Hálaadás. Ez az, amire talán a legtöbbször felhívja a figyelmet az igehirdető, átlépve az újév kapuját, visszatekintve az előző évre. A háládatlanság ősbűn. Az első emberpár bűnének talán ez volt a fő oka. Eljátszottam a gondolattal, mi lett volna ha? Mi lett volna, ha Ádám és Éva koreai lett volna: megették volna a kígyót. Nem! Nem erre gondoltam. Mi lett volna, ha hála lett volna a szívükben, mindazért, ami körül veszi őket. A kígyó kérdésére, ami arra a dologra irányult, hogy mit nem tehetnek, válaszoltak volna akár azzal is, hogy elviszik a kígyót egy Éden-túrára és megmutatták volna, mennyi mindenük van: csodálatos ültetvényekre vezethették volna el, de nem, mert neki csak az került a fókuszuk elé, hogy mijük nincs. Rossz döntés.
Hála mindazért, amim van. – fontos, hogy erre emlékeztessük magunkat. De! Ez még mindig csak a kezdőszint a hála megtanulásában. Ezt is meg kell tanulni, mert sokszor nem jut eszünkbe, természetesnek vesszük, nekünk az jár… és máris eltűnik a hála. Ilyenkor a morgó-üzemmódot ki kell kapcsolni, és a hála-programot el kell indítani. Van azonban egy haladószint is a hálaérzetben: hála mindenkor, mindenben, mindenért. Igen, akkor is, ha sötét van. Egy megdöbbentő Igét találtam erre vonatkozóan:
“Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére! Ti azonban, mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyet ti gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok!” (Ézs 50,10-11)
Istenfélelem. Megterhelt szó, félünk tőle, mert félre lehet érteni. Nem az Isten ítéletétől “kell” félni, mert az rettegős, félelemalapú hit lesz, s nem vezet jóra. A vele való kapcsolatot kell félteni, ami a bűn miatt romlik. Félek, hogy bűneimmel az Istent megbántom. Ez vezet a bizalomhoz. Ettől függetlenül Ő szuverén Úr. És bizony akarata eredményezheti, hogy sötét szakaszai legyenek életünknek. Még az istent félő emberek is jócskán benne lehetnek ilyen állapotokba. Kéznél vannak az emberi megoldások, amelyek jónak tűnnek. Aztán rádöbbenünk: saját okoskodásunk és ítélkezésünk még nagyobb bajba visz. “Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, bejut a házba, kezével a falnak támaszkodik, és megmarja egy kígyó.” (Ám 5,19)
Mi tegyünk, ha kialszik a fény? Mi tegyünk életünk nehéz időszakában? Hogy adjunk hálát még azért is?
- Bízzunk: ez nem azt jelenti, hogy Isten akaratán kívül vagyunk.
A üldözött keresztyéneknél, akik többmillióan vannak a világban és bátran vallják meg hitüket, ez nem kérdés. Amikor éppen ezen gondolkodtam, a gyülekezeti házban, közel egy hangos petárda robbant. Megijedtem. Feldühített, mert sok kutyát láttam reszketni a napokban emiatt. S aztán eszembe jutott, hogy vannak olyan részei a világnak, ahol templomok és zsinagógák közelében a robbanás előtt még kiabálnak valamit és a hatás sokkal keményebb. Ne jussunk idáig! Én azonban a jogos dühöm ellenére eldöntöttem, hogy mindent megteszek a magam helyén, hogy ez ne is valósuljon meg a környezetemben. Ehhez a békét kell terjeszteni, ami a hálatelt szívből fakad és hatással lesz a környezetemre.
Mi az első, amit meg szoktunk kérdezni, amikor bajba kerülünk? Miért? Vagy még azt is szoktuk mondani: miben hibáztam? A sötétség elbizonytalanít. Nagy emberek, bibliai hősök is kerültek ilyen szituációkba: “Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet.” (Jób 19,8) – mondja Jób ebben a helyzetben. Habakuk igy reagál: “Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg?” (Hab 1,2) – ugye ismerős a kérdés? A kemény Keresztelő János pedig a börtönben elbizonytalanodik, lelki szeme elhomályosodik: “Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) – küldi a kétségbeesett üzenetet tanítványaival.
Kérlek hát téged is: ne Istent vádold és ne magadat szapuld ilyenkor. Ne dobd el magadtól az egyetlen kezet, amely segíteni tud és ne bántsd magad! A vádlás sátáni módszer, nem összetévesztendő az őszinte bűnbánattal!
- Tudd, hogy a fényben született hit a sötétben fejlődik igazán.
Mint a gomba. Fontos ám, hogy a fényben indul meg a hit magja leginkább, de a sötétben növekszik a legjobban. Ezért ne legyen elvárásunk, ha valaki hitetlenül kerül bele sötét helyzetekbe, hogy akkor most ettől elkezdjen hinni. Legfeljebb amolyan félelemalapú hit lesz ez, amire fentebb is tettem utalást.
Mit csináljunk ilyenkor? Ha már van fényben szerzett hitünk? Nem magyarázkodni kell, mert ilyenkor épkézláb válaszokat nem találunk. Az ígéretekbe kell kapaszkodni és nem a magyarázatokba! Ígéret pedig van a Szentírásban bőven: olyan ígéretek ezek, amelyeket Isten betart, nem pedig amolyan szegényes, politikusi ígéretek. Istennek vannak ígéretei. Amikor a látás tengere elapad, kezdjünk el úszni a hit óceánjában! A hit hat.
