Elek Arnold református lelkipásztor beszámolóját olvashatják a gyülekezet öröméről: “Az augusztusi hónap sok örömet és áldást hozott a Halmi Református Egyházközség számára. Isten úgy rendelte, hogy augusztus 15-én a halmi reformátusok számára is ünnepé teszi a vasárnapi alkalmat. Az ünnep lelki hangulatának alaphangját a délelőtti istentisztelet kezdetén egy ikerpár keresztelője adta meg. Háger Anna és […]
Kategória: vakációs bibliahét

Örömteli vakációs bibliaheten vettek részt a szamoskóródi és dobrácsapáti gyerekek
Augusztus 9. és 13. között került megrendezésre az idei ökumenikus vakációs bibliahét a szamoskóródi és dobrácsapáti gyerekek számára. Vidám és lelkes csapat gyűlt össze minden nap, hogy megismerkedhessenek Jézus „Én-mondásaival”, és a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Ezeken a napokon a gyerekek hallottak a Jézusban nyert örömről, a hála áldást hozó erejéről, a lehetetlent nem ismerő isteni […]

Kalandra fel! – Vakációs gyermekbibliahét Kakszentmártonban
Augusztus 2-8 között tartották az idei gyermekevangelizációs alkalmaikat a kakszentmártoni gyülekezetben, mely programsorozat címe: „Kalandra fel!” „Minden nap Jézus „Én vagyok…” kezdetű mondásain keresztül juthattak közelebb a gyermekek a Krisztusba vetett hit mélyebb megismerése és gyakorlatba ültetése felé. Óvodások és iskolások gyűltek össze naponta 9-12 óra között. Az evangelizációs alkalmak igei tartalma mellett arra is lehetőség nyílt, hogy […]

Gyermekbibliahét
Forrás: kiralyhagomellek.ro A Nyári Gyermekmissziós Programok munkaközössége az eltelt öt évben tartalmas anyagokat dolgozott ki a gyülekezeti gyermekmisszió számára. Gyülekezeteink számára letölthetővé tesszük most az öt év anyagát. 2015 – Életterem – hol Istennel élet terem – Kézikönyv ∗ Munkafüzet ∗ Mellékletek 2016 – Kosaramba fonom dicséretem – Kézikönyv ∗ Munkafüzet ∗ Mellékletek 2017 – Isten éltessen! – Kézikönyv ∗ Munkafüzet ∗ Mellékletek 2018 – Pénzt vagy örök […]

Önfeledt öröm és divathét Szigetlanka gyermekbibliahetén
A vakáció utolsó hetében gyermekbibliahetet tartottak Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetében. Keddtől szombatig, minden nap örömmel és felszabadultan érkeztek a gyermekek, hogy tanuljanak a bibliai József történetéről. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület szakemberei által kidolgozott program szerint tartották meg gyermekbibliahetet Szigetlankán is, nyilván hozzátéve a saját ötleteket is. Divatbemutató tartottak naponként a kerettörténetben, mely könnyebbé tették a bibliai […]

Vakációs gyermekbibliahét Batizon
Ebben az esztendőben is megtartották a Vakációs Bibliahetet a Batizi Református Egyházközségben, melynek találkozási alkalmain a résztvevők hallhattak a József történetek kapcsán arról, hogy Isten „öltöztetése” teljesen más logikát követ. A szervezésben Király Lajos lelkipásztor segítségére voltak Chis Andrea és Bontya Ildikó óvónők, illetve a gyülekezet fiataljai.

Örömmel voltak együtt idén is – Evangélizációs napok Mikolában
A nagy hőség ellenére idén is közel félszázan vettek részt a hagyományos nyári evangélizációs programon Mikolában. Miközben a bibliai történeteket hallgatták, a történetekkel kapcsolatos kisfilmet nézték és a tematikus kézimunkákat szinezték, ragasztották, maga Isten vette kézbe és formálta mindazokat akik örömmel voltak együtt idén is. Vasárnap külön ajándék volt a sok gyermek és népes gyülekezet […]

Gyermekbibliahét Patóházán
Isten kegyelméből, Patóházán, július elsejétől hetedikéig tarthatták meg az idei vakációs bibliahetet. 16 gyermek vett részt alkalmakon. „Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik segítették munkámat. Köszönettel tartozunk az ifjaknak, Nagy Emőke óvónőnek, Popp Ivett tanítónőnek és Tolnai Zelma helybéli kántornak. Az ő segítségük nélkül nehezen tudtuk volna megszervezni ezt a szép […]

A nagy öltöztetŐ – bemutatták a gyermekbibliahét idei anyagát
Rendkívül jó hangulatot teremtve és örömmel mutatták be az idei gyermekbibliahét anyagát, melynek mottója: öltöztetŐ. A gyerekKRE azaz a Királyhágómelléki Református Egyházkerületi gyermekmissziós csapata Szatmárnémetiben három egyházmegye képviselői (Szatmár, Nagykároly, Nagybánya) előtt prezentálta az érdekes bibliai témát, melyet majd továbbvihetnek a célszemélyeknek. A Szatmárnémeti Református Gimnázium disztermében szombaton 11 órától került sor az egyik legnépszerűbb […]

Gyermekbibliahét bemutató – 2019
A szervezők tisztelettel hívják a gyülekezetek képviselőit az idei Gyermekbibliahét bemutató alkalmára. Június 15.-én (szombaton) Szatmárnémetiben a Református Gimnázium dísztermében 11 órától kezdődően, szeretettel várják a Nagybányai, Szatmári és Nagykárolyi Egyházmegyék azon gyülekezeteinek küldöttségét, képviselőjét, amelyek a programot megrendelték.