Ökumenikus kocsmamissziónkról a szatmar.ro és a frissujsag.ro is részletesen írt. Olvassuk el összefoglalójukat!
SZATMAR.RO
Ökumenikus premier Szatmáron és Romániában
Nagy Tímea
Az akarattal provokatív, Szólj be a papnak! címet viselő magyarországi kezdeményezésű rendezvénysorozat péntek este Szatmárra is ellátogatott. Premier volt ez, de nem csak a mi városunkban, hanem Romániában is.
Ökumenikus alkalmakról már ezelőtt is hallottunk. Olyan beszélgetésre azonban, melyen három vallás képviselői és a közönség egy kocsmában találkoznak, még Románia szerte sem volt példa.
Ennek a mozgalomnak a története igen fiatal még, így mesélik el a szervezők a hivatalos Facebook oldalukon: “2017 februárjában kezdődött el a tevékenység, három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával. A kezdeményezés célja egyfajta “kocsmai evangelizáció”, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével.”
A tegnap esti alkalom beszélgetőpartnerei a Red Hat Yard udvarán, Ifj. Pallai Béla – görög katolikus pap, Istvánffy Szilárd – római katolikus pap és Rácz Ervin – református lelkipásztor voltak. Megpróbálták az emberi lehetetlent rögtön első alkalommal. Arra a képtelen feladatra vállalkoztak, amire eddig nem sokan mertek, mégpedig választ adni mindarra a rengeteg kérdésre és kételyre, melyek a mai (tudományos vívmányokkal tarkított világban) minduntalan élményeket kergető fiatalokat foglalkoztatják.
A beszélgetés interaktív és improvizatív jellegű volt, hiszen az instant kérdésekre a válaszokat helyben rögtönözve, a lehető legérthetőbben és legcélratörőbben kellett megfogalmazniuk. A sok éves előadói gyakorlat most sem hagyta cserben a felekezetek vezetőit, hiszen a kitartó és folyamatos érdeklődésről a közönség azonnali reakciói és a sorok közül fel-felbukkanó halk hozzáfűzések árulkodtak.
A beszélgetés moderátora Bartos Erzsébet, a szünetekben a Bízz Band református könnyűzenével szórakoztatta a közönséget.
Az esemény kulcs gondolatát a szervezők így fogalmazták meg: “Hol van Isten a bajban?” Ehhez köthető kérdés a közönség soraiból is érkezett. Arra volt kiváncsi valaki, hogy miért részesül egyenlőtlenül az emberiség a bajból, a rosszból és a szerencsétlenségből?
Másokat az foglalkoztatta, hogyan tudják az egyházak a fiatalok érdeklődését felkelteni, ezt fenntartani és őket minél közelebb hozni a valláshoz, a felekezetekhez – és meddig mehetnek el ebben az ingergazdag világgal vívott “nemes küzdelemben”?
Felmerült természetesen a cölibátussal kapcsolatos, kissé sem köntörfalazó kérdés. A válaszok kimerítőek és egyértelműek voltak, amennyire csak lehetett, bár a kérdező nem hagyta magát könnyen lerázni.
Előkerült a tudomány kontra vallás, Darvin kontra Biblia problematika. Meglepő, felvillanyozó és egyben elgondolkoztató válaszokat kapott az a facebookos kommentelő, aki az élő közvetítés alá írt hozzászólásában a csillagok keletkezésének tudományos magyarázatába is belebonyolódott.
Voltak olyanok, akik a feleletekkel nem voltak teljesen megelégedve. Akadt egy olyan beszóló, aki konkrét magyarázatott szeretett volna kapni az általa még nyitottnak vélt, de az este folyamán már lecsengett témákra. A reakció erre igazán őszintére sikeredett. A papok és a lelkipásztorok emberek másokért – ahogy Istvánffi Szilárd idézte II. János Pál pápa szavait. Hiába szeretnének minden kételyt elhesegetni, minden kérdésre a legjobb választ adni, erre csak a jó Isten képes. Ők Isten segítségével és útmutatásával felvértezve állnak minden próbatétel elé.
