„A legenda úgy tartja, hogy az őskorszakban, azaz az álmok idejének első napjaiban az emberek nem bírtak kiegyenesedni, mert olyan közel volt egymáshoz az ég és a föld, ezért négykézláb másztak. Egy bölcs öreg éppen szomját oltotta a tónál, amikor megpillantotta a vízből kiálló botot. Addig-addig ügyeskedett, amíg sikerült megkaparintania: megpróbálta feljebb tolni vele az eget. Sikerült felnyomnia az égboltozatot, és az emberek végre felegyenesedhettek, de a nagy teher alatt a bot meghajlott. Az öreg eldobta, de a bot visszarepült. Újra eldobta, megint visszaszállt. Tetszett az öregnek a dolog: örült, hogy ilyen hűséges társra lelt, ezért megtartotta, és bumerángnak nevezte el.” – ezt a legendát őrzik a bumerángról az ausztrál bennszülöttek. Közismertté azzá vált az eszköz, hogy megfelelően eldobva visszatér a kiindulási pontra. És anélkül, hogy megszentelnénk e tárgyat, nézzük meg a Biblia bumerángjait, mert ott legalább négy féle bumeráng röpül keresve a visszautat:
„Vesd kenyeredet a víz színére, és napok múltán megtalálod azt.” (Préd 11,1) – a horgászok kedvenc Igéje is lehetne ez, de írásom nem a beetetésről szól és nem is célom ez.
- A bűn bumerángja
Kezdem a negatívnak tűnő bumeránggal. Rossz cselekedeteinknek meg lesznek a következményei. Kinek hamarabb, kinek később. – annak csak örülni kell, ha hamar jön és nem nagyobb sunggal üti ki a fogunkat, mert az nagyon tud fájni. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. (Galata 6:7-8) – mondja Pál és ezt egyáltalán nem fenyegetésként üzeni, hanem megfontolásra előrebocsátja.
Makedón Nagy Sándor hadvezérről azt írják, hogy a másik kapura is játszott. Szeretője Héphaisztión nemesember volt, aki hadvezérként és testőrparancsnokként szolgált Nagy Sándor seregében, vele tartott tízéves ázsiai hadjárata idején is. Az egyik hadjárat után megbetegedett, Nagy Sándor pedig megfenyegette az orvost, ha nem gyógyítja meg, kivégezteti. A szerető meghalt, ezért az orvos is követte a mindenélők útján. Pár hónap múlva azonban a rettegett, félelmetes, legyőzhetetlennek hitt vezér is megbetegedett, a kivégzett orvos segíteni tudott volna rajta, de már nem élt. A vezért utolérte a bűn bumerángja.
Amikor mi irigykedünk a másik emberre, ez a méreg ott marad bennünk és kifejti nem jótékony hatását. Amikor eldobunk egy kemény szót, közöljük, hogy velünk is lehet úgy beszélni, és amikor visszacsap, nagyon tud fájni. Akarva vagy akaratlanul teszünk rosszat, de amikor ugyanazt kapjuk vissza, nagyon tudunk csodálkozni. Hány bántást, mennyi gonosz szót, érzéketlen mozdulatot, fintort dobtunk már el? Van valami a levegőben, (Halott pénz) de ez nem rak össze, hanem szétszór.
- A nagylelkűség bumerángja
Egyszer a jó szívem visz a sírban – mondják azok, aki megbánták, hogy jót tettek. Ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.” (Lk 6,38) – Jézus itt nemcsak ALL INCLUSIVE-al biztat, hanem azzal, hogy minden szükségünk bőségesen ki lesz elégítve, ha merünk nagylelkűnek lenni. A bölcs Salamon ezzel kapcsolatosan ezt mondja: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.” (Préd 19,17) Képzeld el, hogy te lapátolsz kifelé a kincsestáradból, és a háttérben pedig Isten lapátol vissza. Sokkan nagyon lapátja van, mint neked, és sokkal értékesebb dolgokat kapsz vissza, mint amit adsz. Szerintem megéri.
Én tudom, hogy nem mindig működik a mesebeli ígéret: jó tett helyébe jót várj. Sokszor csalódunk. De, a világot, ahol élsz, mindenképpen nagyszerűbbé teszed azzal, hogy te nagylelkű vagy. Azt a környezetet jóillatúbbá varázsolod. „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” – (Gandhi) Hány jócselekedeted van már a levegőben? Jobb mint a légkondicionáló. Frissé teszi a világot. Pörgesd csak!
