Hegyi prédikáció Józsefháza-hegyen

Forrás: HARANGSZÓ Józsefháza-hegyen közel százötvenen gyűltek össze a reformátusok a hagyományos hegyi prédikációra. Isten Igéjét az idén Nt. Kovács Sándor esperes hirdetette. A Józsefházi Református Egyházközség leányegyházának mindössze 45 tagja van. Ennek ellenére vasárnap délután háromszor ennyien hallgatták a hagyományos hegyi prédikációt a helyiek és a településről elszármazottak a gyülekezet híres kőtemplomában. Az igehirdetés szolgálatát […]

Bővebben

A batizi diákok emlékezete

Forrás: HÍRLAP.RO A kuruc-labanc szabadságharcban 1672-ben elhunyt batizi diákokra emlékeznek november 14-én a Református Gimnázium diákjai. A hagyományokhoz híven, az iskola tanári karának szervezésében a Diákdombra állított emlékműnél róják le kegyeletüket a mostani diákok: Dorner Andrea X. A osztálya, Vass Mária X. B osztályának tanulói, és a X. C. osztályosok, Loncsák Julianna tanárnő vezetésével. A […]

Bővebben

Hegyi prédikáció Sárközhegyen

Forrás: Harangszó Sárközhegyen ebben az évben is nagyon sokan összegyűltek a helyiek és az elszármazottak a hagyományos hegyi prédikáció meghallgatására. Sárközhegyen immár több évtizedes hagyomány, hogy minden esztendő november havának első vasárnapján a Sárközújlaki Református Egyházközség tagjai és a gyülekezetből elszármazottak hálát adnak Istennek az ő ajándékaiért és közösen meghallgatják a hegyi prédikációt. Így volt […]

Bővebben

Nagykátai vendégek Lázáriban

Forrás: HÍRLAP.RO A magyarországi Nagykáta gyülekezetének küldöttségét látta vendégül szombaton és vasárnap a Lázári Református Egyházközség. A nagykátaiakkal való testvérgyülekezeti kapcsolat a lázári lelkipásztor, Képíró Gyula kezdeményezésére történt. – A neves Káta nemzetség egyik fő ága Lázárihoz köthető, ez indított arra, hogy megkeressem a nagykátai egyházközség vezetőit és felvessem a kapcsolat kialakítását. A kezdeményezést örömmel […]

Bővebben

Ugocsai Presbitertalálkozó

Forrás: HÍRLAP.RO Az ősök szellemiségének a tisztelete, az apáinktól örökölt példás helytállás megtartása volt a fő üzenete a tegnapi dabolci ünnepi istentiszteletnek, amelyet a presbitertalálkozó alkalmából rendeztek. 2003-ban, Fodor Lajos halmi és Szilágyi Róbert dabolci református lelkészek ötlete nyomán jött létre az Ugocsai Presbitertalálkozó, amely immáron a nyolcadik alkalomhoz érkezett: a rendezvények lényege, hogy a […]

Bővebben

„Gyermek Biblia-hétvége” a Kültelki Református Egyházközségben

Minden nyáron református gyülekezetekben szokott lenni gyermekbibliahét, amikor az illető gyülekezetek vallásórásai egy héten keresztül speciálisan, korosztály szerint kidolgozott tematikus foglalkozásokon vehetnek részt. van énektanulás, bibliai történet feldolgozása, játékok, közös ebéd. Nálunk, lévén hogy városon vagyunk, kicsit körülményes ezt ebben a formában megvalósítani. Ugyanis nagyon sok gyerek ilyenkor a szüleivel elmegy nyaralni, elmegy falura, kiröppennek […]

Bővebben

Külmisszióról hallhattak a presbiterek Kültelken

A Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége szombaton, 10 órától megtartotta őszi konferenciáját, amelyen lelkileg sokat gazdagodhattak a jelenlévő presbiterek. Szatmár-Kültelki Egyházközség gyülekezeti termében gyűlhettek össze a gyülekezetek képviseletében megjelent elöljárók. Higyed János-Mátyás, házigazda lelkipásztor az 1Péter 3, 8 alapján nyitó-áhítattal kezdte meg a konferenciát és az apostol szavait tolmácsolva figyelmeztetett arra, hogy a keresztyéneknek, így […]

Bővebben

Emlékezés a zene szárnyain

A Tamásváraljai református híveket rendhagyó istentiszteletre hívogatták a harangok Reformáció ünnepének délutánján. Gyökereit nem felejtő két fiatal érkezett haza ugyanis, hogy zenei tehetségükkel szolgálják és dicsérjék az Urat és tegyék mélyebbé és hangulatossá az ünneplést és az emlékezést. Pincés Pap Katalin és Varhol Zsolt hegedűn és zongorán szólaltatták meg a komolyzene jeles darabjait és segítettek […]

Bővebben

Nyolcadik ugocsai találkozó Dabolcon

Forrás: Szatmár.ro Vasárnap Dabolcon presbitertalálkozóra kerül sor. Ismét eljött az Ugocsai Presbitertalálkozó ideje: immár nyolcadik alkalommal gyűlnek egybe a történelmi tájegység egyházfiai azért, hogy megbeszéljék a közös problémákat, elbeszélgessenek a jövőről és ápolják a kapcsolatot. Az idei találkozót vasárnap, november 7-én, 14 órai kezdettel szervezik meg, ezúttal Dabolcon, Gellért Sándor nevelőfalujában. Ennek megfelelően a résztvevők […]

Bővebben

Interjú Cseri Kálmánnal: Isten Igéjének az ereje

Engedjék meg a kedves olvasók, hogy előszóként személyes érzéseimmel kezdjem. Első igazi interjúmat készítettem el, bevallom egy kicsit izgulva, mivel egyik példaképem volt az interjúalanyom. Tudom, hogy legelőször is Jézus az én példaképem, mert Ő mondta: példát adtam néktek…, de jó látni olyan útjelzőtáblákat, amelyek az igazi cél felé mutatnak. Én, mint lelkipásztor szintén ilyen […]

Bővebben