A járványügyi helyzet miatt nagyobb tömegrendezvényeket még mindig nem lehet megszervezni. Konferenciák, találkozók, táborok, egyházi rendezvények, koncertek maradnak el az előírások miatt. Kétségbeesés helyett hisszük, ez is van valamiért. Talán azért, mert annyire siettünk, hogy be kell várjuk a lelkünket. Programok rendezvények érték egymást az egyházban is, és talán elfejtettünk hálát adni érte, pörgött az élet, s talán nem értékeltük eléggé. Itt van tehát az alkalom, hogy hálával nézzünk vissza a megtett útra. Ebben segít a refszatmar.eu oldal.
HÁLA rovatunk első fejezetében Nagy Erika egyházkerületi nőszövetségi alelnököt, egyházmegyei nőszövetségi elnököt, sárközújlaki lelkipásztort kértük meg, ossza meg gondolatait az Egyházkerületi Nőszövetségi Konferenciával kapcsolatban, a szombaton lett volna, majd tekintsünk vissza az elmúlt évek konferenciáira. Konkrétan az elmúlt hét év konferenciáira tekinthetünk most vissza.
Nagy Erika lapunknak elmondta: 2019-ben a Nagybányai Református Egyházmegyébe kebelezett Avasújváros református templomában tartotta a KREK Nőszövetsége a 20. Egyházkerületi Nőszövetségi Konferenciáját. Két évtizeden át, évről évre találkoztak nőtestvéreink nyaranta mindig más egyházmegyében. Két évtizednyi szolgálatért Isten szeretetének missziójában való örömteli együttlét volt az a jubileumi találkozó. Idén, 2020 július 18-án Zilahon találkoztunk volna egy újabb jubileumi eseményért való hálaadás alkalmával: hiszen 30 éve alakult újjá a Romániai Református Nőszövetség a kommunista diktatúra bukása után. Egy újabb kiemelkedő esemény résztvevői lehettünk volna! A pandémia miatt sajnos nem találkozhattunk Zilahon, de lélekben együtt vagyunk! Fogadjátok szeretettel Nt. Bogya Kis Mária elnök asszony és a nőszövetségi elnökség köszöntését, valamint nőszövetségi összefoglalónkat ebből az alkalomból, amelyet Rácz Ervin lelkész, sajtóreferens készített. Tekintsétek meg újra a tavalyi jubileumi felvételeket! Imádkozzunk a járvány megszűnéséért, a betegek gyógyulásáért, az egészségügyi dolgozók helytállásáért, egyházunk megerősödéséért ebben az egész világra kiterjedő nehéz időszakban.
2019
https://www.facebook.com/refszatmar/videos/2359708421023113
https://www.facebook.com/407729382673874/videos/495367431005694
Menjetek be kapuin hálaadással! – Avasújvárosban tartották a huszadik nőszövetségi konferenciát
Huszadik alkalommal tartottak nyári nőszövetségi konferenciát, mely évek óta a legnépesebb rendezvény a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben. Idén a Nagybányai Református Egyházmegye, pontosabban Avasújváros gyülekezete adott otthont az eseménynek.
Menjetek be kapuin hálaadással! – Avasújvárosban tartották a huszadik nőszövetségi konferenciát
2018
A családról a kisperegi nőszövetségi konferencián
Páratlan, korszerű, a legrészletesebb elemekre is kiterjedő szervezés és gazdag program várta azt a közel másfélezer résztvevőt, akik elérkeztek Kisperegre a XIX. Nyári Királyhágómelléki Nőszövetségi Konferenciára.
2017
Hívő, református asszonyok együttimádkozása Nagyváradon
2016
Kétezer éber református asszony konferenciája Kőröskisjenőn
2015
Nőszövetségi konferencia volt Krasznán
2014
Imádkozó asszonyok a magyar nyelvű Biblia fővárosában
Kincsünk a magyar nyelvű Biblia mottóval július 19-én, szombaton a nagykárolyi református templomban tartotta a Királyhágómelléki Református Nőszövetség a XV. konferenciáját. Három püspök (Dr. Márkus Mihály nyugalmazott dunántúli püspök, Ft. Csomós József tiszáninneni főpásztor és Ft. Csűry István királyhágómelléki elöljáró) jelenlétében több mint másfélezer asszony gyülekezett a templomba és köré, hogy áldja és dicsérje mindenható Urát Királyhágómellék legnagyobb református tömegét megmozgató eseményén. De nem csak tömeg volt ott, hanem egy gyülekezet, egy közösség.
2013
Hitvalló asszonysereg a Láncos templomban
Több, mint 1500 nő imádkozott együtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület XIV. nőszövetségi konferenciáján a szatmárnémeti Láncos templomban július 20-án. A hitvalló asszonyok a csordultig telt hajlékban a hitvallásról, hitvalló életről, valamint a Heidelbergi Kátéról hallhattak előadásokat és igehirdetéseket, a tisztújítás után pedig úrvacsorai közösségben élhették meg a csodát.