A Bethlen Gábor téren ezen a héten imahetet tartanak. Csütörtökön Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor hirdette az igét. Szavalat és ünnep műsor is elhangzott. Az Árva Behtlen Kata Református Óvoda gyermekei is bizonyságot tettek.
Csütörtökön délután 5 órakor hívta a harang a híveket imahétre. Bogya Kis Ferenc lelkipásztor köszöntötte a híveket, majd Genda Árpád Szabolcs hirdette az igét. A tékozló fiú története alapján a prédikátor négy mozzanatra hívta fel a figyelmet: Figyelmeztetett arra, hogy ne távolodjunk el az Atyától, ha eltávolodtunk megvan a lehetőség a megtérésre, rámutatott a minket szüntelenül váró és végtelen kegyelmű Atyára, végül pedig óvva intett a történetbeli nagyobbik fiú farizeusi, képmutató viselkedésétől.
A prédikáció után műsorral köszöntötték a vendéglelkipásztort. Póti Eduárd történelemtanár Sik Sándor egyik versével, az Árva Bethlen Kata Óvoda gyermekei pedig igei aranymondásokkal és énekekkel dicsérték az Örökkévalót.
A házigazda lelkipásztor végén hirdette, hogy pénteken délután 5 órakor a Baptista imaházban csatlakoznak a hívek az Ökumenikus Női Világimanaphoz, ahol „Jövevény voltam és befogadtatok” mottó alatt igét hirdet Szűcs Sándor baptista lelkipásztor a Mt. 25, 35 alapján.