A kasza fenése nem késlelteti a munka folyamatát – ezt nagyon jól tudjuk. Van valamilyen dolgunk, amit holnapra be kell fejeznünk, de képtelenek vagyunk elvégezni. Mit csinálunk? Inkább lefekszünk és holnap korán reggel sokkal frissebben és üdébben elvégezzük a feladatot. Életfontosságú, hogy meg tudjunk állni.
Van egy történet a Bibliában, ami közel három évezrednyi távolságból nem tűnik olyan fontosnak, de mégis sok ma is megfontolandó témát érint: „Egyszer azt mondták a prófétatanítványok Elizeusnak: Nézd, szűk nekünk ez a hely itt nálad, ahol lakunk. Hadd menjünk el a Jordánhoz; ott mindegyikünk kivág egy szál fát, és készítünk magunknak egy helyet, ahol lakhatunk. Ő ezt mondta: Menjetek! De az egyik így szólt: Kérlek, jöjj el te is a szolgáiddal! Ő így felelt: Elmegyek. El is ment velük. Amikor megérkeztek a Jordánhoz, vágni kezdték a fákat. De amikor az egyik kidöntött egy szálfát, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor felkiáltott, és ezt mondta: Jaj, uram! Csak kölcsönben volt nálam! Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Az megmutatta neki a helyet; ő pedig levágott egy darab fát, és odadobta. A fejszevas ekkor feljött a víz tetejére. Elizeus így szólt: Emeld ki! Az pedig kinyújtotta a kezét, és kivette.” (2Kir 6,1-7)
Elizeus és tanítványai a fejlődés időszakában élnek. Ez lelkileg és fizikailag is megtapasztalható: Kinőtték a helyet, tehát többen lettek és el is kezdték az építkezést. Ez lelkesítő. Jó ezt átélni a gyülekezetben is. Azonban a folyamat igencsak drámaira fordul. Itt nem kaszáról, hanem fejszéről van szó, de az üzenet ugyanaz, mint fenn. A kölcsönkért fejsze vasa beesik a zavaros Jordánba. És akkor mi van? Veszünk másikat. – mondaná a mai ember. Nem igazán volt erre akkor lehetőség. A fejsze értéke kb. akkorára mérhető, mint most egy legújabb, legjobb okostelefoné. Nos, ha az beesne a Szamosba, nem örülnénk neki. Pláne, ha kölcsönkért telefon lenne. Nem is adna ma kölcsön se telefont nagyon senki. Pláne ilyen értékűt. A helyzet drámai, igazi tragédia. Elizeus tanítványa egyértelműen hibázik, de mégis van mit tőle tanulnunk.
- Megállt és felkiáltott! Ez miért említésre méltó? Természetes, hogy megállt, hiszen a fejsze feje lerepült. Hogy is nézne ki, hogy kopácsol tovább a fejsze nyelével. Márpedig ilyen a mai ember, ez a modern, rohanó ember képe. Nincs idő megállni, hajtani kell! Nincs idő megrakni a talicskát, nincs idő gólörömre, nincs idő… És, hogy lássák, dolgos emberek vagyunk, értelmetlenül izzadunk tovább. Kell tudni megállni! És nehogy lelkiismeretfurdalásunk legyen amiatt, hogy a nyári időszak egy részét erre használjuk. Nemhogy csak megérdemeljük, szükségünk van pihenésre és a töltekezésre. És nem az számít, hogy hova, milyen egzotikus helyre megyünk: többen ebből is versenyhelyzetet kreálnak és ez fárasztó, pont az ellenkezőjét érjük el vele. Merjünk felkiáltani. Fel!
- Elismerte a hibát. Nem önvád ez, mert ez a Sátán módszere. Ha csupán önvád lenne, dolgozott volna tovább azzal a teherrel a vállán. Nem! Itt bűnvallás van és bűnbánat. És a jajj! ez jelenti. De jó is lenne, ha mernénk ilyet tenni a házasságban, a családban. Nem a gyengeség jele, ha a gyermek hallja otthon, hogy a szülei mernek otthon bocsánatot kérni, ha hibáztak, akár egymástól, akár tőlük. Hibáztam, megpróbálom helyrehozni, ha pedig nem megy, merjek segítséget kérni. Isten nem fordul el a bűnbánótól.
- Mindenünk kölcsön van. A fejszét kölcsönkérték és ez felelősséget kíván. Mint említettem, hatalmas érték volt ez a vaskorszakban. De ha jobban belegondolunk mindenünk kölcsön. Mit viszünk magunkkal? A leghazugabb szavaink egyike az örökség. Inkább használnám azt a szót helyébe, hogy mulandóság. Olyan szomorú látni, amikor a testvérek nem beszélnek egymással szüleik ravatala mellett. Szívszaggató. A Sátán meg röhög a markában. Csak az az örök, ami az örök Istenhez köthető: szeretet, hűség, jóság… Igyekezzünk ilyen értékeket gyűjteni. A házunkra ki lehet írni: itthagyLAK. De a gyermekeinket is kölcsön kapjuk, felnőnek és nagyon jó, ha önállósulnak. A házastársat is kölcsön kapom, mit kezdek vele, mivé teszem őt? Rám bízott értékek.
- Hova esett? Hol vesztettem el? Hol veszítettem el a fonalat? Elizeus fontosnak tartja, hogy megkérdezze a teológust, hogy hol esett a vízbe a fejsze vasa. És a megoldáshoz közelebb jut azzal, hogy meg tudja mondani: itt veszítettem el. Hova lett az örömünk, a békénk, az erőnk, a szeretetünk…? Tavaly még megvolt? Mi okozta az eltűnését? Mutassunk rá bátran! Istennel való beszélgetésünkkor, imádságunkban mondjuk el neki, hogy hol segítsen. És kétség nélkül segít, de nekünk kell rájönni arra, hogy hol. Közösen akar velünk ezen dolgozni.
A Mester nélkül azonban kár próbálkozni. Vannak praktikák, de azok általában feldobnak és még mélyebbre eresztenek utána. A bűnbeesés, elsüllyedés, a gravitáció törvénye, az idő múlása ellenünk dolgozik. A megoldás egy fa, ami mentőövként értünk lett „bedobva”. A keresztfán Jézus valami olyat tett, ami ellentmond a gravitáció törvényének, a vasként ránk nehezedő bűn eloszlik és emelkedésnek indul az életünk, az örökéletbe torkolva. Mert Ő felemel és képes is megtartani. Ámen.
Rácz Ervin,
Szigetlanka