Márciusi Hit és gyógyítás

Március utolsó péntekjén is megtartották a Hit és gyógyítás előadássorozatot a Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Dr. Bzduch Árpád szervező köszöntését követően Pakot Géza a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa és a Kálvária Templom német nyelvű személyi Plébánia plébánosa saját élettörténeteket, érdekes csodagyógyulásokat mondott el. Öt kontinensen járt és láthatta, hogy mindenhol a nehéz helyzetben a hit segített. Beszélt a sírásról és annak hasznáról, valamint a nevetésről, jókedvről.  Bátorított arra, hogy ne azon gondolkozzunk, mit és miért tettünk rosszul, hanem tanuljunk belőle és menjünk tovább.

Méhes Katalin színművésznő előadta Moldova György Lefele a lejtőn című vicces történetét.

Az orvosi rész témája volt a méhnyakrák szűrés fontossága és urológiai vonatkozásai, valamint a prosztatarák szűrés fontossága ötven év fölött. Dr. Juhász Tamás-István urológus szakorvos elmondta, hogy a nőgyógyászat a női nemi szervek betegségeinek felismerésével és kezelésével foglalkozik. Szólt a méhnyakrákról, valamint a prosztatarákról, azoknak tüneteiről, diagnosztizálásáról és kezeléséről.  „Az orvos csak kezel, az Isten gyógyít.” – idézte előadása végén az előadó Csókay Andrást.

Dr Juhász Tamás urológus szakorvos előadását követően Méhes Katalin előadott még néhány vicces történetet, kettőt papokról, egyet egy orvosról s végül egyet bukovinai székelyekről. A szokásoknak megfelelően Kovács Árpád zárta az alkalmat, előadta a Rím krimit és elmondott egy kommunista kori nőnapi köszöntőt.

Vélemény, hozzászólás?