Istenem, hallgass hívásomra…

Forrás: Harangszó Megtartotta éves konferenciáját a Corpus Christi Ökumenikus Ifjúsági Szervezet. A találkozó témája a Keresztény lelkiség – az egység útja volt. Nagyvárad egyik sajátos küldetést betőltő intézménye, a Posticum Kulturális Keresztény Központ adott otthont a november 11-14 között megrendezett konferenciának, amelyen Erdély különböző pontjairól érkezett kispapok és teológiai hallgatók vettek részt. Az ortodox, a […]

Bővebben

Lelkészfeleségek és lelkésznők találkozója

Forrás: ERDON Szatmár megye – Szombaton 32 résztvevője volt az Egriben megtartott lelkészfeleségek és lelkésznők találkozójának – számolt be szerkesztőségünknek Nagy Erika, a Szatmári Református Egyházmegye missziói előadója, a találkozó főszervezője. Mint elmondta, ennek a találkozónak a megszervezésével egy régi hagyományt szerettek volna újjáéleszteni, hiszen egykor rendszeresek volt az ilyen találkozók. Az egyházmegyei szintű együttlét […]

Bővebben

Hálaadás Pálfalván

Forrás: HÍRLAP Akárcsak az előző években, idén is megemlékeztek Szatmárpálfalván Teleki Blankáról. Az esemény istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, melynek keretében Kovács Sándor, a Szatmári Egyházmegye esperese hirdetett igét. Mint elmondta: három dolgot is ünnepelhet a gyülekezet: a Teleki Blankára való emlékezés mellett idén töltötte 120. évét templomuk, és szintén idén sikerült elektromos vezérlésűvé […]

Bővebben

Elindult a karaván Szamosnegyeden

Az idei IKE-Karaván a Szamos-negyedi református gyülekezetben indult. Ifjúsági istentisztelettel kezdődött az idei találkozó. Nt. Bogya Kis Ferenc lelkipásztor hirdetett igét az 1Kor 9,24-27 alapján, kihangsúlyozva, hogy milyen fontos a keresztyén ifjú életben a kitartás, céltudatosság, önfegyelem. Mindezek olyan tulajdonságok, melyek ha megvannak bennünk, akkor jó eséllyel vehetjük fel a versenyt e világ elemi szabályaival […]

Bővebben

Vasárnap indul az IKE-KARAVÁN

Mégegszer emlékeztetőül az IKE-KARAVÁN programja: – november 21: Szamos negyed – vasárnap délután 17:00 – istentisztelettel kezdődik – november 28: Láncos – vasárnap délután 17:00 –  istentisztelettel kezdődik – december 5: Szatmár-Kültelek – vasárnap délután 17:00 –  istentisztelettel kezdődik – december 12: Németi – vasárnap délután 17:00 –  istentisztelettel kezdődik

Bővebben

Egyházkerületünk rövid története

Forrás: Királyhágómellék.ro A mai Királyhágómelléki Református Egyházkerület a független erdélyi fejedelemség kezdete óta a debreceni – Tiszántúli Református Egyházkerülethez tartozott. Az új korszak az elsõ világháború végével kezdõdött, amikor mind Erdélyt, mind a Partiumot Romániához csatolták az 1920. évi trianoni békeszerzõdés értelmében. Az Erdélyi Református Egyházkerület mellett megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 183 egyházközséggel és […]

Bővebben

Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról!

Forrás: Harangszó Gyulafehérváron, az egykori református templomban, az érseki székesegyház Szent Anna kápolnájában kedden felavatták Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emléktábláját születése 430. évfordulóján. A megemlékezést a Kárpát-medencei magyar református egyházak vezetőit tömörítő testület, a Generális Konvent Elnöksége kezdeményezésére tartották a Gyulafehérvári Székesegyházban. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Pap Géza erdélyi püspök, aki a Zsid 13,7 […]

Bővebben

Teleki Blanka és Leővey Klára

Forrás: SK-Szeged Teleki Blanka élete és munkássága regényes – több író hozzáfogott, hogy megörökítse. A hosszúfalvi kastélyban született, mely Szatmárnémetitől úgy kétórányira található, s címerében a következő felirat olvasható: „Jól él, aki rejtve él.” A kastély ura: gróf Teleki Imre vésette be a jelmondatot s életében ehhez tartotta magát. Vendég nem járt a házhoz, gyermekei: […]

Bővebben

Hármas ünnepre készül a pálfalvai gyülekezet

A Szatmárpálfalvai Református Egyházközség hármas ünnepre készül. Hálaadó Istentisztelettel egybekötött ünnepséget tart folyó év november 21-én templomában. Az igehírdetési szolgálatot NT. Kovács Sándor esperes úr végzi, valamint a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa fog ünnepi műsort előadni. A hálaadó Istentiszteletre gyülekezetünk fiatalsága is méltó képpen készül, mivel hármas ünnep előtt áll. Egyfelől temploma 12O évet tölt […]

Bővebben

Kisbábonyi templomfelújítás

Forrás: Szatmár.ro Ikonfestő szakemberek végzik a kisbábonyi templom kazettás mennyezetének a felújítását. Cristina Busuioc és Capotescu Dinu, a Szatmár Megyei Múzeum munkatársai renoválják a kisbábonyi református templom egyedülálló, igen komoly értéket képviselő kazettás mennyezetét. Kovács József, a gyülekezet lelkipásztora beszámolt róla: a munkálatok szükségességét év elején fogalmazta meg az egyházközség, és a megvalósítást adományokból – […]

Bővebben