A halálközeli élmények mindig gondolkodóba ejtik az embert. Ez vajon figyelmeztetés akart lenni? Mit üzen, minek a jele ez? Egy autó pár centire száguld el előtte. Egy nagy kő majdnem a fejére esik. Félremegy az étel, megakad egy szálka és majdnem megfullad… Sorolhatnánk még a példákat, ami után vakarjuk a fejünket, de leginkább áldhatjuk az Istent, aki bizonyára őrangyalát küldte megmentésünkre.
Kirándulásra mentünk a gyülekezettel. A lelkipásztor ilyenkor próbál mindenkire odafigyelni, olykor éppen saját magára nem. És természetesen a pap olyankor is beszél, beszél, na meg néha meghallgat másokat is. Énekeslapok is készültek az alkalomra, és zúg olyankor az ének, nemcsak unaloműzésből, hanem leginkább szívből, Istent dicsőítve.
Miskolc és Eger között is ezt tettük. Én pedig azt tettem, amit nem lett volna szabad. Egyik kezemmel a lapot fogtam, másik kezemmel ugyan kapaszkodtam enyhén, de busz folyósóján eresztettem ki hangomat hátrafelé, márcsak, hogy mindenki tudja, hogy merre az arra, le vagy fel… Első számú szabály, hogy ilyet nem csinálunk, a buszon, mozgó járművön a minimum az, hogy ülünk a fenekünkön, ideális esetben bekötve. No de a falkavezér úgy gondolta, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok…
„Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem, Irgalmazz, Úr Isten…” (MRÉ 342) és nem az aktuális sláger: „micsoda lány” szöveggel folytatódott az ének, de következhetett volna a „micsoda pap”, „micsoda repülő pap” felhangú rácsodálkozás… Ugyanis a nagy busz elé egy kis autó hajtott, majd lefékezett és a busz is fékezett, nem kicsit, nagyot. Bal kezem, amivel kapaszkodtam enyhén, azonnal elengedte a széket, és a fizika szabályaihoz hűen én nem álltam meg, hanem tovább indultam utamra. Lábam is elhagyta a talajt, magatehetetlenül száguldottam menetirányt. Repül a nehéz pap, ki tudja hol áll meg, és kit hogyan talál el… A megérkezés furára sikeredett, mert ugyan háttal álltam, sikerült előrefelé fordulni, bal kezemmel sikerült kiosztanom egy „nyaklevest” a sofőrnek, büntetésképpen a fékezésért, nem büntető fék volt ez tehát, hanem büntetés a fékért… Jobb mellkasom azonban a műszerfal szélébe csapódott. Bumm! Azonnal próbáltam én felpattanni, és levegő után kapni. Előbbi még ment, utóbbi nem olyan könnyen. Sőt piszok nehezen! Nem mondom, hogy lepergett az életem, de erősen megijedtem, és a velem levő csapatra is ráhoztam a szívbajt. És mielőtt az olvasó is szívéhez kapna elmondanám: megúsztam zúzódással. Míg a gyülekezet Eger városának szépségeit próbálta szemügyre venni, addig én az egri sürgőségen próbáltam meggyőződni arról, hogy nincs nagyobb baj. Kivizsgáltak, megnyugodtunk, megmaradok.
Tanulságként egészen tárgyszerű, száraz következtetéseket is levonhatnánk. Mint ahogy meg is tesszük: a buszon ülve utazunk, a pap is üljön a fenekén, mert könnyen megtörténik a baj. És, ha valaki csak ennyit megtanul ebből, akkor már érdemes volt ezt ide leírjam. Én megtanultam egy életre, hogy megvan nekem a buszon a helyem. Mintautas leszek, bekötve.
De van más üzenet is. Prédikáljon hát az eset!
- Isten fogja a kezünket, de olykor mi engedjük azt el, mert úgy gondoljuk, megy az nélküle is. Isten kapaszkodó. És bizony a legnehezebb időben két kézzel kell nekünk belé kapaszkodni. Egyik lelki kezemmel abba a ténybe kapaszkodom, hogy Isten szeret. Másik lelki kezemmel pedig a Bibliát fogom és az Igébe kapaszkodom. Tapasztalatból mondom: működik, csak ez működik. Ne engedjük el Isten kezét!
- Ne hallgattassuk el a lelkiismeretünket, ezt azonban soha ne tévesszük össze a Sátán vádoló hangjával! Sok autóban láttam már a „smeker” húzást. A biztonsági öv be van kapcsolva, de a „descurcaret” sofőr vagy utas szépen a háta mögött vezeti azt el, márcsak, hogy ne szóljon a figyelmeztető hang. Sikerült megoldani a problémát? Nem, mert ha megtörténik a baj, a biztonsági öv nem tudja végezni a feladatát. A harangszó, a húsba vágó Ige, a lelki tükör olykor fülsiketitő, idegesítő és sértő. Ne iktassuk ki, mert mi járunk pórul!
- Attól még, hogy Istent dicsőitő éneket énekelek, még a baj megtörténhet velem is. Nem kisérthetem az Istent azzal a címszóval, hogy majd Ő úgyis megvéd. Vigyáznom kell magamra, és a rám bízottakra! Ebben kérhetem Isten segítségét, de minden tőlem telhetőt meg kell tegyek. Könnyű őt hibáztatni mindenért. A pap nem tud repülni, az ember sem megfelelő eszköz nélkül. Az Isten szárnyakat ugyan adott, de azt lelki értelemben tudjuk csak használni úgy, hogy ne rágódjunk a miérteken, hanem felemelkedjünk a problémán! A hitem abban biztosan segít, hogy ne pánikoljak, amikor baj van, felül emel!
- Hála a levegőért! Látszólag semmi, de a levegő az élet. Természetes egészen addig, míg normálisan be lehet azt szívni. Adtál már hálát a levegőért? És azért, hogy általa Isten életet ad? Uram levegő vagy nekem, de levegő nélkül élni nem tudok. Köszönöm Uram, hogy ma is adtál levegőt, és vehettek levegőt! Ámen!
Az árbóc nem tört el, sőt el sem repedt. Azonban ez alkalommal alázattal el kell ismerje: azt az utat is megmutatta, amerre nem szabad menni.
Rácz Ervin,
Szigetlanka