Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Ámde Ő valóban feltámadt

Ámde Ő valóban feltámadt

„Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” (1Kor. 15,20)

Kedves testvérek! Miért szeretjük annyira a Húsvét ünnepét? Talán a húsvéti nyuszi motívuma, a piros tojások és a locsolás miatt? Vagy azért, mert végre véget ért a böjti időszak, újra ehetünk szabadon a finom ünnepi ételekből? Netán azért, mert ismét ajándékokat adunk és kapunk? Persze, ezek mind kapcsolódnak ehhez az ünnephez, szokásainkká váltak, az ünnep részévé. Ugyanakkor azt is tudjuk, az ünnepek előtti és utáni szürke hétköznapokban megannyi gond, baj, teher nyomja a vállunkat, s mindezekre még rá is tesz a koronavírus okozta járvány és a megszorítások. Ez utóbbiak még abban is korlátoznak bennünket, hogy végre együtt lehessen a család és viszontláthassuk távol élő szeretteinket. A vírus jelenléte pedig sokunkban meghatványozza az amúgy is bennünk lappangó félelmet a betegségtől, haláltól, mintha csak leragadnánk a nagypénteki gyász és lemondás érzéseinél…

Megkérdezem még egyszer: miért szeretjük annyira a Húsvét ünnepét? A keresztyén ember erre adott válasza csakis az lehet: mert az Úr feltámadt. És akkor ezt lehet fokozni: mert az Úr minden kételyünk, tagadásunk, szorongásunk, árulásunk, betegség- és halálfélelmünk ellenére megmutatta, hogy Ő él és mi is élni fogunk (Jn. 14,9). A Húsvét feloldja Nagypéntek bilincseit, a Sátán gonoszsága és a halál szorongatása lelki szemeink láttára semmisül meg abban a pillanatban, ahogy a „kertben” (templomainkban) mi is találkozunk a Feltámadottal, ahogyan bennünket is megszólít: Legyetek üdvözölve és ne féljetek! (Mt. 28:8,10)

A hétköznapi ember sokféleképpen áll hozzá Jézus személyéhez, halálához és feltámadásához.  Van, aki az asszonyokhoz hasonlóan egy „kertészt”, egy szimpatikus vándorprófétát, egy nagy tanítómestert, egy tökéletes embert és követendő példát lát benne, aki mindig a szeretetről szólt és annak jegyében cselekedett. Lehet, hogy meg is halt azért, hogy feláldozza magát a többiért, na de hogy feltámadt volna, az azért már inkább legenda – mondják. Van, aki Tamásként kételkedik: hiszem, ha látom (tehát nem tagadja, csak meggyőző bizonyítékra vár – igaz, olyan is van, akit még ez sem győzne meg, annyira elindult már az istentagadás útján). Aztán a követői közt akad olykor egy-egy áruló Júdás vagy tagadó Péter is – azért mondom, hogy a (mindenkori) követők között, mert a Jézussal nem foglalkozó emberkategória számára közömbös a tagadás vagy árulás (nagy kérdés viszont, hogy a mindenkori követőket mi indíthatja erre: valamilyen szorult helyzet, netán csalódás, kiábrándultság vagy sérelem Istennel szemben? Ki tudja…). És tényleg vannak, akik a végletekig elmenően tagadják azt is, hogy Jézus létezett volna, illetve egyenesen gúnyt űznek belőle, karikatúrákon ábrázolják.

Amikor Pál szavait választottam e húsvéti pásztorlevél mottója gyanánt, rögtön éreztem, hogy az apostol ezzel a mondattal, hogy „ámde Krisztus feltámadt a halottak közül…”, valamire válaszolni akar. Tulajdonképpen arra a feltételezésre, véleményre, miszerint Jézus feltámadása tagadható, mert Pál ellenlábasai szerint nincs is feltámadás. Ugyanakkor azoknak is választ kíván adni, akik szerint csak erre a földi életre nézve adhat Krisztus reménységet, mert Ő csak egy földi próféta és tanítómester. Mai nyelven szólva, Pál igazán logikus hit- és észérvekkel győzi meg ellenfeleit arról, hogy miért nincs igazuk, és miért szükséges az, hogy a feltámadás igazságát elfogadjuk: mert minden hitünk hiábavaló, ha megreked „nagypénteknél”, ha nincs onnan tovább, és nincs megérkezés a húsvét hajnalához, ha nincs lelki találkozás a feltámadt Királlyal.

Valahol, valamikor olvastam az interneten, hogy egy bölcs gondolkodó a következőket mondta: ha nem hiszel Istenben és tagadod a feltámadást, megtörténhet, hogy neked lesz a végén igazad, mert nem hiszel, és valóban nincs Isten sem, akkor valóban úgyis mindegy, teljesen közömbös, hogy az ember hívő vagy hitetlen. Azzal viszont számolnod kell, mi van, ha mégis a Biblia és a keresztyénség igazat állít – vagyis ha mégis létezik Isten, van feltámadás és eljön majd az utolsó ítélet napja? Nos, a végén nagyot bukhatsz, és pórul jársz, mert rádöbbensz, hogy nem neked volt igazad, hanem Istennek, mert csak az Övé az utolsó szó. Ha viszont hiszel Istenben, elfogadod Jézust és az Ő feltámadását, lehet, hogy ezért sokan a földi életben maradinak, hiszékenynek és naivnak fognak tartani, de rájössz majd, hogy megérte. Mindennek a végén meggyőződsz arról, hogy hited nem volt hiábavaló, mert valóban Istené az utolsó szó, és te örülhetsz az üdvösségednek. Nos, szerinted melyiket érdemesebb választani? Ezzel a hitünk határait feszegető kérdéssel kívánok minden kedves testvéremnek boldog megérkezést Húsvét „hajnalához”, a feltámadt Krisztushoz és egyben Istentől megáldott, a húsvéti szokásainkon, de legfőképp a koronavírus okozta nyomorúságainkon túlmutató békés, meghitt ünnepet, sok szeretettel,

A Nagybányai-, Szatmári- és Nagykároly református egyházmegye nevében

Tolnay István nagykárolyi esperes.

Forrás: https://nkre.ro/amde-o-valoban-feltamadt/?fbclid=IwAR2A46pwDunAmEFN6v_fB0AiJNG_qTXRiDIg3N6yjU2Pz67AEpNhQ3uagVI | Nagykárolyi Református Egyházmegye

 

Szóljon hozzá