- A bizonyságtétel bumerángja
A lelki kenyér nem szárad meg, bátran szórjuk szét. Ahogy a magvető, azzal a nagylelkűséggel merjük elmondani, szétkürtölni a világnak az Isten szeretetéről és a reménységről szóló bizonyságtételt. Nem lesz falra hányt borsó, akkor sem, ha úgy tűnik, hogy lepattan. Beszéljünk, énekeljünk róla!
Te mit dobálsz bele a körülötted levők lelkébe? Panaszáradatot, reménytelenséget, bizonytalanságot? Vagy azokat a tapasztalataidat, amikor úgy érezted, hogy az Úr csodásan működik a lelkedben? Azt, hogy bármi lesz, Isten ott lesz a jövőben is? Légy bátor bizonyságtevő, mert Isten ezekre építi az Anyaszentegyházat.
És bátran imádkozz is a gyermekeidért, unokáidért, akiknek elmondtad a bizonyságodat, még akkor is, ha úgy érzed, hiábavaló volt. Sok olyan bizonyságtételt hallottam már, hogy akkor ért révbe az ima, amikor az imádkozó már nem élt. Hadd jöjjenek rá ők is arra, amire Reményik Sándor: “…Valaki értem imádkozott, / Talán apám, anyám régen? / Talán más is, aki szeret. / Jó barátom vagy testvérem?…”
- A szolgálat bumerángja
A krisztuskövetés szolgálat nélkül értelmezhetetlen. Tettek a szeretteimért, a közösségért. Közönség és nem közösség lesz ott, ahol szolgálat nincs: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58) – ezt azért mondja Pál apostol, mert tudja, hogy sokszor hiábavalónak érezzük a szolgálatot. El is lehet benne fáradni. De erre ad erőt az Isten, csak kérni kell. És azt is kérni kell, hogy valóban arra használjuk a tőle kapott erőt, amire ő akarja.
A napszámosok példázatában (Mt 20.1-16) tanit erről az Úr Jézus. Ismerjük. Van, aki órákat dolgozik az Úr szőlőjében, valaki pedig csak egy órácskát. A jutalom látszólag ugyanaz: mégpedig az üdvösség, ugyanolyan üdvösség annak is, aki egy órát dolgozott és annak is, aki a Nap hevét el kellett viselje. Mielőtt elkezdenénk halasztani emiatt az Úr szőlőjében való munkálkodást, szeretetszolgálatot, szeretném elmondani azt, hogy a jutalom a régóta szolgálóknak az, hogy tehették, ott voltak.
Azokban az időkben, amikor szabadabbá vált a nyugaton való munkálkodás lehetősége, azaz a kilencvenes években, az egyik ismerősöm mesélt a tapasztalatairól, gyermekkoromban hallottam. Azt is elmondta, hogy egy félreértés miatt pár napra lecsukták az ottani börtönbe és a falon a következő írást látta jó nagy betűkkel: Eu am fost aici. (Én voltam itt) és utána a név. Hatalmas nagy dicsőség! Te hol jártál, hol dolgoztál, miben ügyködtél eddig? „Jaj azoknak, akik a borivásban hősök…” (Ézs 5,22a) Vagy esetleg ott voltál, közel voltál egy ember megtéréséhez? Láttad megnyílni az eget? Tanúja voltál, ahogy Isten helyre hozza egy közösség, egy egyén életét? A lelki harcok győzelmének tapasztalója is lehetsz. De csak akkor, ha te is ott szolgálsz és úgy teszed, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem a viszonzásért, hanem azért, mert megtisztelő az Úr szőlőjében dolgozni.
Egy rossz és három jó eldobandóról beszéltem ma. Valójában az első nem is rossz, mert ha időben visszajön, még a figyelmeztetés hasznunkra is válhat. De bátran dobáljuk csak a világba a nagylelkűség, a bizonyságtétel és a szolgálat bumerángjait. Lehet, hogy sok nem fog visszajönni még éltünkben, de mi az örök élet távlatában nem lehetünk szűkmarkúak. Áldást tehát minden eldobott bumerángra! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka