“Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak.” (Bír 1,19)
Az Úr nélkül az életutunk egy nagy káosz, de ha vele kezdjük napjainkat és Őt dicsőítjük, akkor Ő úrrá lesz a felforduláson. Ezt tanulhattuk meg első ízben a Bírák könyvéből.
Ez a könyv, akár csak az azt megelőző Józsué könyve, rengeteg harcról ad leírást. Végtelennek tűnő harc az élet, ezt mi is sokszor tapasztaljuk, még ha hála Istennek nem is így szó szerint. A bűn és a Sátán ellen szabad lelkiismerettel viaskodni azonban minden keresztyén embernek nem csak lehetősége, hanem kötelessége. Hiszem, erre is felkészít ez a könyv.
Vannak olyan napok, amelyek nem a barátaink, de a tanáraink lehetnek, és ha tudunk belőle tanulni, akkor részgyőzelmet arathatunk. Isten ad erőt az ilyen megpróbáltatásokkal teli napokban, sőt ilyenkor érezhetjük Őt a legközelebb. Sok erőre van szükségünk abban a szolgálatban is, amikor más lelkeket kell megnyerjünk az Úrnak. Évtizedekig is tud imádkozni egy édesanya gyermeke hitéért, megtéréséért és sokszor hiábavalónak, malomkerék-, eredménytelen harcnak tűnik, de Isten kitartásra buzdít. Aki benne van a missziói szolgálatban sokszor érzi és látja, hogy mennyi munkája van és nem győzi észlelni, hogy aratnivaló sok. Assisi Szent Ferenc egyszer önmagába zuhanva zokogott és amikor tanítványai megkérdezték, hogy miért sír, ennyit mondott: „Olyan sok könny van, amit nem tudtam még letörölni.” És minél többet törlünk, annál inkább látjuk, hogy mennyi van. Végtelen harc ez. Harc az emberekkel az emberekért, makacs, gőgös, konok, rátarti emberekkel, akik sértődnek a semmin és nem látják a bennük levő, rajtuk uralkodni akaró gonoszt. Mi nem őket akarjuk írtani, hanem azt, aki lakozást vesz bennük és eltorzítja őket személyiségükben, jellemükben. Fárasztó harc ez, de nem vagyunk egyedül.
Ebben a részben azt is olvassuk, hogy a honfoglaló nép kényszermunkára ítéli a bennszülötteket, a legyőzött őslakosokat. A lelki harc azonban nem lehet kényszermunka. A lelki dolgokra abszolút ráillik a mondás: amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni. A kényszerből nagyon ritkán születhet áldás.
Az Úr Júdával volt. Milyen megnyugtató mondat ez: velünk van az Úr. De hogyan reagálunk mi erre a tényre? Ezt tudjuk meg a fenti alapigéből:
- A hegyeket bírtokba venni sokszor még az Úr nélkül is megy. A csúcsokon járunk, sikerek övezik életünket, ha elfelejtünk is sokszor ezért hálát adni, de ott erőnk teljében érezzük magunkat. A völgyek azonban mélyebb terep. Ott nyomottabb a levegő, kilátástalanabb a helyzet. Ott vasszekerek vannak, karcolnak, fájdalmat okoznak, legyőzhetetlennek tűnnek. Pedig az alázat iskolája a völgyben van, és ez a magasabb fokozat.
- Amikor a vasszerekre néztek, már nem azt látták, hogy velük van az Úr. Pontosan úgy, mint Péter, amikor a vízen jár. Amig Jézusra néz, nincsen baj, de amikor a hullámokra néz, süllyedni kezd. Amikor a híreket nézzük, háborúkról, háborúságokról, ellenségeskedésekről, betegségekről, akkor mi is süllyedni kezdünk és hajlamosak vagyunk átvenni azt, amit látunk. Amikor csalódunk emberekben, az lesújtó hatással van ránk. Nagyon fontos, hogy olyankor is tudjunk felfelé nézni, a legmélyebb empátiával, de tudva azt, hogy: „Az árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb. Amire nézek, az vagyok.”
- Tudnunk kell azt is, hogy a Thábor hegyi élmények átélése után nekünk a gondokkal teli völgyekben van dolgunk: nehéz emberekkel, idegesítő személyekkel. Erre kapunk ott fenn erőt. Olyanokkal is, akik azt gondolják, hogy Isten nélkül is élhetnek. Nem veszik észre az űrt magukban, pedig olykor hangosan kikiált belőlük, és furcsa, de pont ők nem hallják.
Nemrég egy halálos betegséggel diagnosztizált gazdag vállalkozó mondta nekem, a lelkészi irodában, a következő mondatot: „Életemben sokmindent megtapasztaltam, jót is bőséggel, rosszat is… de azért élnék még egy kicsit.” Az örökélet iránti vágy egyik bizonyitéka az örökéletnek. Egy másik sikeresnek látszó ember, – lemezlovas (dj), sokak kedvét képes meghozni zenéjével, – elmondta nekem, hogy nem tudja feldolgozni édesanyja halálát, szüksége van segítségre, miközben pedig odakinn megjátssza, hogy minden rendben. Hatalmas mélységek, de észre lehet vennünk, hogy valaki egésze közel van ott is hozzánk.
Shakespeare: Álmodj című versével sokaknak üzen, akik vasszereket látnak, de menekvést és szabadulást nem:
Álmodj magadnak szép napot,
Ha már a nyár úgy itt hagyott.
Álmodj magadnak színeket,
Ha benned minden szürke lett.
Álmodj nyíló virágokat,
Andalító illatokat,
S mire elér újra a tél,
Mesédben minden dalra kél!
Jön a tél, de lesz tavasz is. Ezt hisszük. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka