Forrás: Erdon Négy Szatmár megyei A délutáni ünnepség fénypontja az ezt követő lelkész–szentelés volt, amikor is kilenc megbízott–, illetve helyettes lelkészt szentelt fel az egyházkerület kilenc egyházmegyéjének esperese. A kilenc felszentelt lelkészből négy jelenleg Szatmár megyében teljesít szolgálatot. Rácz Ervin–Lajos erdődi lelkipásztort Kovács Sándor szatmári esperes, Varga Botond–Endre Szatmár–Láncos segédlelkészét Nagy Sándor károlyi esperes, Varga […]
Kategória: Egyházmegyei hírek
Mozgalmas hétvége Kültelken
Szatmár-Kültelek református Gyülekezetében az elmúlt hétvége amolyan előkarácsony- hangulatban telt el. Több oka is volt ennek. 1. A gyermekek karácsony esti megörvendeztetése, melynek kapcsán „angyalok” készítették a szeretetcsomagokat. 2. Az „angyalok” másik része a templomot, a közös –otthont ékesítette fel fenyőgirlandokat fonva. 3. Advent II. Vasárnapján a délelőtti istentisztelet keretében a „Consonantia” kamaraegyüttes tagjai: dr. […]
A Láncos templom gyülekezetében is járt a Mikulás
Forrás: Szatmár.ro Advent második vasárnapján a Láncos-templom ifjúsága színdarabbal és ajándékokkal örvendeztette meg a gyülekezet tagjait. Az ajándékokat személyesen a Mikulás adta át a gyermekeknek. A Láncos-templom gyülekezetében már tradíciónak számító Mikulás műsorra idén a Láncos templom melletti piros téglás épületben (volt segédlelkész-, kántor- és diakonisszaotthon) került sor. A műsor 17 órától rövid áhítattal kezdődött. […]
Lelkészavatás (szentelés) Nagyváradon
Forrás: ERDON Nagyvárad – Kilenc jelöltet avattak lelkésszé szombaton délután a Nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol kiosztották a Pro Partium díjat, valamit a Pro Ecclesia 2010 díjakat is. Az ünnepi eseményen igét hirdetett Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, aki a Zsidókhoz írt levélből idézte Isten igéjét kiemelve azt az üzenetet, hogy az Isten […]
Három lelkészt szentelnek fel ma egyházmegyénkből
Mint ahogy már arról beszámoltunk, ma tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi közgyűlését, ahol a tisztújítási folyamat záró mozzanataként az újonnan megválasztott tisztségviselők leteszik az esküt. Délután 4 órakor lesz a közgyűlés ezen ünnepi része a Nagyvárad-Újvárosi templomban, melynek keretén belül még átadják a Pro Ecclesia és a Pro Partium Díjakat. Igét hirdet Ft. Csűry […]
Már eljött a Mikulás a sárközi református gyerekekhez
December 3-án, pénteken Mikulás-ünnepélyt tartottak a református fiatalok Sárközújlakon. Nagy Erika, a gyülekezet lelkipásztornője elmondta, hogy már november elejétől lelkesen készültek az ifjak arra, hogy örömöt okozhassanak ezen a napon a kisgyermekeknek. Amota Edina, Balassa Dávid, Besenyei Karola, Csetnek Arnold, Kurpé Anita, Kurpé Barbara, Lőrinczi Tamás, Mátyási Gerda, Micsku Valéria, Sike Norbert, Székely Orsolya, Székely […]
Gyülekezeti nap Szatmár-Kültelken
Advent második vasárnapján délelőtt és délután is ünnepi esemény lesz a kültelki templomban. A délelőtti istentisztelet keretén belül, amely délelőtt 10 órától kezdődik, adventi koncertre kerül sor. Higyed János-Mátyás házigazda lelkipásztor honlapunknak elmondta, hogy a koncerten közreműködnek: dr. Fátyol Rudolf – hegedűművész, a “Dinu Lipatti” Filharmónia igazgatója; Duffek Mihály – zongoraművész; valamint Molnár Zsolt – […]
Adventi látogatások Batizon
A Batizi Református Egyházközség IKE–csoportjának tagjai az adventi időszakban a gyülekezet minden idős, illetve beteg tagját meglátogatják — tudtuk meg Király Lajos lelkipásztortól. A Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője ugyanis fontosnak tartja azt, hogy mindenkiben tudatosuljon: az adventi várakozás nem passzív, hanem cselekvő várakozás kell legyen. Az IKE–tagok minden adventi vasárnap délután meglátogatnak 8–10 idős, beteg […]
Szilágy Éva igazgatónő ünnepi gondolatai a Városházán
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusa a Városházán, a Szatmárnémeti Művészeti Iskola és a Szatmári Alkotóház Képzőművészeti Egyesület közös szervezésében megtartott Téli Fesztiválon szolgált. A Református Gimnázium igazgatónője ünnepi beszéddel köszöntötte az egybegyülteket. Ezeket az adventi gondolatokat addjuk most mi is tovább: “Akkor, amikor megkaptam azt a felkérést, hogy e kiállítás […]
Advent első vasárnapja Láncosban
Forrás: HÍRLAP A várakozás időszaka kezdődött el a tegnap az egyházak és az istenhívők számára, ugyanis tegnap ünnepelték advent első vasárnapját. A mi régióinkban is sok családban szokás az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A szokás a XIX. században jött divatba, de gyökerei […]