Augusztus 9. és 13. között került megrendezésre az idei ökumenikus vakációs bibliahét a szamoskóródi és dobrácsapáti gyerekek számára. Vidám és lelkes csapat gyűlt össze minden nap, hogy megismerkedhessenek Jézus „Én-mondásaival”, és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Ezeken a napokon a gyerekek hallottak a Jézusban nyert örömről, a hála áldást hozó erejéről, a lehetetlent nem ismerő isteni csodákról, a Jó Pásztor áldozatkészségéről és a felbecsülhetetlen értékű mennyei kincsekről.
Mi, felnőttek gyakran keserűséggel szemléljük a világ romlást hozó változásait és aggodalommal gondolunk a jövőre, de amikor az életvidám gyerekek zengik az aranymondásokat és tisztaszívű érdeklődéssel hallgatják a bibliai tanításokat, akkor eltűnik minden bú és kétség. Jó volt megélni a remény éledését és megtapasztalni a Lélek munkáját ebben a mosolygós közösségben.
A hálaérzést csak tovább fokozza a szülők és a gyülekezeti tagok szeretetteljes segítőkészsége, akiknek a jóvoltából minden napra jutott bőséges eledel és frissítő. A gyülekezeti tagok által felajánlott adományokból, a záró alkalmon pizzával és fagylalttal kedveskedhettünk a gyerekeknek, akik szemmel láthatóan nagyon örültek a meglepetésnek.
Az esemény zökkenőmentes lebonyolításához elengedhetetlen volt azoknak a fiataloknak a hozzájárulása, akik határtalan türelemmel segítettek mindenben. Az ő nagylelkűségüket azzal jutalmaztuk, hogy a pénteki záró alkalom után bezárattuk őket. Na, de ügyesek voltak, és kiszabadultak. Egészen pontosan arról van szó, hogy a segédek kipróbálhatták a Szatmár Megyei Múzeum pincéjében berendezett szabadulószobát.
Összességében véve azt gondolom, hogy több volt ez néhány gyerekfoglalkozásnál, vagy közösségi játéknál, mert a gyerekek jókedve, örömöt hozott a gyülekezet tagjainak is. Látva, hogy milyen vidáman köszöntötték egymást naponta a gyerekek, és milyen nyitott szívvel fogadták az Igét, eszembe jut Jézus figyelmeztetése: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba” (Lukács 18, 17). És itt most nem a naivitásról, vagy hiszékenységről van szó, hanem arról a tiszta lelkületről, amely nem elemezgetni akarja az Igét, nem akar vitatárgyat képezni belőle, nem akarja saját céljára használni, nem akarja önmagát igazolni vele, csak egyszerűen befogadni.