Március 28-án, hétfőn, a Szatmár Megyei Római Katolikus Püspökség előadótermében mutatták be Enyedi István: Történelmi orgonák észak-erdélyi részén című könyvét.
Az orgonák szerepe az egyházak életében címmel Genda Szabolcs református lelkipásztor, orgonaszakértő tartott előadást.
Laudáció dr. Enyedi István doktori dolgozatának bemutatása alkalmából
– Találkozásom a szerzővel:
Majd húsz évvel ezelőtt, amikor egy hideg téli napon temetésről jöttem haza, a templom előtt három férfiember készült egy Daewo Tico-ba beszállni. Mint kiderült, a harangozó úr korábban már beengedte őket a templomba és a néma orgonánkat is szemügyre vételezték. Hármójuk közül az egyik Enyedi István volt, aki a Szatmár megye műemlék orgonái című könyvéhez gyújtotte az anyagot. István hamar észrevette, hogy egy Johannus villanyorgonánk is van, én pedig félig megfagyva eljátszottam Neki, nekik Johann Sebastian Bach C- moll praeludiumát. Miután Őmaga is orgonához ült, meglepődve vettük tudomásul, hogy egymásban orgonistát, orgonabarátot ismerhettünk meg.
– Az orgonáról általában
Az orgona fúvós hangszer, mely a legszerényebb méretűtől (láda orgonák, orgonapozitívok) a közepeseken át minden méretben képviselteti magát. Nem létezik két teljesen egyforma orgona. Az orgona alapvetően három fő részből áll: Játszóasztal, orgonaszekrény és a traktura, mely mindezeket összeköti. A hangszerek királynőjének jellegzetessége, hogy a principál karoktól a fuvolákig, a vonósoktól a nyelvekig minden hangszint képes megszólaltatni. A hangzásvilág gazdagságát fokozza, hogy a nyolclábas alaphanghoz képest megszólaltatja oktávval, kétoktávval magasabb hangokat, illetve az orgonahangzás telitettségét megadva oktávval vagy két oktávval mélyebben. Különös szint és fényt ad az orgonahangzásnak az alaphanghoz képest a terc, a kvint megszólaltatása, az alaphang és az aliqvot regiszterek keverékei, a mixtúrák. Az orgona a kezdetben a világi szórakoztató zene eszköze volt, de idővel a liturgia nélkülözhetetlen részévé vált. Erősnek tűnhet ezen falak között a reformációra utalni, de fájó szívvel kell kimondani, hogy a reformációban megújult egyházak mostohán bántak az orgonával. Áttörés azért történhetett, mert a gyülekezeti énekvezér nem tudta hangszer nélkül vezetni, kordában tartani a gyülekezeti éneklést. Az elmúlt százötven- kétszáz évben azonban minden nyugati keresztyénséghez tartozó történelmi egyház befogadta az orgonát és a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen részévé tette.
– Enyedi István orgona szeretete.
