A Bírák könyve a Szentírás hetedik irata. Történeti könyv a honfoglalástól a királyság koráig, azaz Józsué halála után a bírák vezetik a népet döntéseikben. Rengeteg biztató üzenetet tartogat a könyv, ugyanakkor figyelmeztetést is, melyek mindig időszerűek. Érdemes tehát sorozatban foglalkozni vele.
Józsué magasra teszi a mércét, amikor sikemi országgyűlésen kimondja: „…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15b) Ilyen morális emelkedettségből indul a könyv és hova jut? A könyv utolsó két fejezetét nem akarom idehozni, de a mélységek mélysége, a poklok pokla kerül leírásra ott. Mindez miért? Folyamatos rossz döntések, Isten nélkül járt utak vezetnek a mélységekig.
Elöljáróban talán három szóban össze lehet foglalni a könyvet: káosz – vér – spirál. Káosz, mert a nép azt tesz, amit akar, jól vezető király nélkül. Ez jó lenne, ha Isten akaratával megegyező lenne, de egyre távolabb kerülnek Tőle, egyre zűrzavarosabb lesz a helyzetük. Véres jelenetek sora tárul elénk, horror filmet lehetne forgatni belőle. Hol van ez a kedves-aranyos Debóra-Gedeon-Sámson történetekhez képest, amiket vallás órákon tanultunk? Természetesen azok is igazak, a könyv részei, de a szövegkörnyezetből ki lettek emelve, nagyon helyesen, mert a kicsiknek nem kell még akkor szembesülnie az emberi gonoszsággal. De nekünk nem árt tükörbe nézni! A spirál azt jelzi, hogy morális értelemben egyszer fenn, egyszer pedig lenn van a nép, de a haladás irányi Isten nélkül mindeképpen devalválódik, lefelé tart: elfeledkeznek Istenről, bajba kerülnek, segítségért kiáltanak, az Úr segítséget küld, megmenekülnek, aztán ismét elfeledkeznek Istenről … És megy körbe-körbe, spirálisan sajnos egyre lejjebb a történet. Krisztus nélkül csak lefele van. Mi emberek szeretjük azt hinni, hogy evolúciószerűen egyre inkább fejlődik a világ. A Szentírás pedig arról számol be, hogy a teremtés után minden rendben volt, és az Istentől való eltávolodás a teljes csőd felé vezet: de van visszaút, egyetlen út: Jézus Krisztus.
A Bírák könyve tehát a csúcsról indul, meghal ugyan Józsué, de ezt olvassuk az első versekben: „Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az Urat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot.” (Bír 1,1-2)
- Első lépés: megkérdezték az Urat. Te is így kezded a napodat, a hetedet, az évedet, a döntéseidet? A nagyobb és kisebb életesemények előtt meg szoktad kérdezni Őt? Vagy utólag somfordálsz oda segítséget kérni? Párválasztás és házasságkötés előtt is megkérdezed Őt vagy csak akkor mész oda, amikor megromlik a kapcsolatod választott pároddal? Pályaválasztás előtt megkérdezed az Urat, vagy csak akkor mész oda, amikor azt érzed, nem vagy a helyeden? … Természetesen mehetsz akkor is, csak akkor ne vádold Őt, ne okold Őt a te döntéseidért. Nem fog elküldeni akkor sem, csak legalább már akkor hallgass a szavára! Isten válasza a kérdéseidre három csoportba tömörülnek: igen, nem, várj! A Szentlélek pedig a csendben megadja valamelyik választ.
- A történet Júda győzelmével kezdődik. Érdemes Júda nevének jelentését megnézni: dicséret, dicsőítés, magasztalás. A Sátán még azt is eléri mostanában, hogy egymás ellen uszítja a dicséret és dicsőítés szavainkat, a másodikat átutalva neoprotestáns térfélre s egy újabb okot adva a fölösleges veszekedésre. Hívd, aminek akarod, de dicsérd, dicsőítsd, magasztald Őt. Helye van a panaszkodásnak és a szívünk kiöntésének is az Úr felé. Vidd az Úr elé félelmeidet, sérelmedet, a bántásokat, amit kaptál. De előtte saját magad miatt mondd el, hogy milyen nagy Urad van, milyen csodás megmentő Ő: énekben, versben, prózában, de áradjon a dicséret!!! Olyan szomorú az, ha valakinek csak panaszai vannak, és olyan csodás az, amikor valaki a betegágyon is tudja magasztalni az Ő Urát, mert tudja, hogy ez a dicsőítés gyógyuláshoz, a lelki harcokban való győzelemhez vezet. Imádd őt! Sőt ez az imádat legyen az első minden elkezdett lépéssorozatban.
- Egyedül vagy közösségben? „Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele.” (3. v) Az üzenet itt kétélű. És valakinek ezt, valakinek pedig azt üzeneti. A Szentlélek juttassa el a személyes üzenetet! Mit értek ezalatt? Először is azt, hogy beszélhetnénk itt Júda kicsinyhitűségéről, önbizalomhiányáról. Miért hív másokat segítségül, amikor az Úr azt mondta, hogy győzni fog? Ha valakinek gondja van az önbizalommal, vegye bátorításnak: ha az Úr azt mondta, hogy sikerülni fog, akkor a győzelem biztos! Azonban sokkal inkább látom pozitív példának azt, amit Júda tett. Lehet, hogy menne egyedül is, de a dicsőítésben észrevesszük, hogy vannak ott mások is. Kell a testvéri közösség, szükségünk van rá. Otthon is meg lehet hallgatni nagyon jó prédikációkat, de ha teheted menj el közösségbe! Egyedül is sokmindenben tud boldogulni a mai ember, de akkor se jó egyedül lenni: a férfinak szüksége van feleségre, a nőnek szüksége van férjre. Természetesen olyan is van, hogy valaki egyedül dicsőíti életével az Urat, ne értsük félre, mert például Pál apostolnak is sikerült feleség nélkül, de ezt a döntést ne makacsságból, hanem a Szentlélek hatására hozzuk meg, van az Ő bátorítása mellett fogadjuk el! De semmiképpen se válasszuk duzzogásként makacsul a magányt, a közösségben megélt hit a vele járó karcolásokkal együtt is áldásos.
- A véres valóság már a könyv elején beköszön. Morbid történet került leírásra: „Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg.” (6-7v) A Bezeket dicsőitő vezető előszeretettel él a csonkítás, a megalázás eszközével. Levágja a hüvelykujjait és nagylábujjait ellenségeinek. Áuuu! Se fegyvert használni, se futni nem tudnak, sőt az egyensúlyukat is elvesztik. De úgymond élnek. Hány embert csonkítunk meg szavainkkal, vagy éppen mozdítunk ki egyensúlyukból tekintetünkkel, indulatunkkal? Ráadásul mi azokkal is megtesszük ezt, akiket állítólag szeretünk. Adonibezek azonban kapcsol. Utóléri a sorsa, de nemcsak sorszerűség ez. Pláne nem kharma. Elborzadok, amikor keverjük az Isten Igéjét például a keleti misztikával. Természetesen okoskodva, tudálékosan mondják sokan ezt el, amikor szert tesznek egy kis keleti okosságra. Máris többnek érzik magukat, és jobbnak látszanak. A bályányimádás és pogány gondolatok keveredésének végeredményéről egészen nyilvánvalóan szól ez a könyv. De visszatérve Adonibezek eszmélésére, mi szoktunk kapcsolni? Nem olyan a fogadj Isten, mint az adjon Isten? – vagy fordítva. Amikor kiabálnak veled, megkérdezed magadtól, hogy te szoktál kiabálni másokkal? Amikor gonoszkodnak veled, te ráismersz magadra is? Amikor kibeszélnek a hátad mögött, akkor nem jut eszedbe az is, hogy esetleg te is szoktál pletykálni? … Ébredj még időben, nehogy megcsonkulj!
A Bírák könyve már az elején konkrét, mai üzeneteket küldd a modern embernek is. Mindenekelőtt kérdezd meg Istent terveidről, dicsérd Őt, legyen egészséges önbecsülésed és élj közösségben, ugyanakkor ne csonkíts, hanem építs másokat! Várod a folytatást? Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka