Több évnyi kihagyás után az idei esztendőben újra lehetőségünk adódott arra, hogy hagyományainkhoz hűen megszervezzük az Együtt a Refiért elnevezésű rendezvényünket. Sajnos, az oly sokat emlegetett világjárvány egy időre lehetetlenné tette a rendezvények szervezését és a személyes találkozásokat. Ezzel egyidőben pedig elkezdődtek, és mai napig nem fejeződtek be az iskolaépület felújítási munkálatai, amelyek áldásosak ugyan, de […]
Kategória: Refi

Petőfi mesés világa a refis Picuravatón
A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban megtartották a Picuravatót, amelyen ünnepélyes keretek között befogadták az ötödikes diákokat. A november 9-én megtartott rendezvénynek a Refi díszterme adott otthont. Először Varga Szilárd Csaba iskolalelkész szólt a jelenlévőkhöz, aki az igei köszöntőjében arról szólt, hogy Isten iránti hálával kell megállni minden ilyen ünnepi alkalmon. A közös elcsendesedés után Póti Eduárd […]

Reformáció kicsikkel és nagyokkal
Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben a Reformáció Napja közeledtével a Református Gimnázium Tagóvodáiba járó nagycsoportos gyerekek meghívást kapnak az anyaintézetbe, hogy az ott tanuló kisdiákokkal közösen emlékezzenek meg e napról. Nem volt ez másképp idén sem, újra nagy szeretettel vártak bennünket, az ovisokat, mind az intézmény vezetői, iskolalelkésze, tanítói, mind a diákok. Elek Kinga […]

Székelyföldön járt a gyermekkar és a kamarakórus
A Szatmári Református Gimnázium „Gyöngyszem” gyermekkara és a „Bel Canto” kamarakórus közösen utazott az elmúlt hétvégén a székelyföldi Szentegyházára — Higyed Gyöngyi karnagy számolt be a kettős jubileum apropóján szervezett találkozóról. Az utazás előzménye az a több éves személyes ismeretség és barátság amely a Szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és vezetője Haáz Sándor és a szatmári kórusok […]

Tisztelet a Hősöknek!
A mai nap folyamán emlékműsort tartottak 1849, október 6-ra emlékezve a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban. A műsort előadták a Szatmári Református Gimnázium V. és VII. osztályosai. Szavaltak: Széles Iringó (I.o), Debrenti Katalin (VII.o.), Kánya Jázmin. (VII.o.), Versényi Eszter (VII.o.). Zongorám játszott Nagy Máté (V.o.), hegedűn Kánya Jázmin (VII.o.). A műsort összeállította: Higyed Gyöngyi tanár.

Példaadás – tanévnyitó a Refiben
Áldással indulva, a hagyományokhoz híven a 2023/24-es tanévet is a Láncos-templom falai között, ünnepi istentisztelettel nyitotta meg a Református Gimnázium. Az igehirdetést ezúttal dr. Király Lajos esperestől hallhatták a jelenlévők, majd további ékes beszédek buzdították az új tanév előtt álló népes diáksereget. Dr. Király Lajos a megtelt Láncos templomban a példaadásról prédikált Jézus szavai alapján: […]

Átballagtak a negyedikes refisek
Pándi Beáta tanitónő búcsúzott osztályától. Öt év izgalmas, érdekes, mozgalmas közös munka után ősztől már egy másik teremben sajátítják el a tudást a gyermekek, lelkileg és fizikailag is közel marad Betti tani a gyerekekhez. Csütörtökön a Kálvin házban tartották meg az „átballagási” ünnepséget. Póti Eduárd iskolaigazgató köszöntésében nem tartotta relevánsnak a ballagás szót használni, mert […]

Nőszövetségi útravaló ballagóknak
A Szatmári Református Egyházmegye 35 nőszövetségének örökké emlékeztető útravalójával ballaghattak idén is a Szatmári Református Gimnázium végzős diákjai és a nyolcadik osztályt végzettek az elmúlt hetekben és napokban. 1997 óta hímezik kézzel asszonyaink a tarisznyákat és batyukat a ballagók részére. Idén 88 ballagó és 30 nyolcadikos diák és osztályfőnökeik részére készültek a sok szeretettel, imádkozó […]

Vidám csapat – nyolcadikosok ballagása a Refiben
Összetartó és vidám nyolcadikos csapat ballagott a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban. Ez azért is kiemelendő, mert a négy év alatt a világra jellemző körülmények nem segítette ebben őket. De Isten velük volt! Éppen ezért a Láncos templomban Istennek adtak hálát ezért. Varga Szilárd Csaba iskolalelkész helyén mondott és bátoritó igehirdetését követően az iskola aligazatónője buzdította őket. […]

Áldásoddal megyünk – hála a Refi végzőseiért
Hálaadó istentiszteleten búcsúztak a Szatmárnémeti Református Gimnázium végzős diákjai. A Láncos templom telve volt, szólt az Ige, az ének és az áldás. Szerdán délben kezdődött a hálaadó istentisztelet, Varga Szilárd Csaba iskolalelkész köszöntését követően dr. Király Lajos a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdetett Igét: „Az eszes ember szíve tudást szerez és a bölcsek füle ismeretet […]