István Mikolában született, fiatalkorban megszerette az orgonát. A hangszer iránti rajongása egyetemista korában sem szűnt meg, hiszen egyetemi tanulmányaival párhuzamosan Benedek Kálmán és Guttman Emese orgonaművészek növendéke volt. Otthonába hazatérve előbb mérnökként dolgozott, majd ének- zene és hitoktató tanárként, valamint gyülekezeti kántorként is folyamatosan szolgált és szolgál. Orgonafelújításról többször tárgyaltam Enyedi Istvánnal. Én lelkész- kántorként közelítem meg a kérdést, István kántorként. A lelkészi meglátás figyelembe veszi: mekkora a lélekszám, milyen jövőképe van a gyülekezetnek, van-e esély arra, hogy állandó kántort megfizessenek a jövőben. Az orgonista hozzáállás pedig az, hogy egy orgona milyen követelményeknek kell megfeleljen. A két meglátás nem feltétlenül találkozik. Amig én a kompromisszumos megoldást javaslom, addig István egyenesen letol, hogy nem elég kopulázni a pedált, hanem önálló pedálregisztereket kell kiépíteni. Lehet, hogy Istvánnak van igaza, hiszen ha nem is állandó jelleggel, de ha nevezetes alkalmakon megszólaltatják a hangszerek királynőjét, akkor az a maga fenséges pompájával szólaljon meg. Az orgona szerelmese fáradhatatlanul álmodozik. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a világot nem a racionalisták, hanem az akadályokat nem ismerő álmodozók viszik előre. István vallja, hogy a liturgikus orgonazene nem váltható ki a különböző, templomba nem illő, Isten tiszteletére nem méltó zajjal. A szerző annyira szereti a szép orgonazenét, hogy tíz és száz kilómétereket képes megtenni azért, hogy egy szép orgonakoncerten részt vehessen. Maradandó élmény, amikor Nyíregyházára együtt mentünk orgonakoncertre. István otthon felejtette a személyi igazolványát, amivel a határnál szembesült. Visszafordultunk az autóval a személyi igazolványért, magához vette az igazolványt és én már rá sem mertem nézni a kilóméter órára. De megérkeztünk!!! Időben!!!
– Enyedi István kutató munkája.
Doktori dolgozatának gerincét a 2004-ben megjelent Szatmár megye műemlék orgonái című könyv képezi. Ardai L. Attila általános helyök könyvhöz írt előszavából idézek szemelvényesen: „ Közismert, hogy önmagunk megismerése a legnehezebb dolgok közé tartozik! Igen, mert önmagunk megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges a történelmünk tanulmányozása, az értékeink felkutatása és felleltározása, ami komoly erőfeszítést igényel tőlünk. Ezt pedig nem mindnyájan vállaljuk. Pedig ennek is megvan az ideje, amit, ha most elmulasztunk, nem biztos, hogy a jövőben még eredményesen pótolhatunk. Még szerencse, hogy embertársaink között vannak jó értelemben vett megszállottak, akik helyettünk vállalják és elvégzik ezt a többlettmunkát a napi kötelezettségeik mellett.”
A szerző könyvében egy jól felépített koncepciót követ, melyben kitér az első írásos emlékre, a templom titulusára, építési évére stb. Ez után következnek az orgonára vonatkozó adatok: rövid történet, az orgona elhelyezkedése, orgonaház leírása, a játszóasztalra vonatkozó adatok: hangterjedelem, diszpozició. Majd kitér a feliratokra, játszó és regisztertrakturákra, szélládára, fúvóra, és a homlokzati sípok elrendezésére. Nem felejti el a megjegyzésekben megemlíteni a használat gyakoriságát, illetve javaslatokat tenni a javításra. Nem fél az igazságot kimondani: a hangszer működésképtelen, javításra szorul
Ez a precíz, alapos munka nagyon időígényes. Minden egyházközségbe ki kellett szállni, minden templomba be kellett kéreszkedni, minden orgonába be kellett bújni. Amennyiben az egyházközségnek meg voltak az orgonára vonatkozó dokumentációi, úgy felhasználta azokat. Az orgonák építési tulajdonságairól személyesen győződött meg, ha a regiszterfeliratok hiányoztak, akkor beazonosította őket.
A terepmunkát hosszas szerkesztő munka követte, mely eredményeként tehát létrejött első könyve, mely a most bemutatott doktori munkájának a gerincét képezi. Elszántságának, kitartásának olykor tanúja lehettem, hiszen láttam, illetve Vele is mehettem alkalmakként, hogy megtaláljon egy- egy érdekes hangszert, amely a közigazgatési megyénk területéről a mai Magyarország területére került.
Doktori munkájához gratulálunk, kérjük a Mindenható gazdag áldását életére, hogy számtalan munkájával örvendeztethessen még meg bennünket.
Pettyén, 2022. március 28.
Genda Árpád Szabolcs
Képek a Centrul Județean pentru Conservarea și Promovarea Culturii Tradiționale SM Facebook oldalról.
