Jótékonysági est a gyerekekért és az öregekért

Forrás: Erdon
A szatmárnémeti Consonantia Trió, valamint a Református Gimnázium diákjainak műsorára is sor kerül holnap este azon a jótékonysági esten, amelyet a Dinu Lipatti Filharmóniában rendeznek.

Jótékonysági est a gyerekekért és az öregekért

leleOikodomos alapítvány jótékonysági estet szervez holnap 18.30 órától aszatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában, amelynek bevételét a Hadad községi szociálisan rászoruló gyermekek étkeztetésére, idős beteg embereknek az otthoni gondozására, és orvosi segédanyagokkal, valamint gyógyszerekkel való ellátására fordítják.

Hadad községben működő Oikodomos Karitatív Keresztény Alapítvány (jelentése: „A Ház, ahol enni adnak”) működését hivatalosan 1995–ben kezdte, holland támogatással. A több mint 15 éve működő alapítvány öregek és a szociálisan rászoruló gyerekek étkeztetésével foglalkozik Hadad községben – mondta Nagy Sándor, az alapítvány elnöke, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese. „2004-ben egy új központot is sikerült felépítenünk Lele faluban, azon kívül az idős beteg emberek otthoni gondozását is elvégezzük, illetve orvosi segédanyagokkal és gyógyszerekkel is támogatjuk a betegeinket” – tette hozzá Nagy Sándor. Mint mondta a négy faluba – Hadad, Hadadnádasd, Győrtelek, Lele – kiszállítják a meleg ételt és összeszedik a mosni való ruhát is.

Az alapítvány eddigi működése teljes mértékben holland támogatással valósult meg, Jon Wilhelm Oten közreműködésének köszönhetően, aki több mint ötvenszer látogatott el a tövisháti községbe, és a keddi jótékonysági esten is részt vesz. Nagy Sándor szerint viszont nem támaszkodhatnak folyton külföldi barátaikra, éppen ezért két éve a Szatmár Megyei Tanács segítségét kérték, és Csehi Árpád Szabolcs elnök meghallotta a panaszukat, így a megyei tanács mintegy négyezer lejt juttat havonta az Oikodomos alapítványnak. Sajnos ez az összeg nem fedezi a kilenc munkakönyves alkalmazott fizetését és a költségeket, amely havonta több mint négyezer euróra rúg. Éppen ezért kerül sor a jótékonysági estre, ahol közreműködik a szatmárnémeti Consonantia Trió, valamint a Református Gimnáziumdiákjainak műsorára is sor kerül.

„Az est bevétele valószínűleg csak csepp lehet a havi kiadások tengerében, de nagy szerepe lehet abban, hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a rászorulók jobb ellátásának szükségességére. A szervezők bármilyen összegű felajánlást szívesen fogadnak a helyszínen” – tette hozzá az esperes.

Vélemény, hozzászólás?