Kelj fel világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. (…) És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a neked feltámadt fényességhez. (Ézsaiás 60, 1.3)
Amikor az ember (pogány)-keresztyénként Izraelbe készül, talán önkéntelenül is úgy érzi, hogy a próféták által meghirdetett pogányok zarándoklatában vesz részt, melynek célja Isten trónja a Sionon. Persze Ézsaiás utópisztikus víziója nagyban különbözik egy teológuscsoport tanulmányútjától, mégis mindenkiben él egyfajta, a lélek mélyén dédelgetett szent áhítat, ha arra gondolunk, hogy arra a helyre érkezünk, ahol Jézus élt, tanított, és személyével tudtul adta Isten váltságszerző szándékát.
Hagyomány a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, hogy a teológusok képzésük utolsó szakaszában egy nagyobb tanulmányi úton vesznek részt. Ez a hagyomány adta azt a lehetőséget, hogy most 32 ember elutazhasson Izraelbe.
Tel Aviv repterén érkezéskor már várt bennünket az idegenvezetőnk, az Erdélyből még gyermekkorában elszármazott zsidó nő, Sára, és sofőrünk Muád, aki arab, így minden fennakadás nélkül átjárhat az izraeli és a palesztin területek között. Így az 5 méter magas 40 cm széles betonfallal körülvett Bethlehem kapujánál lévő ellenőrzőponton is könnyedén, gond nélkül átvitt minket. Itt volt a szállodánk és itt kezdtük meg tanulmányutunk első napi programját. Első állomásunk a Születés temploma. Az 1500 éves templom alatt egy 14 ágú csillag jelzi Jézus születésének helyét. Felcsendült ajkunkról a jól ismert karácsonyi ének: „Itt állok jászolod felett…” és azzal mentünk is tovább abba a kolostorba, ahol Hieronimusz tanult, és ahol a Szentírást fordította latinra. Qumránban folytattuk. Az itt található barlangok, az elmúlt évszázad legnagyobb bibliai vonatkozású felfedezéseit, a qumráni tekercseket rejtették. Melyek egy része a jeruzsálemi Izrael Múzeumban megtekinthető. Massada után az élményekkel teli napot egy Holt-tengeri fürdés koronázta meg.
Második és harmadik nap Jeruzsálemet vettük célba, melynek igyekeztünk minden nevezetesebb pontját megnézni. Így jutottunk el a siratófalhoz, az Izrael Múzeumba, így nyílt alkalmunk a kétezer éves olajfák között leereszkedni az Gecsemáné kertbe, így csendesedhettünk el néhány percre az Antonio Baruzzi által tervezett, a 20. század első felében, bizánci alapokra épített Megkísértés templomában, melyet Nemzetek Templomának is neveznek, mivel a benne megcsodálható mozaikok a világ nemzeteinek, országainak ajándékai, így Magyarország címere is helyet kapott a templomban. Láthattuk Dávid óvárosát „végigkúszhattunk” egy keskeny alagúton Ezékiás víztárolójáig. A felszínre érkezés után Dávid óvárosán keresztül érkeztünk el a Siloám tavához. A Damaszkuszi Kapun keresztül érkeztünk meg a Protestáns Golgotára melyet egy amerikai lelkész vezetésével jártunk végig. A sírkert nem bizonyítottan az események színhelye, azonban vannak utalások arra, hogy akár itt is megtörténhetek a nagypénteki események, majd a húsvéti feltámadás. Emlékeztetett arra, hogy nem a hely, hanem a véghezvitt megváltás a fontos.
Negyedik nap reggeli után elhagytuk a betlehemi szállodát. Izrael déli részét „megcsináltuk” ahogy idegenvezetőnk Sára mondaná. Északra megyünk. Első állomásunk a Földközi tenger partján fekvő Czézárea volt. A város híres arról, hogy itt élt Fülöp apostol, itt lakott Kornéliusz százados, akinek a házában Péter tanított. Félix és Fesztusz helytartók idején Pál aposotol itt raboskodott, és II. Agrippa előtt beszélt. Itt találták meg azt a kőtömböt, mely az egyetlen archeológiai bizonyíték Pilátus nevével.
