.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Paul Voorberg: Menny és pokol

Együttélés az utolsó ítélet tudatával.

A legtöbb holland a poklot csak mesének tartja, amelynek célja, hogy ráijesszenek a gyerekekre és megkíséreljék korlátozni a bűnözést. Sajnos ez a kísérlet kudarcot vallott: a bűnözés nem csökkent, annak ellenére, hogy több ezer éve beszélnek és prédikálnak a pokolról. A hollandok csupán 10%-ka hisz a pokolban.[1] Megjelent egy könyv Útikalauz a túlvilági élethez címmel, amelyben sorba rakják 5000 év történelmének képeit a halál utáni életről. Az emberek azt választják ki belőle, amely a leginkább megszólítja őket.[2]

Minden a „test feltámadásának” hitén áll vagy bukik.[3] Ez olyan konkrét halál utáni életnek felel meg, amely térbeli és érzékelhető. Az emberek nem azért hisznek benne, mert a „láthatóság- és bizonyíthatóság-paradigma az ateizmus irányába ösztökél minket” és könnyebben képzelünk el egy olyan Istent, aki értelmes formában ad nekünk örök életet, mint azt, hogy „egy kertbe, egy süteményes asztalhoz ültet bennünket”. (86). Az említett könyv szerint a látható túlvilági életbe vetett hit mára olyannyira hiteltelenné vált, hogy annak hangsúlyozása inkább ateizmushoz vezet.

Az egyháztörténet korai szakaszában a poklot gyakran tekintették tisztító útnak, például azért, mert egykor mindenki meghajol Isten előtt (1Kor 15:25-28), tehát a megtérő szívek meghajolnak (Origenész)[4] vagy mert minden Istentől, Isten által és Rá nézve van (Nüsszai Gergely). Innen származik a halottakért való közbenjárás (Tertullianus, Cyprianus). Ez a kép él tovább a purgatóriumról szóló római katolikus tanításban, bár már nem sok olyan (nyugati) katolikus teológus van, aki ragaszkodik a tisztítótűz térbeliségéhez (szemben a hivatalos tanítással). A Biblia bizonysága az 1Kor 3:13-15.

A reformáció elvetette ezt a tanítást, mivel megrövidíti Krisztus munkájának tökéletességét. Berkhof újra visszanyúlt ehhez a tanításhoz (1980) és remélte, hogy a pokol átmenetileg létezik és az a megtisztulás útja.

A lélekvándorlás tanítása (amelyet szintén sokan támogatnak), megreked a Zsid.9:27-nél. Hiszen ott azt tanuljuk meg, hogy az emberek egyszer halnak meg, amely után az ítélet következik. Ez kizárja azt, hogy a lélek egy másik testbe költözne.

A Biblia tanítása

A halál utáni élet olyannyira meghaladja a felfogó képességünket, hogy a Szentírás a költői nyelvhez folyamodik, hogy valamit elmondhasson nekünk róla:

  • Farkas és bárány együtt lakik (Ézs 11:6-8)
  • Falak nélküli város (Zak 2:8)
  • Fallal és kapukkal rendelkező város (Jel 21)
  • Termést hozó fa a folyó mentén (Jel 22)
  • Lakoma (Jel 19:6-10, v.ö. Ézs 25:6)

Létezik a sötétség helye, amely az istentelenek számára örökké tart (Júd :13), a véglegesen bezáródó ajtó (Lk 13: 23-30), örök pusztulás (2Thessz 1:9), a helyzet, amikor nincs irgalom (Zsid 10:28-31; 6:1-8), az élet kétféle kimenetele, s mindkettő örök (Jel 20:10-15), örök élet és örök pusztulás (Dán 12:2¸ Mt 25:46). Aki nem hisz, már ítélet alatt van (Jn 3:18). Ez nem lehet a teljes megsemmisülés, mert az ellentmond Istennek, mint Teremtőnek és Bírának.[5] Isten nem elvethetőnek készítette teremtését. Minden teljesen jó, igen jó volt, amit teremtett. Ez tehát kizárja a megsemmisülést. Másképp nem lehetne az embert felelős lényként sem komolyan venni. Az ilyen teremtménytől felelősséget várnak el, és helytelen viselkedésért illőképp büntetést nyer. Az ember megsemmisülése kizárná a büntetést ilyen esetben. Krisztus beszél olyan halottakról, akik Isten számára élnek (Lk 20:38), bár ez az Ószövetségben nem volt kezdetben egyértelmű (Jób 7:21; Préd 3:20; Zsolt 115; Ézs 38:18). Ugyanakkor szó van a feltámadásba vetett hitről (1Sám 2:6; Zsolt 73: 23-26; Ézs 26:13; Zsid 11:10).  Ennél világosabban beszél az Újszövetség (Lk 20:38; Lk 23:43; 2Kor 5:8; Rm 8:38k; 14:8; ApCsel 7:59; Jn 11:25; Jel 6:9-11). A menny az Atyánál való létel (Jn 14:3; 17:24), Krisztussal lenni (1Thessz 4:17; Pil 1:23), már most a köztes időben lenni és feszülten várakozni visszajövetelére (Jel 6:10).

Az utolsó ítélettel kapcsolatban lásd: 2Tim 4:1; 1Pt 4:5; 2Kor 5:10; Mt 12:36; Zsid 4:13.

A megsemmisüléssel szemben: Rm 8:21; Mt 19:28; ApCsel 3:21; Zisd 12:27; Jel 21 és 22 (összevetve 1Móz 1-el), lásd még a Belga Hitvallás 37. cikkelyét.

