A teremtő és gondviselő Atya akaratában megnyugodva, a feltámadott Jézus Krisztusban való hitben, imádkozunk egykor egyházmegyénkben szolgált református lelkipásztor családjáért szeretett édesapjuk
Sipos-Vizaknai Ákos
elvesztése miatt érzett fájdalmában, aki 75 esztendős korában tért vissza Teremtő Urához.
Lelkipásztor testvérünk Túrterebesen, Patóházán és Kakszentmártonban teljesített lelkipásztori szolgálatot.
Virrasztója január 19-én, 19:30 órától, temetése január 20-án 14 órától lesz a belényessonkolyosi református temetőben.
Az Úr legyen az itt maradók vigasztalója!
“Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk” – (2Kor 5,1-5)
A Szatmári Református Egyházmegye
lelkipásztori közössége