Áldott imahét után adhat hálát Istenének a Szatmár-szigetlankai református gyülekezet. Ökumenikus volt az alkalomsorozat, felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel vártak az istentiszteletekre és szép számban jelen is voltak mind a nyolc alkalommal, azon kívül az online közvetítéseknek köszönhetően azokhoz is eljutott az evangélium, akik nem tudtak részt venni személyesen.
Az elmúlt héten minden alkalmon a 136. zsoltár egy részletét mondták el együtt, melyben refrénszerüen ismétlődik a bizonyság Istenről: „mert örökké tart szeretete.” Jó volt ebből az örökké tartó szeretetből kapni minden istentiszteleten.
Jó volt azt is látni, hogy a gyülekezet korosztálytól függetlenük is megmozdult. A presbiterek a vendéglátó szerepet vállalták. Aktivak voltak a gyülekezetben működő kiscsoportok is. Énekelt a Lanka Duó, a szIGEt és a nemrégiben alakuló felnőtt dicsőitő csapat is Papp Krisztina kántornő vezetésével. Minden napra jutott több szavaló, szolgáltak az ifjak, a konfirmandusok, a gyermekek. Szavaltak a kölcseys fiatalok is Fehér Imola vezetésével.
Kezdő vasárnapon Oláh Mihály Zilah-ligeti lelkipásztor vezette fel a hét témáját: „Tanuljatok meg jót cselekedni!” (Ézs 1,17) Hétfőn Zelicskovics József túrterebesi görögkatolikus lelkész szolgált az ökumené jegyében. Kedden városunkban először hirdetett Igét püspökként Bogdán Szabolcs János. Szerdán Kiss Szabolcs apai lelkész hozta az örömüzenetet. Csütörtökön Tőtős Beáta hadadi lelkésznő identitáserősítő prédikációját hallhatta a gyülekezet. Pénteken Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor bátorított. Szombaton Győrbíró Sándor Kiskolcsról érkezett hirdetni Isten Igéjét.
A vasárnapi záró alkalom, egyben SZIKE istentisztelet is volt. Érzelemdús, megható, hiteles, csodás… és még fokozhatnánk azokat a jelzőket, melyeket olyankor mondunk, amikor érezzük Isten jelenlétét. Kárpátaljaiak érkeztek Igét hirdetni és dicsőíteni. Sipos József tiszakeresztúri lelkipásztor prédikált, a Laudis Band pedig énekelt. Az, hogy milyen élni egy olyan országban, ahol a háború zajlik, sokszor fűtés és áram nélkül, mi elképzelni se nagyon tudjuk. Az erről szóló beszámolót és az ebből a közegből hozott prédikációt nem tudta könnyek nélkül hallgatni a gyülekezet. A kisebbségben élő közösségek jobban megértik egymást, ez azért érződött ezen az alkalmon is, még akkor is, hanem nem mindenben összehasonlítható most a helyzet. A Laudis Band tehetséges ifjai, szinte mind, a háború kitörésének napjától kénytelenek otthonuktól távol lakni. Az Anyaországban kaptak új lehetőséget, de nem telik el pillanat, amikor ne gondolnának haza. Szívszakadva láthatta a gyülekezet ezeket a problémákat és mérlegre tehette saját ügyes-bajos dolgaival, és ha józanésszel gondolhatta végig, már nem siránkozott saját helyzete miatt. Felejthetetlen pillanatok voltak, előadók és gyülekezet számára is, és csak úgy áradt a remény az énekekből: „Az életem Rád bízom. Nálad van az otthonom,” … “Csak Istenben, nyugszik meg a lelkem, Tőle kapok segítséget.” … “Nem nézek már hátra, csak előre a cél felé,” … “Velem vagy mindig, velem vagy mindig, Előttem jársz, védesz, nem hagysz el ha félek.” Az alkalom végén a himnusz eléneklése Isten ölelését kérte egész Kárpát-medencére, különösen a Kárpátaljaikra.
Az egész hét feltöltődés volt a gyülekezet számára. Kaptak erőt, hogy jót cselekedjenek és, ahogy a Laudis énekelte, előre menni a cél felé.
