ApCsel 1,20-26
Jézus Krisztus, amikor megkezdte a földi szolgálatát 12 embert szólított meg, hogy kövesség Őt, és a követés ideje alatt tanulják meg tőle azt az életmódot, azt a viselkedési formát, azt a tudást, amelyben az Úr Isten kedvét leli. Júdás árulása miatt tizenegye maradtak. Miután Jézus feltámadt a halottak közül és a tanítványok együtt voltak, a Szentlélek kitöltetése előtt Péter felszólalt és emlékeztette az egybegyűlteket, hogy Jézus Krisztus 12 tanítványt hívott el a szolgálatra, most csak 11-en vannak, és szükséges dolog az, hogy a megüresedett apostoli helyet betöltsék, hogy Isten akarata teljesüljön.
A mai istentiszteletünkön ennek a megüresedett tanítványi helynek a betöltésére próbáljunk meg odafigyelni.
1. Első üzenetként azt szeretném kiemelni az Igéből, hogy milyen javaslatokat, milyen feltételeket mondott Péter a 12. hely betöltésére. Azt olvastuk egyfelől az igéből, hogy olyan valaki legyen a kiválasztott, aki velünk együtt járt és kelt, és ott volt Jézus mellett a János keresztségétől kezdve. Vagyis olyan valaki legyen, aki elfogadta Jézus Krisztust élete Urának.
Mennyire egyszerűnek tűnik ez a javaslat, és mégis milyen mély üzeneteket hordoz magában. Egyfelől utal ez arra, hogy Péter nyitott volt Jézus tanítására. Látta azt, hogy nem hiába hívta el őket, nem hiábavalóság volt az ők tanításuk és felkészítésük. És visszaemlékezett a névadására, Péter te vagy a kőszikla, veled és a többiekkel együtt építem fel az anyaszentegyházat. És most azt mondja, hogyha eddig követtük az Urat, akkor most ennek a tanítványi helynek a betöltésében is arra figyeljünk oda, hogy Jézusnak milyen feltételei lennének: közülünk való, ismerjen Engem, legyen megkeresztelve.
Ebben az évben, egyházkerületünkben és a mi gyülekezetünkben is újra presbiterválasztás lesz. Nem azért mert közülünk valaki meghalt (Istennek legyen hála a mi 12-es számunk teljes), hanem azért mert ezt írja elő a rendelet. És lehet, hogy lesz olyan, aki már tovább nem fogja vállalni ezt a szolgálatot, vagy nem választanak valakit vissza, de az újabbakra nézve is ez a feltétel kellene, hogy megvalósuljon: legyen közülünk való. Ne olyan valaki legyen tagja az egyházi vezetésnek, aki csak ünnepi ember, aki nem él szép családi éltet, aki a saját érdekeit előrébbvalónak tartja, mint az anyaszentegyházét, hanem legyen Istenfélő, áldott életet élő valaki. Aki tudja azt, hogy ez a szolgálat nemcsak abból áll, hogy presbitergyűlések alkalmával elmondom a véleményem, és felemelem a kezemet, mert szavazni kell, hanem tudja a kötelességét és végzi felelőséggel a munkáját, az emberekkel a békét keresi, példát mutat életével. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nálunk csak ilyen presbiterek tevékenykednek, de azt elmondom, hogy az igyekezet az látszik. És vannak nagyon szép sikerek, melyeket lehet, hogy nem lát a gyülekezet egésze, de én, mint lelkész, vagy mint presbiter ezt megtapasztaljuk. És azért kell imádkozzunk, hogy ez az igyekezet ne csak ebben a szűkebb közösségben, hanem az egész gyülekezet életében is meglátszódjék.
2. Másodjára a választás előkészületére figyeljünk oda. Ha jelen korunk különböző választásait vesszük alapul, akkor azt mondanám, hogy kísérteties hasonlóság van az akkori és mi választásaink között. Lukács arról számol be, hogy amikor Péter felszólal, abban a helyiségben 120-an lehettek. De nem mind a 120 vett részt a sorsvetésen, hanem abból a közösségből kiemeltek kettőt, Justust és Mátyást. Vagyis nem mindenki felelt meg a feltételeknek. A 120 emberből csak kettőt választottak ki.
Ha az egyházi választásainkat nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy először mindig vannak jelölések különböző tisztségekre, majd azok közül is csak az első kettő-öt ember neve kerül fel a választói cédulára. Nem lehet mindenkit valamilyen tisztségre megválasztani. Vagy látni fogjuk a jövő hónapban a megkezdődő helyhatósági választásokat. Polgármesteri, tanácsosi tisztségekre megint csak nem mindenki fogja magát jelölni, vagy jelöltetni, hanem csak néhányan lesznek azok, akik közül választani lehet.
Vagy ha az életünk más színterére tolom át a hangsúlyt, akkor példaként azt hozom fel, hogy nem mindenkiből lehet orvos, tanár, lelkész, ügyvéd, asztalos, kőműves. Isten minden embert kiválaszt egy szolgálatra, megszabja annak útját, és módját. Egyeseket kiválaszt egy egy feladat elvégzésére, másokat meg egyéb feladattal bíz meg.