A tengeri levegőtől felfrissülve céloztuk meg a „Tell-eket” (magyarul: romhalmot jelent). Megiddó és Bet She’an. Megiddóban ma már csak romokat lát az ember, de ez a város huszonötször volt lerombolva és a romokra újra felépítve. A Jelenések könyve szerint a Megiddo melletti csatatéren lesz az utolsó Armageddon. Bet She’an csúcsán láthattuk III. Tutmoszesz fáraó sztéléjét, amely nem az eredeti, csupán ez másolat, na de nem azért, mert elpusztult, hanem azért, mert valahol egy múzeumban jól őrzik.
A nap végén Tibériásban beköltöztünk új szállodánkba, ahol a koser vacsora után jóllakva, elégedetten nyugtáztuk a napot.
A következő napon, a reggeli forgalomban araszolva megtudtuk Tibériás városáról, hogy i.e. 17-20-ban épült, mint pogány város, melyet Tiberius római császárnak ajánlottak. Itt született Tiberiási Jusztusz zsidó történetíró, akit Flavius is idéz, bár munkái az idők folyamán elvesztek. Ebben a városban működött egy masszoréta iskola, és itt fejezték be a híres Aleppo-kódexet.
Sára az idegenvezetőnk a szokásos reggeli üdvözlés után egy jó és egy rossz hírrel szolgált: 1 cm-rel nőtt a Tibériás-tó vize az éjszaka folyamán (ez látja el az országot vízzel), és Gázában egy rakéta telibe talált egy autót, 4 katona megsérült. Megnyugodva a tudatban, hogy lesz víz a 21 km hosszú és 13 km széles tóban, és, hogy a Gázai-övezettel ellentétes irányba haladunk, citrus-, banán- és mangó ültetvények között utazva búcsúztunk a várostól.
A hét második felét tehát északon töltöttük. A Boldogmondások hegyén felidéztük a megfelelő Bibliai történeteket, a Jordán folyó partján szemtanúi voltunk indiai és japán turisták rituális alámerülésének. Aki vizet szeretett volna hozni a Jordánból megtehette, ha vásárolt 3 dollárért egy kis műanyag palackot. Így aztán nagy szerencse, hogy az erre a célra szolgáló műanyag kübli az utazási iroda ajándékai között volt, egy bordó sapkával egyetemben. Visszatérve Tibériásba, a múzeumban megtekinthettük a világon egyedülálló ritkaságot, a kb. kétezer éves halászcsónakot, amelyre 1985-ben, egy nagy szárazság idején találtak. 8,2 m hosszú és 2,3 m széles, 12 féle faanyagból építették, tipikus Jézus korabeli bárka. A napot egyben a hetet is – hiszen ezt volt az hetedik, egyben az utolsó esténk Izraelben – egy hajókázással zártuk a Tibériás tengeren. A kapitány délvidéki magyar volt, aki már lassan 20 éve él Izraelben. Annakidején még a délszláv háború miatt menekült el Délvidékről. A magyar nemzeti lobogó felvonása és a Himnusz eléneklése után teljesen birtokba vettük a hajót. Volt itt néptánc, nótázgatás, fényképezgetés a hajóorrban, jókedv és jóízű kacagás. Azt hiszem a befejezés ennél jobban nem is sikerülhetett volna.
A szállodában vacsora és csomagolás után a halban beszélgetéssel, kártyázással, kint a teraszon vízipipázással töltöttük az estét.
Másnap reggel elhagytuk a szállodát és Tel Aviv felé vettük utunkat, ahol a Ben Gurion reptéren körülményes, több pontos, hosszú ellenőrzés és chekkolás után a Boing 727-es Tarom gép 00:45-kor elhagyta a kifutópályát, és a magasba emelkedve irányba fordult Bukarest felé.
Gáti Tibor
szatmári származású
kolozsvári teológus
