Csűry Mikós városunk egyik elismert főkönyvelője. Felesége és lánya van, Csűry István református püspök közeli rokona. Közel három éve a Szatmári Református Egyházmegye főgondnoka. Küzdeni tudó, tenni akaró, erős karaktert ismerhetett meg benne az egyházmegye. Esperesi vizitáció után Egriben, az esperes Kovács Sándor szolgálati helyén, éppen az esperest vizitálva tettem fel néhány kérdést, amire készséggel válaszolt is.
Milyen tapasztalatai vannak az esperesi vizitációkról, amikor már majdnem minden gyülekezetet legalább egyszer meglátogattak?
Nagy örömmel tudok beszámolni arról, hogy a közel három éve zajló esperesi vizitációk során, túlnyomó többségben azt találtuk, amit vártunk: hitet, szeretetet, tenni akarást. Ahol egy kicsit rá kellett segíteni, ott megtettük. Volt olyan is, hogy meglátogattuk a presbitergyűlésről hiányzó atyafit. Minden egybevetve azért kimerem jelenteni azt, hogy egyházmegyénkben él a hit.
Mit tudna üzenni a presbitereknek? Főgondnokként leginkább a presbiterekhez szólt, most pedig a gyülekezeteket együtt látva, úgy általában a presbitériumokat mivel bátorítaná?
Minden presbitérium más. A szeret kötelékében szóltunk mindenütt az esetleges hiányosságokról és úgy gondolom, hogy a vizitációk során a presbiterek kaptak új erőt, más megvilágítást. Most ezúttal is buzdítani szeretném őket.
A presbiternek mi a feladata a gyülekezeten belül? Azt gondolják az emberek, hogy csak a „pap” felelős mindenért, jóért és rosszért is.
Sajnos azt tapasztaltam, hogy nem minden esetben érti a presbitérium, hogy az egyházközség életében ő a vezető testület. Ők felelnek az egyház életéért, a vagyoni és a lelki tevékenységet is beleértve. A vizitációk során próbáltuk ezt a felelőséget tudatosítani. Ha elvállalták ezt a tisztséget, jó ha tudják, hogy nemcsak ranggal jár, hanem nagy felelőséggel is. Elmondtuk a presbitériumoknak, bizonyos helyzetekben, hogy kell viselkedniük, hogy kell megoldják az esetleges gondokat, hogyan kell viszonyuljon a lelkész és a presbiter egymáshoz…
Hogyan kell viszonyuljon egymáshoz a lelkész és a presbiter?
Nagyon fontos, hogy megértéssel, tisztelettel és szeretettel. Nincs alá-fölé rendelt szerep. A lelkész szerintem főként a lelkiekért felel, ő köteles a hitet gazdagítani. A presbiternek is kötelező lenne összetartani a gyülekezetet, ő is látogathatja a gyülekezeti tagokat, ugyanakkor a templom, parókia és egyházi ingatlanok rendbetételéért is minden meg kell tennie.
Amikor elvállata a főgondnoki tisztséget, gondolta volna, hogy az várja, ami? Volt-e pozitív vagy negatív csalódás?
Amikor elvállaltam nagyrészt tudtam mi vár rám, hiszen családomban is van, aki papi pályán van. Ft. Csűry István püspök úr unokaöcsém, nagyon büszke vagyok rá és örülök, hogy Isten őt odasegítette. Visszatérve a kérdésre, csalódás csak annyiban ért, hogy az én életfelfogásomat, az én tetthez való viszonyomat nem mindenkit tudta egyből elfogadni. Voltak kemény pillanatok is. Talán nem voltak a lelkészurak megszokva azzal, hogy a főgondnok is részt kíván venni az egyházmegye életében. Ebből volt egy kis bonyodalom, de úgy gondolom, hogy sikerült ezt kezelni komolyabb konfliktusok nélkül. Gondolkoztam is sokat azon, hogy miért is kellett nekem ezt az egészet magamra vállalni hatvan éves koromban, egy elég komoly baleset után és egy kisebb agyvérzés után, miért kellett ez nekem. A Bibliát olvasva, tanulmányozva rájöttem arra, hogy Isten éppen azért gyógyított meg ezekből a bajokból, mert feladatot osztott rám, én pedig erőm és tehetségem szerint megpróbálok ennek megfelelni.
Isten megsegítette a bajban, a Szentírást lapozva is erősítetést, bátorítást, célt kapott. Van konkrétan olyan igevers, vagy versidézet, amire sokat gondol, és ami mindig megerősíti?
Csodáként fogom fel az én felépüléseimet, sok kis csodát megélhettem már, éppen ezért szívesen idézem fel magamban Reményik Sándor, Csendes csodák című versének utolsó versét: „Ne várj nagy dolgot életedbe,/ Kis hópelyhek az örömök,/ Szitáló, halk szirom-csodák./ Rajtuk át Isten szól: jövök.” Én megéreztem, hogy Isten szólt hozzám és jött.