De aki a sorsvetésben, vagy a választás alkalmával alul marad, nem szabad abba a hibába bele essen, hogy megharagszik a másik félre. Esperes választás alkalmával a csengeri esperes lelkipásztor igehirdetésében azt a példát hozta fel az életéből, hogy amikor ő elveszítette az első esperesi választását, akkor megharagudott a világra és a kollegáira, hogy hogy nem őt választották meg. De az évek folyamán arra kellett rádöbbenjen, hogy Isten még nem látta elérkezetnek az időt, hogy ő ezt a fajta apostoli szolgálatot betöltse. Engem ott ez a mondat nagyon megragadott. Igen, lehet, hogy nekem most nagy álmaim vannak, nagy elképzeléseim születtek a jövendőnkről, és talán azon a véleményen voltam, hogy valamit én igazán el tudtam volna végezni, de ha nem választottak ki engem erre a feladatra, és ha érzem magamban az elhívatást, akkor nem kezdek el duzzogni, nem haragszom meg, hanem az legyen meg bennem, hogy még nem állok készen. Majd Isten megmondja mikor jött el a mi időnk a cselekvésre.
Na de van ennek egy másik oldala is, amikor Isten készen lát minket a feladatra, csak mibennünk nem tudatosodik még ez. És gondolok Mózesre, aki nehezen indul el, hogy Isten népét kivezesse Egyiptomból, vagy Gedeonra, az ifjú bírára: tényleg én lennék a legalkalmasabb, hogy a midianiták kezei közül felszabadítsam Izraelt, vagy jusson eszünkbe Jónás, aki ellenkező irányba indul el, és nem Ninive felé megy, hogy a megtérésre hívja fel az ott lakók figyelmét. Igen, vannak ilyen esetek is, amikor félünk elindulni, és feltesszük a kérdést, tényleg jó embert választott ki az Isten magának? De ha azt tapasztaljuk, hogy vannak jelek, érzések, megnyilatkozások azzal kapcsolatban, hogy szándéka van az Úrnak általam megvalósítani valamit, akkor ne habozzak, hanem bízzam életemet Ő reá.
3. Justust és Mátyást választják ki. A választás módja pedig sorsvetés volt. Annyira egyszerűen történt az egész. És ebben az egyszerűségben két lényeges dologra irányítanám a figyelmeteket.
Egyfelől arra, hogy minden emberi spekuláció ki volt zárva. Nem avatkozott bele senki sem. Nem volt választási kampány. Nem kezdtek el az emberek kisebb, vagy nagyobb közösségekben egymás fülébe duruzsolni, hogy Justus, vagy Mátyás lenne a jobb, a megfelelő személy, nem voltak plakátok sem. Vagyis minden emberi érdek ki volt zárva.
Valahogy ez ma nem működne, sajnos se az egyházban, se a politikai életben. Mert oda jutottunk el, hogy érdekkapcsolatokon nyugszik már az egész földi életünk. Ha ez kerül oda, akkor én háttérbe szorulok, vagy kiderülnek rólam féltett titkok, és akkor megüthetem a bokámat. Ha ez a pap lesz a lelkészünk, akkor megyek templomba, ha nem akkor odahaza maradok. Ha ezt a presbitert választjuk meg, akkor az nem fogja javasolni az egyházadó felemelését, így válasszátok őt. Ha nem az lesz a polgármester aki, akkor rosszabb lesz a sorsunk, és sorolhatnám tovább a példákat.
Úgy gondolom, hogy hiányzik belőlünk egyfelől az egymás iránti szeretet, másfelől meg az egymás iránti jóindulat. És ezek hiánya miatt kell a háttérben az ügyködés, a kampány, a spekuláció, ezért kell bonyolítsuk az életünket.
Másfelől az egyszerű sorsvetésnek van egy lényeges mozzanata: és ez pedig nem más, mint az imádság. Lukács arról számol be, hogy mielőtt sorsot vetettek és a választás Mátyásra esett volna, akik ott voltak azok mind imádkoztak. Imádkoztak azért, hogy Isten akaratra, választása mutatkozzon meg. Imádkoztak azért, hogy aki a 12. helyet betölti, az el tudja végezni a missziói munkát. És imádkozhattak azért is, hogy akit nem fog kiválasztani az Úr erre az apostolságra, az ne távolodjon el a közösségtől, hogy találja meg a maga helyét, és a maga munkáját ott, ahova rendeli őt Jézus.
Mennyire más ez így. Uram ne az én akaratom, hanem a Tied valósuljon meg. Te dönts és válasz. És úgy gondolom, hogyha ez az imádság ilyen helyzetekben a mi szívünkből is elhangzana, akkor sokkal könnyebben tudnánk elfogadni az esetleges visszautasításokat. Akkor nem lenne annyi harag, irigység, nem fordulnának egymással szembe az emberek, hanem egy áldott közösségben tudnának élni, munkálkodni egymás és Isten dicsőségére.
4. Végezetül nagyon röviden nézzük meg azt, hogy kit választott ki az Úr. Mátyás azt jelenti, hogy Isten ajándéka. És ha figyelembe vesszük az előbb elmondottakat, akkor láthatjuk, hogy Isten mennyire részleteibe menően megtervez mindent. Én adtam ajándékba, én akartam, hogy apostol legyen, és eme apostol által adom ajándékba Jézus Krisztusnak az áldozatát.
Valahol azt olvastam a névvel kapcsolatban, hogy egyedül nem tud szolgálni, szüksége van társakra és ezeket a társakat meg is keresi magának. Úgy gondolom, hogy Mátyás apostol is egy ilyen ember lehetett. Egyedül nem szolgált, hanem segítő társakkal vitte szét a világba Jézus Krisztus drága evangéliumát, és a hagyomány azt jegyzi még fel róla, hogy a mai Németország területére is eljutott.
Választásról hallottunk ma: annak egyszerűségéről és áldásáról, annak feltételeiről és betartásáról. Álljon előttünk ez a példa mindig, amikor választások elé állít minket az Isten. Ámen