A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program Közös Technikai Titkársága a kivitelezés folyamatában lévő pályázatok partnereit és képviselőit folyó év 28-án közös szemináriumi találkozóra hívta Debrecenbe, a felújítás alatt lévő Nagytemplom árnyékában található Kálvin Centrum Szálloda protokoll termébe. A szemináriumon a nagytarnai és a csengersimai közös református ifjúsági központokat képviselő pályázati referensek, Homoki Tamás és Homoki Kata (vezető pályázó) illetve Matuz Zsolt és Ilonczai Zsombor (partner pályázó) vettek részt. A referensek a Technikai Titkárság küldötteinek a pályázatok eddigi kivitelezésének megvalósítását mutatták be, beszéltek a nehézségekről és örömökről, amelyek az elmúlt hónapokban érték, illetve a jövővel kapcsolatos kéréseiket tolmácsolták. Ugyanakkor szó esett a hátralévő két hónap esedékes nehézségeiről, mi az amiben ők maguk esetleg segíteni tudnának. A szeminárium kellemes hangulatban telt el, a titkárság tagjai nagy érdeklődést mutattak egyházmegyénk ökotábora iránt, -európai egyedi esetnek nevezve-, gratuláltak a munkacsoportoknak, és sikeres pályázati befejezést kívántak.
.
A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01
.