Idősek vasárnapja Józsefházán

Először szervezték meg az idősek vasárnapját a Józsefházai Református Egyházközségben. A gyermekek és a fiatalok nagy lelkesedéssel készültek erre az alkalomra, hiszen a legtöbben közülük nagyszüleiket köszönthették ezen a vasárnapon. – tudtuk meg Mátyási Gerda-Georgina lelkipásztornőtől.

Az ünnepi istentiszteleten a lelkipásztor Józsué könyve 14. fejezetéből tolmácsolta Isten igéjét, amelyben két idős ember gondolatai visszatérnek a múltba. Az igehirdetés a múlt-jelen-jövendő kulcsszavakra épült. Nagy kegyelem az, ha a múltban jó dolgokra tudnak emlékezni. Nem lehetett könnyű számukra a hátuk mögött lévő időszak. Olyan idő volt az, amelyben nem veregették meg a vállukat azért, mert templomba jártak, Bibliát olvastak, Isten akarata szerint igyekeztek élni. Nem volt könnyű az Urat követni. A jelen kapcsán az igehirdető elmondta, hogy sokan érzik úgy az idősebbek közül, hogy már senkinek nem lehetnek a hasznára. Pedig ez nem így van. Két fontos célja is van az idős ember életének. Az egyik a bizonyságtétel. Elmondhatják a fiatal nemzedéknek, hogyan vezette őket Isten azon az úton, és hogyan tartotta meg életüket. A másik pedig az imádság. Az idős kor egyik legnagyobb áldása, hogy ilyenkor több idő jut a lelki dolgokra, mint annak idején, amikor reggeltől estig fáradtak. A jövendőre nézve pedig elmondta, hogy az ő örökségük is el van már készítve az Atyánál, és ez lesz majd az ő életük, hitük és várakozásuk megkoronázása. Az örökség elnyerésekor döbbennek majd rá arra, hogy valóban érdemes volt az Urat követni és kitartani a hitben. – bátorította a lelkipásztor az igehallgatókat.

Az igehirdetést követően a gyermekek és ifjak ünnepi műsorára került sor, ahol nagyon szép énekek és szavalatok hangzottak el. Ezután Magyar Szilárd, ifjúsági elnök is köszöntötte a szépkorúakat.

Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult a parókián, ahol az idősek egy bibliajelzőt és egy imádságos könyvet kaptak ajándékba. Ezt követően sok pozitív visszajelzés érkezett az idősek részéről, akik boldogok és hálásak voltak azért, hogy rájuk is gondoltak a gyülekezetben. A lelkipásztor tervei között szerepel, hogy évről-évre megszervezi ezt az ünnepséget.

Istené a dicsőség ezért a szép ünnepségért. Ugyanakkor köszönetet érdemel a Nőszövetség a finom ebédért, Simpf Edina kántornő az énektanításért és Magyar Szilárd, ifjúsági elnök, aki egy imádságos könyvet és egy szeretetcsomagot juttatott el azokhoz az idős emberekhez, akik betegségük miatt nem tudtak részt venni az istentiszteleten.

Vélemény, hozzászólás?