Magyar templomos kultúra és hazatérés Kakszentmártonban

Hazatérés napi ünnepséget tartottak, 2024. augusztus 25-én a Kakszentmártoni Református Egyházközségben. A program keretén belül igyekeztek olyan hagyományörző, művelődési alkalmat szervezni, amely a helyi közösség kulturális örökségének felfedezésére és ápolására hívja fel a figyelmet – tudtuk meg Kürti Tamás lelkipásztortól.

Hazatérés Napja…

Minden évben olyan szépen hangzik. Mert benne ott van a gondolat: haza térek, haza jövök, visszatérek. Nem vagyok elveszve, nem vagyok hontalan, hanem van hová tartoznom. Van egy hely, ahonnan elindultam, és bárhová is sodorjon az élet, mindig lesz egy hely, az otthon, ahová vissza térhetek.

Az RMDSZ és Communitas Alapítvány támogatásával 2024. augusztus 25-én megvalósult program keretén belül igyekeztünk olyan hagyományörző, művelődési alkalmat szervezni, mely a helyi közösség kultúrális örökségének felfedezésére és ápolására hívja fel a figyelmet. Erre odafigyelünk minden évben, amikor hasonló rendezvényeket tervezünk.

A program célja: a Kakszentmártoni Református Egyházközség területén élők és máshonnan ide- vagy haza érkezők kulturális, hagyományőrző nevelése, valamint identitásformálás. A gyülekezet műveltségéhez nem csupán a hitéleti tevékenységek ismerete és gyakorlása tartozik, hanem azok a magyar vonatkozású gyökerek, értékek, szokások ismerete és ápolása, amelyek meghatározták és befolyásolják egyházi, nemzeti életünket.

Célcsoport: gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek. E program közvetlen érintettjei gyermekek, fiatalok, felnőttek, és idősek egyaránt, illetve rajtuk keresztül családjaik is.

Hazatérés-napi ünnepi alkalmunk a Kakszentmártoni Református Egyházközség templomában hálaadó istentisztelettel kezdődött. Kürti Tamás, házigazda lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és röviden ismertette a napi program menetét/forgatókönyvét. Ezt követően a lelkipásztor gitárénekkel hangolta rá az egybegyűlteket arra, hogy lelki füleiket most Istenre hangolják (Te Deum: Élő víz árad rám), akinek szeretetétől soha semmi nem választhat már el (Új Forrás: Soha semmi). A gitáréneket Suhárt Vivien vezetésével a jelen levő fiatalok éneke követte. Hazatérés napja alkalmából Suhárt Evelin gyülekezeti tagunk végezte a kántori szolgálatot. Gyülekezeti éneket követően házigazda lelkipásztor hirdette Isten Igéjét az 1Mózes 28,15 alapján: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre.” Igehirdetésében emlékeztetett mind-annyiunkat arra, hogy az Úr Isten nem hagy magunkra bennünket, bármilyen úton is járjunk. Bármilyen is legyen a mi életünk, Ő mellénk szegődik és üzeni, hogy megtart és vezet bennünket. Igehirdetést követően házi-gazda lelkipásztor a hirdetések rendjén megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak a mai alkalomhoz támogatások szintjén, ill. segítségnyújtás által. Ezt követően újabb gitárének hangzott el: Győri Márti – Utak váltakoznak, ill. Mike Duó – Egyedül csak Te vagy… A gitáréneket ismét a fiatalok szolgálata váltotta, akik énekekkel szolgáltak a jelenlevők számára lelki eledelt. Új kenyér ünnepi úrvacsoraosztás alkalmából a „Nemzet kenyere” kezdeményezés által részesülhettek a jelenlevők a sákramentumi jegyekből. Az Istentiszteleti részt gyülekezeti ének zárta, és közösen énekeltük el nemzeti imánkat, Himnuszunkat, kérve Isten megtartó kegyelmét.

Miután a gyülekezet kijött a templomból, csoportkép készült, majd a jelenlevők átvonultak az iskolaépületbe, ahol néptáncbemutatón vehettek részt. Ez idő alatt pedig a gyülekezet presbiterei és nőszövetségi tagjai az ebédet készítették elő az iskolában felállított asztalokra. Mint már a korábbi évek gyakorlata szerint, idén is Kása Zsolt és felesége Kása Melinda által vezetett Röpike Néptáncegyesület táncosai jöttek el és meghívott előadókként változatosabbnál változatosabb táncokkal örvendeztették meg a jelenlevőket.

Az idei év, a mostani alkalom különlegessége abban is állt, hogy a korábban vakációs gyermekbibliahéten részt vevő vallásórás gyermekek is bekapcsolódtak a táncbemutatóba. Ugyanis a bibliahetes foglalkozások keretén belül Kása Zsolt és felesége tartott nekik táncbemutatóval egybekapcsolt gyermekfoglalkozásokat, gyermektáncokat. Ezek közül mutattak be most Hazatérés Napján a vallásórás gyermekek együtt a Röpikés gyermekekkel. Öröm volt nézni őket. Néptáncbemutatót követően minden jelenlevő leült az ünnepi ebédhez és hálatelt szívvel, ünnepi érzésekkel fogyaszthatták el az elkészült finomságokat. Úgy gondolom, hogy Isten kegyelméből a mai alkalom is jól sikerült, jól érezte magát mindenkit, és már várjuk a legközelebbi alkalmat, a folytatást egyaránt. Köszönjük ismét támogatóinknak, akik közreműködése nélkül ez az alkalom nehezebben valósulhatott volna meg.

A program igyekezett arra az igényre válaszolni, hogy a gyülekezet a maga identitását nemzeti örökségének kulturális múltjában is felfedezze. Ez különösen fontos ott, ahol az elszórványosodás veszélye fenyeget egy közösséget. A tevékenység típusa: közösségfejlesztő tevékenységek, melyek kulturális szépérzékünket érzékenyítik, magyar hagyományainkat, örökségünket elevenen tartják. A program keretén belül a következő tevékenységek megvalósítására törekedtünk:

  • Hazatérés-Napi ünnepély szervezése úgy Istentiszteleti (templomi) kereten belül, mint azon kívül az iskola udvarán és azon belül,
  • Néptáncbemutató hivatalos néptáncegyesület részvételével,
  • Ünnepi ebéd és szeretetvendégség a résztvevők számára,
  • Hagyományőrző, kulturális műhelyek és foglalkozások.

A program megvalósítása révén azt reméljük, hogy a résztvevők nem csak egyházi, de kulturális téren is gazdagodtak.

Hazatérés-napi hálaadó Istentisztelet (istentiszteleti közvetítés)

https://fb.watch/udm5VIvsgx/

Fotógaléria:

https://photos.app.goo.gl/6rQBeFJeviXAy63T9

Vélemény, hozzászólás?