2024. augusztus 23 – szeptember 1 között BGA támogatásával Észak-erdélyi tanulmányi úton vett részt az Egri Református Gyülekezet néhány tagja. Ezen a tanulmányi úton 23-an vettek részt, célja a fiatalok megtartása, nemzettudat építése, és a hit mélyítése. A sok látnivaló mellet, nem csak a testi táplálékokról gondoskodtak, hanem a lelki eledelt is elő térbe helyezik. Nem titkolt cél az, hogy kifejezzék szeretetüket és hálájukat a fiatalok felé, de ami meg fontosabb, hogy jó magyarnak és jó keresztyéneknek neveljék őket – mondta lapunknak Tolnai János Bálint lelkipásztor.
Első nap Kolozsvár volt az úticél, ahol megtekintettük a Teológia épületét (meg kerestük a tabló képemet is), és egy rövid történelmi bemutató után elfoglaltuk szállás helyünket és elindultunk a városba sétálni. Meg néztük Kolozsvár főterét, megcsodáltuk Mátyás király szobrát, és a plázában vacsoráztunk. Este korán feküdtünk, mert másnap hosszú út várt ránk.
Második nap első megállónk Torda volt, ahol körbejártuk azt a templomot, ahol kihirdettek a vallásszabadságról szóló törvényt, majd lementünk a sóbányába. Torda magyarság szemszögéből fontos hely, és bár a magyarság megfogyatkozott, minden kő a régi magyar múltról tesz tanúbizonyságot. Jó volt látni őseink leleményességét a sóbányában, és megtapasztalni a bánya levegőjének tisztító hatását. A következő úticél Szováta és Parajd volt. Egy egy jó nagy séta után elfoglaltuk szálláshelyünket.
Harmadik nap Sepsiszentgyörgy volt a kijelölt állomás. Kényszer pályára kellett lépnünk, és átszerveznünk a menet rendet, tudni illik erre a dátumra sikerült megszervezni a Sepsi OSK stadionjának a megtekintését. A társaság focistái erre a napra készültek a leginkább. Nagy megtiszteltetés volt , hogy a focicsapat aligazgatója vezetett bennünket körbe. A stadion megtekintése után megnéztük a Vártemplomot. Méltán tartják egyik legszebb erdélyi templomnak. Csodálatosan lett felújítva. Ez úton is köszönöm szépen Bucsi Zsolt szolgatársamnak, hogy félbeszakította értékes munkáját (épp vakációs bibliahetet tartottak több szász gyermek társaságában) és vette a fáradságot, hogy körbevezetett bennünket.
Negyedik nap Köpecet és Barótot néztük meg. A köpeci templomot Nagy Károly Kázmér, helybéli lelkipásztor mutatta be és ismertette rövid történetét. Családunk számára fontos ez a templom, hisz feleségemet abban keresztelték, ott konfirmált, mi ott esküdtünk, és első gyermekünket is ott kereszteltük. A köpeci szil megnézése után Baróton megtekintettük a néhány évtizedes református templomot. Megcsodáltuk a székely ember keze munkájának szépségét, hisz a templom ékes példája annak a szorgalomnak és ügyességnek, ami a székely embert jellemzi.
Ötödik nap Csíkszereda és az ezer éves határ Gyimesi része volt a célállomás. Az egész csapatot lenyűgözte a táj, de még inkább a történelmi Magyarország legkeletibb 30. számú vasúti őrháza. Ma múzeumként üzemel. Bilibók Ágoston nagy odaadással magyarázta a gyerekeknek az épület történetét. Megtekintettük az ezer éves határt, és felsétáltunk a régi történelme karantén központba is.
Hatodik nap a történelmi Magyarország másik határszélét, Törcsvárat látogattuk meg. Megvallom őszintén, egy kicsit szomorúsággal töltött el, hogy a várban nagyon mellőzik a 800 éves múltat, és inkább az elmúlt 100 évre koncentráltak. Itt is elsétáltunk a még ma is álló egykori vám épületéig. A szállásra visszamenet megtekintettük Rozsnyó várát is.
Hetedik nap Brassó városát néztük meg, és a séta után jöhetett a megérdemelt pihenés, hisz a nap hátra levő részét Aquaparkba töltöttük.
Nyolcadik nap Uzonkát jártuk körbe, és estére vendéglátónkkal, Krizbai Imrével, előkészítettük a királyi vacsorát. A gyerekek számára szabad program volt.
Kilencedik nap meglátogattuk Székelyudvarhelyt. A Mini Erdély park nagy örömöt nyújtott a gyerekek számára, hisz kicsiben meg nézhettük azokat a helyeket, amiket már tanulmányi utak alkalmával meglátogathattunk. Külön móka volt a kis vasút.
Tizedik nap, a hazavezető utunkon, megálltunk a székely fővárosban, Marosvásárhelyen. Meglátogattuk a várat, a plázában ebédeltünk, innen hazafelé vezetett az utunk.
Erdővidéki tartózkodásunk során a vacsorát a Zecovi étteremből kaptuk, ezért szeretnénk kifejezni hálánkat Vida András tulajdonosnak, aki gondoskodott arról, hogy minden alkalommal finom ételek várjanak bennünket.
Külön köszönet illesse a Bethlen Gábor Alap Kezelő Zrt-t, mert az ő támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg ez a tanulmányi út. Istené a dicsőség!