A modern teológia

A modern teológia csak nevetni tud a konkrét, örökkévaló menny és pokol gondolatán. Az utolsó ítéletről az emberek maguk beszélnek halálos ágyukon vagy a család a nagy beszélgetésekben, temetésen vagy hamvasztáskor. Hollandiában a múlt század 60-as éveiben a reformátusok körében még teljességgel jelen volt a mennybe és pokolba vetett hit (97%-uk hitt a menny létezésében, 87% a pokolban). Napjainkban az a kérdés, hogyan lehet visszatartani az embereket a helytelen viselkedéstől. A totalitárius állam ezt koncentrációs táborokkal és kínzókamrákkal éri el, a demokrácia meggyőzéssel. Bultmann meghatározó lépést tett a túlvilági életbe vetett hittől való elszakadás felé azáltal, hogy demitologizálta az Újszövetség eszkatológiai elképzeléseit.[6] Univerzalismusa miatt Barthnál is meggyengül az örök büntetés tanítása – még ha ezt dialektikája mögé is rejti. Az örökkévalóvá válás pótolja a mennyet, azaz mindaz, ami volt, örökre Isten figyelmében marad: ez az „evilági élet” „túlvilágivá tétele” (transzcendentálása). Az örökké tartó pokol gondolata sokak számára pszichológiai érvek miatt sem tartható: nem lehet öröm a mennyben az örökké tartó pokol tudatával.[7] Ez utóbbi olyan érv, amely érthető módon sokakat foglalkoztat. Ugyanakkor tudatosítanunk kell magunkban, hogy a feltámadás a gondolkodásunk és érzelmeink megújulását is jelenti. Teljes egészében új teremtés leszünk. Nem lehet tehát jelenlegi érzelmeink alapján következtetni a túlvilági érzelmeinkre. Feltűnő, hogy az elhunyt hívők (és az angyalok) a mennyben rendszeresen „igazat adnak” Istennek az Ő ítéleteiben. Ez számunkra talán érzéketlennek tűnik, ennek azonban megváltozott érzelemvilágukhoz van köze (lásd: Jel 6:11; 11:17k; 16:5k; 18:20-24; 19:1-5).

Meglehetősen elfogadott az, hogy a teológiában védelmezzék Isten fejlődésének gondolatát. A Szentírásban látjuk, hogyan fejlődik Isten a Deus Politicus-ból (JHWH a 2Móz-ben, egy „színpadias időjárás-démon és szenvedélyes Hadúr”) visszafogott stílusú Királyi Bíróvá, aki elismeri, hogy a világban nem mindig mennek jól a dolgok, és tudatában van, hogy a jobbá váláshoz idő kell (1Móz 9). Egyfajta Archiválóvá válik az erényesség országában, aki a helytelen viselkedést egy végtelen dossziéban raktározza el. Így idői távolság keletkezik a helytelen tett pillanata és a jutalmazás között. Isten népe Istennek utolsó megjutalmazásába vetett hit által tanulja meg a megbékülést az igazságtalansággal. Valójában az apokaliptika „a világelengedés vallásos formája. Ott jön létre, ahol csoportok vagy egyedek érzik úgy, hogy tehetetlen szemlélői feljebbvaló hatalmak konkurencia-harcának, és minden, ebbe a világba vetett „spirituális befektetést”, elvetnek.”[8]

Ami a pokol létrejöttét illeti, korunk teológiájának egy gyakran védelmezett gondolata, miszerint: akkor keletkezett, amikor a keresztyénség előtti apokaliptika Istenből eltávolította a rosszat és azt az ördögben önállósította. Az ördögöknek kell, hogy legyen valahol lakhelyük, és így keletkezett a pokol. Isten haragját így áthelyezték az ördögre, és így Isten maga a legmagasztosabb szférákba emelkedhetett. „A pokol intézményesedését a transzcendens harag-archívum motívuma beteljesedésének kell tekinteni, ahogyan az az Ószövetségben elkezdődött. Dante – ahogyan az ismert – két statikus archívumot különböztetett meg (megsemmisítő poklot és a mennyországot) és egy dinamikus átmeneti állapotot: a tisztítótüzet, amelyben a hívők egy hét fázisból álló tisztítószenvedésen mennek át, mielőtt a mennyország kapuját elérnék.”[9]

Mindig égető volt Krisztus visszajövetele pillanatának kérdése. Mindenféle számítások napvilágot láttak. Ez érthető, tekintettel arra, amit Krisztus tanít, hogy figyeljünk az idők jeleire (Mt 24:32). Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy ez az időpont a számunkra nem jelentetett ki. Ez meghatározott feszültséget kelt.

Egy másik feszültséggel teli terület a földi életre fordított figyelem (a kulturális feladat) és ugyanakkor a megkövetelt eschatológiai kívánság (lásd a Miatyánk első kéréseit).

Erdélyben beszélgethetünk arról, lelkipásztorként/lelkigondozóként hogyan találkozunk ezzel.

P. L. Voorberg

Emmeloord, 2011. április 8.


[1] Reformatorisch Dagblad, 2010. jún. 5.

[2] Trouw, 2010. dec. 22.

[3] A. v.d. Beek: God doet recht. Eschatologie als christologie. Zoetermeer, 2008, 83. A továbbiakban sokat merítek abból, amit Van de Beek ír e könyv Menny és pokol című fejezetében.

[4] W.H. Velema: Oordeel. In: W. van’t Spijker(szerk): Eschatologie. Kampen, 591.

[5] Velema: Oordeel. 592k.

[6] J. van Genderen/W.H. Velema: Beknopte gereformeerde dogmatiek. Kampen, 1992, 743.

[7] W.H. Velema: Oordeel, 586k, 592.

[8] T. Wit: Dies Irae. De secularisering van het Laatste Oordeel. Universitet van Tilburg, 2010, 27.

[9] Lásd még K.Schilder: Wat is de hemel? Kampen, 1935

Vélemény, hozzászólás?