Kereskényi Gábor polgármester Facebook oldaláról megtudtuk, hogy az az Iparosotthonban, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa szervezésében megtartották az “Ökumenikus ima Szatmárnémetiért” rendezvényt, amelyen városunk vallási felekezeteinek a képviselői vettek részt nemzetiségtől függetlenül.
„Segítsen bennünket a Jóisten abban, hogy politikai, etnikai és felekezeti hozzátartozástól függetlenül minden évben összegyűljünk, hogy közösen imádkozzunk és dolgozzunk városunk fejlődéséért és jobb sorsáért. Ez a rendezvény is újabb bizonyítéka annak, hogy Szatmárnémeti egy multikulturális város, amelyben a különböző emberek békében és harmóniában tudnak egymás mellett élni. Köszönöm helyi tanácsosunknak, Dohi Trepszker Lillának, hogy megszervezte ezt az eseményt, remélem, hogy egy hagyományt sikerült teremtenünk vele.” – fogalmazott a polgármester.
E felemelő eseményen Kiss József egyházmegyei főjegyző képviselte egyházunkat. Az összejövetelen döntés született arról is, hogy létrehoznak egy szatmárnémeti imacsoportot is, amelynek célja a szatmárnémeti vallási felekezetek együttműködésének a harmonizálása és szorosabbá tétele.
Fotók: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal