Lelkiekben gazdag nyár Pettyénben

Pettyén református gyülekezetében az „ünneptelen félév” is ünnepiesen, lelki feltöltődésekkel telik. A Tálentum zenekar augusztus 7-én nyitotta meg a gyerekek vakációs bibliahetét, a gyermekek ezután keddtől szombatig lehettek együtt, a gyülekezet felnőtt tagjai közül pedig néhányan augusztus 15-én Panyolán vettek részt testvérgyülekezeti találkozón.

Talentum Pettyénben

Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor az augusztus 7-i istentiszteleten, bevezető prédikációjában énekre, dallal való istendicséretre buzdította a gyülekezetet. A néhány perces igemagyarázat is erről szólt: énekszóval, dallal dicsérni a világ teremtőjét, úgy ahogy tette ezt Izráel, aki énekszerető népként kiénekelte háláját Istenének, éppen úgy, mint keserűségét. Dávid király is hangszerekkel és tánccal dicsérte az Urat, mikor a szövetség ládáját Jeruzsálembe vitték. Az ellenreformáció korában, a hitükért elhurcolt gályarabok éneke is erről szólt: Isten dicséretről, arról a hitről, mely azt hirdeti, hogy aki a világot teremtette, mindent és mindeneket kezében tartva soha nem vonja meg kegyelmét az őt keresőktől.

A lelkipásztor honlapunknak azt is elmondta, Fekete Csaba, a Debreceni Hittudományi Egyetem tanárát idézve, hogy a református istentiszteleteken sajnos nem helyezünk kellő hangsúlyt az éneklésre. Egy-két versszakot énekelgetünk, mert nem szeretjük kellőképpen az éneklést, pedig Augusztinus keresztyén ősatya is megmondta: „aki szépen énekel, az kétszer imádkozik.”

Az igehirdetést követően a lelkipásztor átadta a szót az együttesnek. Vezetőjük, Gavrucza Nagy László elmondta azt, hogy 2002–ben alakultak, és minden tagjuk főfoglalkozása mellett áldoz időt erre a fajta missziós munkára. Felléptek már Erdélyben, Angliába, Skóciában, Hollandiában, Magyarországon. Fellépéseik során arra is volt példa, hogy a szórványban közönségük egy családból állt, Írország legnagyobb katedrálisában pedig hatalmas tömeg hallgatta muzsikájukat. Végül is ez a célja a csapat tagjainak, erről szól ez a fajta szolgálat, az ének segítségével mindenhova eljuttatni a megváltás örömüzenetét. Tudatában vannak annak, hogy az a mag, amit elvetnek az emberek szívében, megtermi majd a maga gyümölcsét. Az évek múlásával ismertté válva az egyre–másra érkező invitálásoknak igyekeznek eleget tenni.

A pettyéni gyülekezet megrázóan szép előadást hallgathatott, de nem csak passzívan tette azt, hanem bekapcsolódott az éneklésbe, behozva a modern reszponzórikus istentiszteleti formát. Az előadott ifjúsági énekek, zsoltárfeldolgozások, dicséretek hangszerelésben és előadásmódban profizmusról tettek tanúbizonyságot. Az élmény, túlzás nélkül, mennyei volt.

A Tálentum másodjára fordult meg Pettyében, ezután is visszavárják őket. Az együttes ezután, még azon a napon, az ombodi gyülekezetben szolgált.

Az együttes tagjai:

Gavrucza Nagy László (ének, gitár, szájharmonika) zene– és gitártanár, Hegyi Gyöngyi (ének, csörgőhangszerek) könyvelő, Nagy Mónika (ének, csörgőhangszerek) hangszerboltban elárusító, Margittai Tamás (ének, basszusgitár, klarinét, zongora) zene– és zongoratanár, Tamás Péter Tibor (ének, gitár) villamosmérnök, Faragó Attila (tangóharmonika, melodika, ének, basszusgitár, gitár) közgazdász, Lukács Róbert (az együttes sofőrje) különben hegedűtanár.

Vakációs bibliahét

A koncert mintegy felvezetője volt annak a vakációs bibliahétnek, amelyen 30-35 gyerek volt jelen, keddtől szombatig. A gyermekekkel való foglalkozásban a helyi lelkipásztor segítségére voltak: Poósz Tamás a BBTE vallástanárképző karának 3. éves hallgatója, Erdei-Árva István szamoskóródi lelkipásztor, Ghirasim Erzsébet vallástanárnő. Jó hangulatú, színes, változatos programokon vettek részt a gyerekek és vidáman harsogták a hét jelszavát: „Vigyázz! Kész! Rajt!”Augusztus 21-én a vasárnapi istentiszteleten tettek bizonyságot a gyerekek arról, amit tanultak a bibliahéten.

Testvérgyülekezeti találkozó Panyolán

Augusztus 14-én 30 pettyéni gyülekezeti tag fél 8-kor indult útnak a szomszédos megyében levő Panyolára. A panyolai testvérgyülekezettel a pettyéniek évek óta tartják a kapcsolatot, egyik évben a pettyéniek mennek oda, másik évben pedig a panyolaiak jönnek vissza.

Helyi idő szerint 9 órakor Olcsvaapátiban, a leányegyházközségben kezdődött az istentisztelet, ahol Genda Árpád-Szabolcs lelkipásztor a Máté evangéliuma 13 része alapján hirdette az Igét. 10 órakor pedig Panyolán kezdődött az istentisztelet, ahol szintén pettyéni lelkész prédikált. Igehirdetésében a vérfolyásos asszony története (Mk.5.) alapján felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindegy az, hogy milyen ruhába kapaszkodunk meg, honnan kérünk segítséget, mert a világ kínálja a maga okkult praktikáit is. Azok azonban nem vezetnek gyógyuláshoz, de biztos utat mutatnak kárhozat felé. Jézus pedig az út, az igazság és az élet.

A testvérgyülekezeti kapcsolat egyik gyümölcse az szokott lenni, hogy évek hosszú során jó baráti kapcsolatok is kialakulnak. Nincs ez másképp ebben az esetben sem. Azt is lehet mondani, hogy ez már egy közösség. Ebből a baráti társaságból azonban már többen is eltávoztak a minden élők útján, 1 pettyéni és 3 panyolai egyháztagról, barátról is megemlékeztek az együttlét során.

A közös ebéd után egy hintóba ülhettek a gyülekezeti tagok, aminek a segítségével végig járták a falut, annak érdekes látnivalóit. Du. 3 órakor a híres, határon innen és túl is ismert Panyolai Citerazenekar tartott színvonalas koncertet.

Az önzetlen fogadtatás meghatotta a pettyénieket és testiekben-lelkiekben olyan gazdag volt a találkozó, hogy csodálkozva vették tudomásul: ez a nap hamar elrepült.

Vélemény, hozzászólás?