Több mint három éve szolgál a Szatmári Református Egyházmegyébe kebelezett ombodi egyházközségben egy nem mindennapi megjelenésű lelkipásztor. Magyar népviselet, csizma télen–nyáron, bajusz, hosszúhaj, egyedi stílus, mély és látható identitástudattal. Ő Jobb Domokos ombodi lelkipásztor. A Harangszó Rádióban való beszélgetésünket írásos, látható formában is közöljük, habár ha csak megemlítjük egyedi stílusjegyeit, már tudja, kiről van szó az, aki egyszer is látta.
Mit érdemes tudni Jobb Domokosról?
Semmit… Én egy kicsit félszeg vagyok, amikor magamról kell, beszéljek, imaheti szolgálatok után se szívesen teszem. Fiatal vagyok, életerős és szeretem az Örökkévalót, úgy gondolom, hogy közel áll hozzám. Székelyföldről származom, Szaniszlón születtem 1972-ben, iskoláimat ott illetve Szatmárnémetiben végeztem, az egyetemi évek Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézetben teltek el, majd tizenegy évig Krasznamihályfalván szolgáltam. Három éve Ombodon vagyok lelkipásztor. Két leányom és egy feleségem van.
Aki ismer téged, tudja, hogy a megjelenésed nem éppen mindennapi. Miért ez a különös megjelenés: népviselet, csizma télen–nyáron, bajusz, hosszúhaj?
A hosszúhaj gyermekkori maradvány, hat éves koromig nem vágták le a hajam. Aztán felnőtten is kipróbáltam: kimondottan tetszett. Hozzám nőtt, ha levágnám, akkor valami elveszne abból, ami Jobb Domokos. A csizmába járás és a népviselet megint érdekes dolog. Szerintem a magyar ember csizmába jár, bicskája van és bort iszik, ha nem vezet. Huszonegyedik század? Nem szeretem. Túl modern és kényelmetlen. Ha az ember csizmába jár télen-nyáron, semmilyen problémája nincs, a lábának legalábbis. Ha tornacipőben futballozik, a zokni elmászik magától. Nemcsak jellegzetes, hanem kényelmes is a csizma. A népviselet? Egyszer jártam Amszterdamban, székelyharisnyába mentem végig a különböző tereken és nem bámultak meg annyian, mint Szatmáron. Szerintem az ember az, aminek látszik, és annak kell, látszódjék, ami lenni akar. Úgy hozzám nőttek ezek, hogy a ruhatáram is szinte csak ilyen darabokból áll.
Én mégsem úgy ismerlek, mint aki konzervatív felfogású. Az ifjakhoz közel állsz, fiatalos vagy, de ugyanakkor hagyományőrző is. Hogy fér meg a kettő egymás mellett?
Szerintem nincs semmi ellentmondás ebben. Egy egészséges konzervatív tartás mindenkinek kell, különben ez a negatív értelemben vett modern világ ledarálja, megsemmisíti. Kellenek gyökerek, ahonnan táplálkozunk. Persze az ember nem lehet betokosodott, szemellenzős. Gondolkodásomban kimondottan a jó értelemben vett liberális vagyok. A fejlődés, a technika, az emberekkel való kapcsolat szükséges, hiszen ebben a világban élünk. Nem lehet kivonulni jurtában egy hegyre. Nem remeteéletre szánt bennünket a mindenség Ura.
Több mint három év távlatában hogyan gondolsz vissza a krasznamihályfalvi évekre?
Nagyon pozitív élményeim vannak, eddig életem egynegyedét ott éltem le. Jó szájízzel jöttem el. Nagyon jól működő ifjúságom volt ott, a presbiterek is ügyesek voltak, segítették a lelkipásztor munkáját. A családnak nehezen ment az elszakadás, én gyorsabban váltó típus vagyok, a sok költözésnek köszönhetően: Szaniszló, Szatmár, katonaság…
Katona is voltál?
A teológiai évek előtt soroztak be. Kihagytam egy pár évet teológia előtt, amit nem is bánok, mert későbben érő vagyok, valószínű ma sem nőtt be a fejem lágya teljesen…
Elég parázs helyzetben vetted át három éve az ombodi gyülekezetet. Milyen tapasztalataid vannak azóta ott?
Mire én megérkeztem a helyzet már konszolidálódott. Kimondottan jól érzem ott magam a bőrömben. A hívek részéről is pozitív a hozzáállás, egy jó irányba haladó gyülekezet. Vannak ugyan olyan hívei a gyülekezetnek, akiket templomban sose látok, pedig negyedjére látogatom meg őket. Úgy gondolom, a gyülekezet kétharmadát tudom elérni, a többiek valamiért már előttem leszakadtak a hatszáz lelkes gyülekezetből. Nyakas kálvinisták élnek itt, akik a maguk Istentől kapott erejéből érik el céljaikat. Idén százötven éves a templom, gazdag a múltja a gyülekezetnek, de a jelene és a jövője most jobban érdekel. Nem egy elfogyó lakosság, a város közelsége annyira nem vonzza az embereket. Van jövő. Ha a mindenség Ura velünk marad, nincs mitől félni. A presbiterek itt is ügyesek, jól gondolkodnak, próbálkoznak a közösséget egyben tartani, bált és egyéb rendezvényt szerveznek. Az épülő ravatalozót már használatba vettük. Épülünk testileg-lelkileg. Látok jövőképet, perspektívát itt.
Említetted, hogy családlátogatni jársz. A lelkésznek kötelessége látogatni a gyülekezetet.
Én a nem a kötelezettségéből, ugyan a kánon ezt előírja, hanem a hasznosságából indulnék ki. Haszna mindenképp van. Egy-két ember azért a rákövetkező vasárnapon fellelhető. Nekem van inkább hasznom ebből. Én hiszek az igehirdetésben. Ha az ember a gyülekezettel kapcsolatban van, jobban tud vele kommunikálni a szószékről is. Más egy olyan prédikáció, ami egy steril teológiai szobában íródik az igét tanulmányozva és más, amikor a gyülekezet mindennapi gondjait-bajait megtapasztalva látja az igét. Az én dolgoz az, hogy a gyülekezet számára tolmácsoljam az Isten szavát, amit általam nekik akar mondani. Ha nincs kapcsolatunk, ha nincs érintkezésünk, süket fülek vannak ott lent, a prédikáció pedig bármilyen míves, elszáll a falakra. Én hiszem, hogy Isten a prédikáció bolondsága által akar minket megtartani. A családlátogatás során jó beszélgetések indulnak el, jól esik nekik valakinek elmondani életük történetét, vagy bármi mást, ami őket foglalkoztatja.
Van-e ún. gyónási titok a reformátusoknál?
Ha úgy érzem, hogy az az információ másoknak árt, vagy rámkötik, hogy ne mondjam el, akkor nyilván nem mondom tovább. Nem is vagyok egy szószátyár! Egy-egy presbiter is jár velem családot látogatni, nekünk és a velünk levő Istennek mondják el problémájukat.
Sokféle oldala van a lelkipásztornak és a lelkipásztori munkának. Mi valójában egy lelkész, van-e főfeladata?
Fogós kérdés. Ha magamat kéne definiálni, a prédikátor áll hozzám a legközelebb. Tanító is vagyok, szívesen beszélek gyermek-, vagy ifjúsági alkalmakon az Örökkévalóról. Hogy mi is a lelkészi szolgálat? Szerintem minden együtt. Vannak erősségei, és gyengeségei, nem szabad csak az erős dolgokat vállalni. A lelket is kell, hogy pásztoroljuk, ennek nem tudunk minden esetben megfelelni, ezért vannak pszichiáterek, pszichológusok. Ha valakinek a lelkiállapota jó, akkor nincs szüksége ezekre. Sokszor már az is megoldás, ha meghallgatunk valakit. És ha vannak ige szerinti tanácsaink, az mégjobb. Sokszor hallom, ha az orvos hibázik, a beteg belehalhat. Ha a lelkész hibázik, nemcsak a földi élete, hanem az örök élete is elveszhet. Bár nem vagyok annyira nagyképű, hogy magamon merném hordozni ezt a súlyt. Előbb utóbb az Isten más forrásokon keresztül is megszólíthat, hogy miattam ne vesszen el senki. De nagy a felelősségünk!
Van–e életigéd, vezéred, ami rád jellemző?
Nincs életigém. Sok ige van, amit szeretek, amivel az élet során közel kerültünk egymáshoz. Ha egyet ki kellene választani, az a Timóteushoz irt első levélből van: „A teljes írás Istentől ihletett” Miért? Úgy gondolom, hogy az egész Szentírás fontos, hasznos és a teljes Istentől van. Nincsenek benne betoldások, semmilyen pótlékok, nem maradt ki belőle semmi. Benne van mindaz, ami a megtartáshoz szükséges, ami által, ha az ember olvassa, Krisztust magát megismeri. És ha Krisztust ismeri, üdvösségre jut. Miért fontos ez? Ha csak egy hiba, vagy egy betoldás, vagy egy hiba is van benne, mi van, ha pont a feltámadás nem igaz? Mi van, ha egy sarkalatos kérdés nem az? Az én gondolkodásomban, ami ebből a szempontból konzervatív, azt kell, hogy mondjam: ha nem is betűszerinti, de mindenképp szószerinti Istentől való ihletettség. Ha a magyar Bibliát olvasom, akkor a Károli fordítás a legkedvesebb, leghelyesebb mindmáig.
R.E