A keresztyének levele…

Forrás: refpasaret.hu

Két elképzelt, de elgondolkodtató levelet szeretnék megosztani veletek.

Az egyiket Jézus Krisztus írja a keresztyénekhez, ennek a szövege ismerős nekünk, mert minden keresztelő alkalmával elolvassuk, a másik pedig a keresztyének válasza Jézus Krisztusnak. Jézus levele így hangzik:

“Kedves Keresztyének!

Egy szép küldetést szeretnék bízni rátok. Nevezhetitek ezt missziói parancsnak is. Menjetek el mindenkihez, mindenhová, ahová csak tehetitek, és hívjátok őket hozzám, hogy legyenek az én tanítványaim. Tanítsátok meg arra, amit én parancsoltam nektek. Aztán kereszteljétek meg őket, és el ne felejtsétek, hogy én mindig ott leszek veletek egészen a világ végéig. Tulajdonképpen nem nektek kell elvégeznetek ezt a munkát, én végzem, csak titeket is szeretnélek felhasználni.

Teljes szeretetemmel: Jézus Krisztus.

És a válasz. A mai keresztyének mit mondanak?

“Kedves Jézus Krisztus!

Ezennel visszaigazoljuk, hogy megkaptuk a korábbi értesítésedet. Indítványod igen érdekes, és egyben felcsigázó, azonban sok akadálya van annak. Megfelelő létszámú személyzet híján, valamint egyéb anyagi és személyi szempontokat figyelembe véve úgy véljük, hogy egyelőre nem tudunk kellő figyelmet fordítani felhívásodra. A terv kivitelezhetőségének tanulmányozására bizottságot hoztunk létre. Egy beszámoló fog készülni róla, amit majd valamikor a gyülekezet elé tárunk. Mindenesetre biztosíthatunk arról, hogy gondosan mérlegelni fogjuk, és a vezetőségünk imádkozni fog érted, és tiszteljük azon fáradozásodat, hogy további tanítványokat is keresel valahol másutt. Nagyra értékeljük, hogy kész voltál megosztani velünk gondolataidat, és amennyiben úgy döntenénk, hogy valamikor a jövőben vállalkozunk ennek a projektnek a megvalósítására, meg fogunk keresni téged.

Szívélyes üdvözlettel: a keresztyének.”

 

Vélemény, hozzászólás?