíváncsiskodók és megannyi érdek űzte ember tömege tölti meg a várost. A bevonuló Messiás gyülekezete, ahogy feltűnt, úgy lassan el is tűnik a felületesen szemlélődők elől. Pedig akkor és ott üdvtörténeti események zajlottak.

Az érkező Szabadító sírva fakad a kétarcúak között. Ő a spontán örömakció mögött nemcsak az azonnal ellobbanó ünnepi lángot nézi, hanem látja a Golgota keresztjeit. A nyitány páratlan élményt kínáló fennkölt dallamai között már jelentkezik a tragédiát sejtető hang, amely a záró akkordokat alapozza meg. Krisztus születésétől fogva szenved ebben a világban, de folyamatosan készül a világért való szenvedésre is. Szenvedésének nagypéntek a történelmi mélypontja, de ezt megelőzte földi útjának számtalan állomása. Szenvedését nem zárta le a húsvéti feltámadás sem, csupán más dimenzióból szenved a világért, azaz megaláztatása után felmagasztaltatásában sír a világért. Igen, sír, amikor a keresztyének méltatlan állapotára tekint, amikor elgyengül bennünk a teremtő hit, amikor felismerhetetlenségig torzul velünk a józan értelem, amikor figyelmetlenül kihagyjuk Istent az életünkből. A romlott világ ateistái, egyházgyűlölő diaboloszai a mi vétkeinken kapnak erőre és ötletelnek folyamatosan. Közben keresztyén embereket ölnek, templomokat gyújtanak fel, évezredek kincseit pusztítják. A terrorizmusuk elkerült Budapestig, Nagyváradig, Miskolcig vagy Héderfájáig. A megbomlott értelem a megbontó sátánit követi.

A hívő ember visszaköszönő kísértése az, hogy higgyen azoknak, akik kritikusan beszélnek Krisztus szenvedésének és halálának elégtelenségéről. Ezzel megkérdőjelezve a húsvét lényegét, ugyanakkor aláásva a keresztyén élet pilléreit. Ravasz, de hatékony módszer ez. Itt az ideje, hogy kimondjuk, Isten ellenségei terroristák. Kijelentsük, hogy az egyház elleni támadók életellenes zsoldosok. Le kell lepleznünk a halál bérenceit.

A magunk feladata először, hogy jól értsük, és másoknak tisztán közvetítsük Krisztus szenvedésének lényegét. Félreérthető az, hogy Krisztus Jézus szenvedésével és feltámadásával némelyek lezártnak tekintik a keresztyén ember szolgálatát. Isten megnyitotta a mennyet előttünk, de az addig vezető úton rengeteg feladatot ad, amit számon is kér, mert minden feltételt biztosít ezek teljesítésére. Megváltónk áldozata a mi áldozatunkat kéri. A magunk áldozathozatala nélkül nevetséges arról beszélni, hogy minden rendben van. Az ilyen vélemények gerjesztik a köreinken belül megfeszülő ellentmondásokat. Szabadítónk halálának hasznáról a Heidelbergi Káténk így szól: „43. Kérdés: Mi további hasznot veszünk Krisztus kereszten való áldozatából és halálából? Felelet: Azt, hogy az ő halálának erejével a mi ó emberünk Ő vele együtt megfeszíttetik, megöletik és eltemettetik, hogy a test gonosz indulatai ne uralkodjanak többé bennünk, hanem mi magunkat hálaáldozatul Őneki szenteljük.” A szenvedés hasznának hite visz bennünket a közös vigasztalódás közösségébe. A szenvedéstől el kell jutnunk a vigasztalódás vállalásáig. A vigasztalás közösségformáló munkájában derekasan munkálkodni kell.

A megvigasztalt közösség több, mint önvédelmi csoport, több, mint emlékező tehetetlenek társasága, több, mint az önfeladók gyáva klikkje. A megvigasztaltak élén Krisztus vonul be a világba!

Nagyvárad, 2021.március 18.

A békesség kötelékében!

Szóljon hozzá