Az este folyamán a két félidőben összesen több mint 10 kérdésre sikerült választ kapniuk a beszólni vágyó jelenlévőknek és az internetes nézőknek. A netes élő közvetítés Facebookon jött létre és 5900 ember követte nyomon az online diskurziót. Szép számban érkeztek hozzászólások és megosztások, bámulatos volt az internetes közönség részvétele.
A nagy számú érdeklődő és a meglehetősen interaktív közönség bizonyságul szolgál – emiatt is fontos azt kiemelni, hogy ezeknek az eseményeknek nem szabad gátat szabni. Ifj. Pallai Béla, Istvánffy Szilárd és Rácz Ervin egyöntetűen pozitív kezdeményezésnek tartották a beszélgetést, és nyitottak a következő összejövetelekre.
Céljaik nagyon is hasonlóak: úgy szeretnék megszólítani a fiatalságot, hogy ők a hívó szót igaz és mély érdeklődéssel, tiszta szívvel fogadják.
Fontosnak tartják megvalósítani, hogy a vallás gyakorlása a Z generáció számára ne terhes kötelezettséget jelentsen, hanem az a lényüket hittel, szeretettel, jósággal és reménnyel átszövő benső hanggá váljék.
Az esemény egyedisége, a válaszok hitbeli- és gondolati mélysége, a meghitt, mégis agyat bizsergő, bennsőséges atmoszféra – szavakkal le nem írható élményt nyújtott. A hallgatóság olyan emlékkel tért haza, mely által kicsit többé és jobbá válhatott ebben a mellettünk észrevétlen elrohanó világban.
Az esemény élő közvetítésének a felvételét az itt beágyazott videóban most megtekintheti:
FRISS ÚJSÁG
Szólj be a papnak! — kocsmamisszió Szatmárnémetiben
Szabó Kinga Mária
„Kocsmába vitték az evangéliumot” — a különleges, ökumenikus beszélgetés nem csak szatmári, de országos szinten is egyedülállónak számított és rengeteg érdeklődőt, kérdezőt vonzott. Rácz Ervin, ifj. Pallai Béla és Istvánfi Szilárd „állta az ostromot”.
Sok szempontból egyedinek számít az a „Szólj be a papnak!” — profánabbul: kocsmamissziós — alkalom, amelynek pénteken este adott otthont a Red Hat Yard kávézó. Az est különlegessége messze nem abból fakadt, hogy egy református (Rácz Ervin), egy görögkatolikus (ifj. Pallai Béla) és egy római katolikus ( Istvánfi Szilárd) pap ült le egymás mellé s válaszolt a közönség legkülönfélébb kérdéseire, hanem sokkal inkább egyrészt maga a közönség (a kávézót megtöltő kiskamaszoktól kezdve a fiatal és a 30-as, 40-es még fiatal korosztály, akiknek azért van már némi tapasztalatuk a nagybetűs életben, valamint az a közel 6000 virtuális résztvevő, akik az internetes közvetítéssel kapcsolódtak be ugyancsak aktívan a beszólásba); másrészt a helyszín, hiszen kávézó ide vagy oda, mégis csak egy szórakozóhelyen beszélgettek, humort, poénkodást sem feledve Istenről, hitről, ateizmusról, az egyház megújulásáról, paphiányról, cölibátusról, Darvin kontra Bibliáról és még nagyon sok mindenről; harmadrészt pedig az, hogy mind a beszélgetés félidejének szünetében, mind annak végén az asztaloknál ülők tovább folytatták, boncolták, vitatták az elhangzottakat.
A Szólj be a papnak! kezdeményezés tavaly indult útjára Debrecenben, az ötlet nem meglepő módon egy fiatal baráti társaság fejéből pattant ki, majd három keresztény gyülekezet összefogásával meg is valósult, azzal a céllal, hogy — egyfajta kocsmai evangelizációként — alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba/gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével.