Példaként röviden előttünk állhat Ábrahám élete. Kapott egy nagy ígéretet: fiad lesz. Ezután pedig évtizedek teltek el sötétségben. Közben pedig nőtt a hithős hite. Mit tett Ábrahám: továbbra is engedelmes volt, tovább szolgált. Nem mondta azt, hogy erre már nincs erőm, nem a kifogásokat kereste. Tett és nem tettetett. Közben pedig lelki szeme előtt volt az ígéret, amit Istentől kapott. Abból élt, amit még a fényben kapott. Ezért fontosak a jó napok, ha az Istennel való kapcsolatot erősítik és nem kalmárszellemet.
- Vedd észre, a sötétben meglátjuk azt, amit a fényben nem.
Lásd a csillagokat! Nappal? Nincs esély. Éjszaka láthatod a csillagokat, amelyek azért vannak odafenn, hogy Istent dicsérjék. Ezenkívül a sötétben messze ellátsz. Távoli fényt látsz, amire nappal szintén nincs esély. Olyan perspektívát ad így a mélység, amely tágas térre vezet. Csak engedd, hogy kivezessen! Nézz jól körül a padlón!
A bajban megtudod, ki a barát. Sőt, testvéreddé válik a nyomorúságban. És ha átmész a mélységen, sokkal megértőbb leszel te is azokkal szemben, akik elbuknak. Nemcsak azt tudod meg, hogy ki a barát, hanem azt is, hogy kinek vagy a barátja. Ítélkeztél azok felett, akik elváltak? De, ha át kellett menj ezen, már nem fogsz a bírók székéből okoskodni. Ne legyen így! Megszóltad a másikat, hogyan neveli a gyermekét? Lesz a tied is kamasz és fogsz nagyokat hallgatni. Vagy éppen magyarázkodásokkal fogod túlkiabálni és álcázni sötétségedet. Tanulj a sötét helyzetekből és vigyázz, ne gonoszabb, hanem megértőbb emberré tegyen. Nem a bűnnel szemben kell megértőnek lenni, hanem az elbukót kéne felemelni. És nem még egy nagyot rúgni bele! Ha voltál lenn, emlékezni fogsz, milyen érzés volt az, amikor téged segítettek és megpróbálsz te is majd másképpen hozzáállni a mélységben levőkhöz.
Ugyanakkor a sötétben olyan dalokat kezd el játszani a lelkünk, amelyek megkomponálására a fényben nincs esély. Fájdalmasan gyönyörű hangzás.
- Hidd el! Jobb a sötétben az Úrral, mint a világosságban az Úr nélkül.
Amire a sötétségben szükségünk van az a türelem és nem a kalimpálás. Nem a tehetetlenségre buzdítok, a türelem nem apátia. De nagyon oda kell figyelnünk azokra az ötletekre, amelyek akkor és ott születnek meg.
Visszatérünk egy kicsit Ábrahámra. Volt neki is ötlete, egy saját. Nem tudott már várni az Úr ígéretére: maga cselekedett. A szolgálóleány gyermekét Ismáelnek hívták és habár minden emberi élet értékes, de hívhatjuk őt a türelmetlenség gyermekének, melynek eredményeképpen ma a világ egyre nagyobb részében “álláhákbározva petárdáznak.” A Biblia szerint ők az ő leszármazottai.
Jobb az Úrral szerényebben, mint gazdagon és pöffeszkedve az Úr nélkül. Vigyázzunk, ne vakítson meg a jólét! És nem az irigység szólal meg belőlem!
- Tapasztalat: Ha lemegy a Nap, újra felkél!
Félsz az éjszakától? Nem csodálom, mert amikor minden csendessé válik, akkor helyet kapnak az érzelmek. Nagyokat lehet sírni, amikor senki sem lát. Péter apostol nagycsütörtök éjszakán egy nagyot sírt a Gecsemáné kertjében, de mivel az Úr szeme pillantotta meg, ebbe bele tudott kapaszkodni és nem zuhant a mélybe. “Ott fogsz majd sírni, ahol senki sem lát” – fogalmazza meg ezt egy táncdal. De tudd, hogy ez nem igaz, mert nem tudsz olyan helyen sírni, ahol senki sem látna. Mert Isten lát és talán sehol sincs olyan közel hozzád, mint könnyországodban. “Ha nem hallgattok rám, titkon sírni fogok kevélységetek miatt. Áradnak könnyeim, hull szememből a könny, mert fogságba kerül az Úr nyája.” (jer 13,17) – mondja az Úr, akire tényleg igaz az idézet dal, Ő ott sír, ahol senki sem látja, de ott van a bűnei miatt síró ember mellett, és tömlőbe gyűjti a könnyeit, megvigasztalja, kiutat ad.
Testvér! Ha rossz idő van, örülj, mert utána jó idő lesz. Ha éjszaka van, tudnod kel, hogy felkél még a Nap. Egyszer majd úgy kel fel, – éppen akkor, amikor az ember úgy érzi, hogy soha, – ahogy még nem tapasztaltad, azzal az erővel. Érezted már a Nap melegét? Valamennyire igen, de messze nem annyira, mint amennyire a Nap képes melegíteni. Láttad már a Nap fényét? De ha teljességében látnád, megvakulnál bele. Eljön azonban a Nap, amikor meglátod azt, amit ma még elképzelni sem tudsz. A legmerészebb, legszebb elképzelés is a fasorban sincs ahhoz képest, ami várhat rád az út végén (kezdetén), hogyha Isten ajándékául kapott hitbe belekapaszkodsz. Istené az utolsó szó! Ha a sötétségben az Ő kezét fogtad, akkor majd ismét érezni fogod a kézfogását, határozottabban és egy másik úton fog vezetni tovább, egy olyan úton, mely örökké tart.
Addig is tanulj meg hálásnak lenni. Kezdő szint: hála a jóért. Haladó szint: hála a megpróbáltatásokért. Jó tanulást!
Rácz Ervin,
Szigetlanka