Kórház-, és börtönlelkészek találkozója Nagyváradon

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben, azon belül a Szatmári Református Egyházmegyében is fontos missziói terület a kórház és a börtön. Kerületi és megyei szinten is igyekszik a Református Egyház ott lenni a bajba jutott embereken. Az idei kerületi találkozón Kaszaniczki Csongor kórház-, és Tolnai János Bálint börtönlelkész képviselte a szatmári egyházmegyét.
A börtön-, valamint kórházlelkészi missziói munka, Egyházunkban elengedhetetlen szolgálat. Ezt vallják azok a szolgálattevők, akik Nagyváradon, az Egyházkerület székházában gyűltek össze tanácskozni. Az elmúlt egy év kiértékelésével, a szolgálatok nehézségeit és áldásait is számba véve tartottak megbeszélését a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben szolgáló kórház- és börtön missziós lelkipásztorok folyó év október 17-én délelőtt.
Visky István Nagyvárad-velencei lelkipásztor, aki a nagyváradi börtönben is végez lelkipásztori szolgálatot, az 1János 5,13-15 alapján tartott igemagyarázatában kiemelte, hogy az örök élet tudatában „bármit” kérni Istentől, az Ő akaratában való belesimulást jelenti. Azt, hogy Isten meghallgatja imáinkat, nem mindig a külső körülményeink változásában fedezhetjük fel, hanem a bennünk történő változásban. Ezt az Ő Szentlelke végzi, mely által szabaddá tesz minket minden külső helyzettől.
A kórház- és börtön lelkészek szolgálata elengedhetetlen, hiszen az embert elesett állapotában szólítja meg az Életet hirdető Ige által. Ezen a területet missziót végző lelkészeink a legtöbb esetben gyülekezeti szolgálat mellett végzik ezt a munkát. Adott esetben ez a gyülekezetek részéről is rugalmasságot és segítőkészséget kíván. Ugyanakkor erősíti a tudatosságot és elhivatottságot Krisztus ügyében. Hála és köszönet mindazon egyházmegyéknek és gyülekezeteknek, melyek rendszeresen támogatják ezen szolgálatokat is.
Az elkövetkezőkben azon is dolgozunk, hogy ismertebbé tegyük ezeket a lehetőségeket és minél több gyülekezeti, ifjúsági tagot vonjuk be ezen a területen.
Fotók: Torkos Márk-Erik / KREK

Vélemény, hozzászólás?