Hol van Isten a bajban? — volt a szatmári beszélgetés alaptémája, s a kérdés már az első percekben feleződött arra: hol van Isten? A gyors válasz pedig szintén kérdés formájában érkezett: hol nincs? De ha mindig és mindenhol ott van, miért csak a bajban keressük? Talán mert gyarló az ember, talán mert kényelmes, talán mert a hímzés lógó szálú csúf fonákját látja csak, és a hímzés színén tündöklő szép mintát nem akarjuk észrevenni. Nagyon nehéz egyértelmű választ adni arra, miért van a baj, a betegség, a fájdalom, a gyász, a bűn, a gonoszság — évezredek óta kutatja az emberiség ezekre a kérdésekre a választ, az azonban bizonyos: az életünkben jelen lévő nehézségekkel (mert olyan ember nincs, akinek ne lenne valamilyen keresztje) Isten nem tönkretenni akar, hanem erősíteni. „Isten, édesapaként, nem büntet a szó klasszikus értelmében, hanem nevel. S miért engem vesz szigorú mérce alá? Merjetek panaszkodni Neki, Őt kérdezzétek: miért teszi ezt? Mi-ért, azaz mi érett meg ezzel a büntetéssel?” — mondta Rácz Ervin, Istvánfi Szilárd pedig azt nyomatékosította: Isten szüntelenül velünk van, amikor kávézunk, amikor olvasunk, amikor dolgozunk — sokszor megfeledkezünk erről, pedig a szemünket sem tudnánk kinyitni, ha nem tartaná fent létünket.
Mit tesz (vagy kellene tennie) az egyház, hogy felkeltse modern korunk fiatalságának érdeklődését, s minél közelebb hozza őket a valláshoz, a felekezetekhez? A hit alapjait kell lerakni, hiszen ha érdekel valami, tanulok róla, szeretném megismerni — mutatott rá Istvánfi, míg a fiatalokkal bő évtizede foglalkozó Rácz Ervin úgy fogalmazott: nincs egyenrecept, csak két kulcsszó: szeretet és türelem, amelyekkel nagyon sok mindent felszínre lehet hozni, elő lehet csalogatni, hiszen: „Nem biztos, hogy aki ateista, az valóban az. Ha valaki ateista, csinálja rendesen — kemény dolog az is, de vállalja fel teljességében, s nem csak, mert a haverok mondják, mert trendi; s ilyenkor legtöbbször kiderül, hogy a hangos ateistában ott van az Istenűr” — mondta Rácz. „Kijövünk mi a templomból, ott hagyjuk a 99-et s megyünk az elkóborolt századikért — akár ide a Yardba is” — válaszolta mosolyogva a több generációs papcsaládból származó ifj. Pallai Béla, dédapját említve, aki annó minden vasárnap a református pappal és az ortodox pópával sétált a városközpontban, közvetítve az üzenetet: nem vagyunk ellenségek, együtt dolgozunk azért, hogy Isten szőlőjében jól menjenek a szüretek. „Meg kell szoknunk egymás ‘szagát’ már itt lent. A mennyben nem lesz külön római katolikus, református, görögkatolikus szektor — együtt leszünk mindannyian” — summázta a rá jellemző humorral Rácz Ervin.
S meddig mehet/szabad/kell elmennie az Úr szolgáinak, hogy közelebb vonzzák a fiatalokat Istenhez, bevonzzák őket a templomba? Meg kell tenni a lehetetlent is! — vallja Pallai, nem rejtve véka alá azt sem: „Sok paptársunknál most biztos ‘kivertük a biztosítékot’, pedig messze nem ez volt a szándékunk, sőt. Nem szabad feladni, keresni kell az alkalmakat, a kapcsolatlehetőségeket a fiatalokkal. A civil hívő is addig kopogtat Isten ajtaján, míg végül csak beengedik.” A magát bátran „Isten bohócának” nevező Rácz a gúnyolódást is bevállalja, ha ez az ára annak, hogy közelebb kerüljön egy fiatal lélekhez, akit aztán majd a szeretettel és türelemmel megnyithat; Istvánfi szerint pedig a példamutatás az, ami a vonzás sikere, azaz: nem is beszélni kellene Istenről, hanem úgy élni, hogy a másiknak feltűnjön s rákérdezzen, mitől, miért?
Bohóc, példamutató, fel nem adó — ugyanaz a cél vezérli őket: úgy szeretnék megszólítani a fiatalságot, hogy ők a hívó szót igaz és mély érdeklődéssel, tiszta szívvel fogadják, s egyformán fontosnak tartják azt is, hogy a vallás gyakorlása a fiatal generáció számára ne kötelezettség legyen, hanem lényüket hittel, szeretettel, jósággal átszövő benső hang.