Augusztus 20 – Budapest – Vihar – eső – napsütés és remény útja…

Augusztus 20-án, a kiskolcsi református egyház szervezésében Szamoskrassótól – Szilágypérig ötvenen indultak el, hogy az államalapító Szent István ünnepét Budapesten töltsék.

Az utazást heves vihar és eső kísérte. A Parlament elé érve az imádság és  reménység beteljesüléseként előbújt a napsugár, majd szélsebesen elkergette a sötét felhőket. A kellemes Dunaparti séta alkalmat adott a Parlament látványos külsejének megörökítésére.

A csoport Pánczél Károly képviselő úrnak, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének foglalásával kiemelt Parlamenti látogatásban részesült.

Az országházban a díszesen aranyozott XVII-es városi lépcsőházon keresztül vezetett a séta az épület legreprezentatívabb emeletéig, a főemeletig.

Innen, az országházi látogatás a díszlépcsőház megtekintésével vette kezdetét. A teret vörös színű szőnyeg borítja, és a 96 fokból álló lépcsősor a főbejárattól a kupolacsarnokig vezet.  A nyolc darab, egyenként négy tonna súlyú gránitoszlopból mindössze 12 darab található a világon.

A Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontjába, a kupolacsarnokba érkezve Európa egyik legrégibb koronázási együttesét, a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket tekinthetik meg a látogatók. Szent István koronája, amit az államalapítás során helyeztek a fejére. Ezekre a felbecsülhetetlen értékekre a nap 24 órájában honvéd koronaőrök vigyáznak. A közel 27 méter magas kupolacsarnok legalsó szintjét körfolyosó díszíti. Ehhez kapcsolódik a tizenhat ágú pompás csillagboltozat, amelynek ágai közé karcsú, színes üvegablakokat építettek. A pillérkötegek tövében aranytalapzaton magyar uralkodók szobrai állnak, apródjaik társaságában, aranybaldachin alatt.

Az kupolacsarnokot elhagyva a főrendiházi társalgó termébe vezet az út. A pécsi Zsolnay gyárban készült, különleges anyagú pirogránit szobrok régi magyar népcsoportoknak és mesterségeknek állítanak emléket. A terem ékessége Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyege, amely türkiz színben pompázik a látogatók lába alatt.

Ezt követően a régi főrendiházi ülésterem megtekintésére került sor, amely ma konferenciák, tanácskozások helyszínéül szolgál. A terem szlavóniai tölgyből készült kazettákkal és sűrű aranyozással díszített, kiváló akusztikával és többszintes karzattal rendelkezik. Az ülések patkó alakban kerültek elhelyezésre. A patkó talpfala mentén magasodik a tölgyfából készült hatalmas elnöki és szónoki emelvény. Szemet gyönyörködtető a hét sorban katonásan sorakozó barna, zöld és piros színekben pompázó, asztalok és padok együtteséből álló 453 képviselői ülés. Az Országház több mint száz esztendeje ad otthont a magyar népképviseleti országgyűlésnek, a nemzet törvényhozásának.

Az Országházban tett látogatás végéhez érve a csoport hálás köszönetét fejezte ki, hogy az ünnepi napon ebben a kedvezményben részesülhetett.

A Budavári Palotában, a Bécsi kaputól a Budai Vár belső udvaráig vezetett az út, majd szabad program adott lehetőséget a rejtett dolgok feltárására.  Az est fénypontja, a tüzijáték elmaradt.

Búcsúzóul a Hősök Terét járta körbe az autóbusz.

2022 augusztus 20-án egy maréknyi lelkes, nemzetét szerető csapat méltóképpen ünnepelt Budapesten.

Vélemény, hozzászólás?